Liu:

A Nicolával való viszontlátás nem tartozott épp a kedvenc hobbijaim közé. Tök nyugisan és jó kedvűen kilépek a munkahelyemről este, ez meg mint a veszett borz párzási időszakban, felbukkan a semmiből. Megpróbáltam kikerülni, de gyökér módon nem hagyta. Beállt elém, kidüllesztve mellkasát, mire megemeltem szemöldökömet.
- Nem utáljuk mi valahonnan egymást? – tettem fel a több milliós kérdést.
- Bébi ne csináld ezt! Meg szeretném beszélni a dolgokat – villantotta meg irritáló mosolyát – Azóta volt egy rakás csajom, de egyik sem olyan, mint Te. Anya is azt mondta...
Nicola anyja – akit amúgy rühelltem – az évek folyamán annyiszor látogatta a plasztikai sebészt, hogy inkább kezdett hasonlítani egy ritka rusnya transzfesztitára, szeretett okoskodni és random párkapcsolati tanácsokat osztogatni. Gyanítottam, ő bujtotta fel hőn szeretett kisfiát egy random békülésre, aminek hála én lettem a csaj, akit molesztál az exe.
- Tesó, nem akarlak elkeseríteni, de nálatok még az is előfordulhat, hogy az anyád valójában az apád. Ne fossál be, a legjobb családban is megesik az ilyen. Javaslom, keress fel egy terapeutát és dumcsizgass vele, rólam meg szakadj le szépen – paskoltam meg vállát és indultam volna végre haza. 
Nicolát viszont elöntötte a nagyi féle Predátor életérzés, megfűszerezve egy kis Chuck Norris-os ambícionizmussal és elkapva jobb karomat erősen megszorította azt. Térdeim megrogytak a végtagomba nyilalló fájdalomtól.
- Engedj el te abortuszmaradvány – szisszentem fel.
- Előbb beszélünk – közölte vészjósló hangon.
- Beszélgessél magaddal, de engem eressz már el – kiáltottam rá.
Nicola rángatni kezdett egy bizonyos irányba, én meg egyre inkább pánikoltam. Végső elkeseredésemben erőteljesen a lábába rúgtam, aminek következtében elengedett.
- Kérjél bocsánatot Csóró – parancsoltam rá.
Szemei veszedelmesen csillantak, a következő pillanatban meg már ujjait a torkomra fonva kent fel a falra. Hörögtem, levegőért küszködve és már kajak láttam a csöves kis temetésemet is, amikor feltűnt egy feketébe öltözött hősies Rambo és olyat rárúgott Nicolára, hogy az csak úgy nyekkent. Nicola persze kitartott amellett, hogy kevésbé romantikus verzióba elhurcol, így rögtön észbe kapva előre lendült, behúzva egyet alkalmi Batmanemnek, aki megtántorodott. Esélyem sem volt reagálni, mert Batman visszakézből behúzott neki, Nicola pedig enyhén nőies kecsességgel kiterült a járdán. Elkerekedett szemekkel pislogtam eszméletlen exemre, azon töprengve, jól megrúgdalom, kihasználva a lehetőséget.
- Jól vagy? – lépett közelebb hozzám a maszkos alak, mire automatikusan hátráltam.
- Engem ne verjél le – emeltem fel kezeim védekezőn.
- Eszemben sincs. Megsérültél valahol? – nézett végig rajtam.
- Ott az előbb – mutattam pár méterrel arrébb.
- Úgy értem, te. Megütött? Bevigyelek a kórházba?
- Mi? Én? Nem... nem tudom – motyogtam.
- Zavartnak tűnsz. Elkísérjelek haza?
- Hozzád? – rökönyödtem meg.
A magas és kifejezetten robosztus alak felnevetett oktondiságomon. Volt valami ismerős, egyben édes a kacajában, amitől akaratlanul is elmosolyodtam.
- Hol laksz? – kérdezte aztán.
- Otthon – vágtam rá automatikusan – A szüleimnél... mármint... pár utcával arrébb – intettem az említett irányba.
- Elkísérlek – jelentette ki.
- Hát... oké – bólintottam cseppnyi hezitálás után.
Megigazítottam kabátomat, majd sétálni kezdtem hazafelé, oldalamon Batmannel. Kínos csend telepedett közénk. Tényleg zavart voltam és egyenlőre fel sem tudtam fogni a dolgot. Nicola totálisan bekattant és simán elhurcolt volna valamerre. Lehet meg akart ölni? Megráztam fejem és a mellettem caflató idegenre lestem.
- Köszönöm szépen – hajoltam meg enyhén megtorpanva.
- Erre most mondanám, hogy szívesen máskor is, de nem szeretném, hogy több ilyen helyzetbe kerülj – dugta bőrkabátja zsebeibe kezeit.
- Ismerős vagy valahonnan – töprengtem el szemeit tanulmányozva.
- Előfordulhat, hogy láttál már valahol – biccentett.
- Kisbolt? Nem a kisboltban dolgozol? – találgattam tovább haladva.
- Nem.
- Hyerin. Tuti Hyerin valamelyik ex szexpartnere vagy – csettintettem.
- Kizárt. Nem ismerem ezt a Hyerint, de egyetlen mondatodból ítélve, nem is szeretném – mondta komoran.
- Szóval, nem csíped az őshonos kurvákat – állapítottam meg – Nem baj az. Kivételes srác lehetsz. Hyerinre mindenki bukik.
- Miért? – cövekelt le, értetlenül pislogva rám.
- Hát... mert csinos. Mármint... sminkkel jó csaj, nélküle meg már úgy nem annyira, de sok pasija volt már. Nagyon sok. Ebből azt hiszem, jó csaj – vontam vállat – Tudod, hosszú combok, nagy cicik, vagány duma, csillogó hajzuhatag, Christian Grayes „üss-üss, te mocskos állat és tégy velem, amit akarsz” típus.
- Okos?
- Pff... Hyerin? – nevettem – Az ujjain számol el tízig.
- Tud főzni?
- Persze... meleg vizet.
- Akkor, nem jó csaj – jelentette ki és sétált előre.
- He?! – döbbentem meg.   
Utána kocogtam, aztán felvéve lagymatag tempóját, számat harapdálva agyaltam. Furcsa volt ez a srác. Batman. Rambo. Tudja franc, hogy is hívták.
- Éhes vagy?
- Ki? – álltam meg idióta ábrázattal.
- Éhes vagy? – ismételte.
Oldalra pillantottam, ahol kedvenc, szomszédos gyorskajáldám fényei villództak. Nagyon leamortizált ez a Nicolas ügy. Agyam kocsonyássá vált és nehézkesen forgott.
- Igen... azt hiszem – motyogtam.
Erre finoman megfogta kezemet, behúzva a vendéglátó helyre. Ujjai melegek és puhák voltak, megbizsergetve bőrömet. Az idős néni kedves mosollyal üdvözölt minket az egyébként kihalt helyen. Választottunk egy tetszőleges asztalt az egyik félreeső sarokban. A szokásosat terveztem enni, így feleslegesnek véltem az étlapot. Velem ellentétben Batman -akinek egyébként még mindig nem tudtam a valódi nevét – felemelte a kissé megviselt lapot és fixírozta. Vonásait tanulmányoztam -már amit láttatni engedett a maszk és baseball sapka – azt találgatva, honnan ilyen rohadt ismerős? Felmerült, hogy esetleg egy törzsvendég az étteremből, vagy mindennapos vásárló a kisboltból. A néni mosollyal ráncos arcán vette fel a rendelésünket és hagyott minket ismét magunkra. Alig ment el, a srác. Batman. Rambo. Legyen akárki is, levette a fekete maszkot. Ajkaim elnyíltak a döbbenettől és gyomrom gombócnyivá zsugorodott a pániktól. Csak én lehetek akkora szerencsétlen állat, hogy egy idol Batmant sikerüljön kifognom. A srác ugyanis Jeon kicseszett Golden Maknae Jungkook volt. Ideje sem volt bemutatkozni és nem is akartam, hogy legyen. Nagy hévvel pattantam fel az asztaltól, nagy zörejjel hátra lökve a széket, mely kellemetlenül csikordult a kopottas padlón.
- Köszönöm még egyszer – hajlongtam meg és menekülőre fogtam.
Nem akartam bajba kerülni miatta, a rajongók célpontjává válni és abban a pillanatban azt hittem, ez lesz a legjobb. Öcsém, mennyire benéztem.

*&*&*&*

Sietősre fogva lépteimet robogtam a kis étterem irányába. Nyár volt, így kissé melegem volt a vastag pulcsiban és bőrkabátomban. Jungkook nemrég ért vissza a turnéjukról, aminek hála bejárta a világot. Mindig elárasztott a képeivel KakaoTalkon, megmutatva a helyeket, ahová ő eljutott, én pedig nem. Hónapok teltek el az első találkozásunk óta és kitartásának hála mindennap beszéltünk a neten. Kedveltem a srácot. Talán jobban is, mint azt szabadott volna. Ő egy idol volt, én meg mindössze egy egyszerű, csóró kiscsaj, akinek az a legnagyobb gondja, mikor lesz akció a túrkálóban. Szívás az élet, komolyan mondom. A kis hülye a bejárat előtt toporgott, figyelmét a járdának szentelve.
- Héj! – kurjantottam elé ugorva.
Jungkook a falhoz csapódott hátával ijedelmében, amin nevettem. Sajnálatos módon, még annál is helyesebb volt, mint amire emlékeztem. Na, nem mintha nem mentettem volna el minden egyes tetves képet a telefonomban róla. Hülye lettem volna, kihagyni.
- Liu... a francba – sóhajtotta.
- Bocsi – vigyorogtam – Kaksis lett a bugyogód, mi? – kezdtem az oltogatását.
Jungkook csak megcsóválta fejét és kissé idétlenül pakolgatta karjait. A zsebeibe rejtette, kivette onnan, megint eldugta a ruhájába és ismét kihúzta zsebéből.
- Én... öhm... megölelhetlek? – kérdezte sután.
Nagyot nyelve bólintottam aprót és hagytam, hogy körém fonja erős karjait. Végtelenül kicsinek és sebezhetőnek éreztem magam mellette, valamint biztonságban is. Pofiját nyakamhoz fúrva érzékeltem, amint mélyen belélegzi illatomat. Aggasztott ez, mivel nem tudtam lezuhanyozni munka után és feltehetően durva kaja szagom volt. Hosszú percekig ácsorogtunk így, mire elengedett és hátrébb lépve megvillantotta jellegzetes nyuszis mosolyát.
- Hiányoztál – jelentette ki, amitől mellkasom összeszűkült.
- Nem sikerült felszedni egy staffos csajt se, mi? Maradt a csőcselék és most bepróbálkozol – vicceltem el.
Mentálisan felakasztottam magam az új neonzöld cipőfűzőmmel és gyászszertartást rendeztem idióta énemnek. Miért nem tudtam volna simán csak azt mondani erre, hogy „te is”? Jungkook megingatta kobakját, aztán beterelt az étterembe. Mindketten feszengtünk. Én azért, mert tetszett és ő volt az Internationale Playboy. Ő meg valószínűleg azért, mert már ezerszer megbánta ezt a találkát és retardált voltam.
- Óh, hoztam neked valamit – nyúlt kabátja zsebébe, előhúzva onnan egy piros, egyszerű karkötőt.
Zavartan vettem el tőle, megcsodálva a csecsebecsét. Egyáltalán nem volt drága darab és éppen ez tetszett benne.
- Tetszik? – érdeklődte szelíd mosollyal.
- Persze – bólintottam – Köszönöm.
- Ez egy barátság karkötő – magyarázta, miközben csuklómra kötötte fel a darabot.
Örömöm nem gyengén megcsappant, de kitartóan görbültek felfelé ajkaim. Egyre cikibbnek tűnt a szitu és azon agyaltam, milyen idióta kifogással tudnék hazamenekülni. Immáron karkötős kézfejemet az asztal alá raktam, ölembe, ujjaimmal piszkálva az új szerzeményt.
- Mesélj, milyen volt a turné? – dobtam fel egy témát.
- Jó. Fárasztó, de jó. Most valami bölcsességet kellene mondanom, de semmi sem jut eszembe – vakarta meg fejét – Pár nap múlva megyünk tovább. Japánba.
- Az jó.
- Aztán, lesz egy másfél hónapos szünetünk.
- Az még jobb. Végre hazautazhatsz a családodhoz és kikapcsolódhatsz. Másfél hónapig csak egy átlagos srác leszel. Becsajozhatsz, mint az állat – erőltettem vigyort képemre.
- Én... – dadogta elkomolyodva, végül megrázta fejét és folytatta – Mi a helyzet Kazukival? Lesz második randi?
- Hát... – emeltem meg szemöldökömet – Ma felhozta a témát, de... nem hiszem  hogy ez működne. Rendes srác, mert hát persze, hogy rendes, elvégre, Kazukiról beszélünk, mégsem... Ő... olyan... más, mint én. Ezzel most nem arra akarok célozni, hogy legyen retardált, mint én, csak, ne legyen ennyire... komoly. És Te mikor hívod el végre álmaid nőjét, a nagyságos, csodálatos, tehetséges IUt randizni? – könyököltem fel az asztalra.
- Őszintén szólva, nem hiszem, hogy elszeretném hívni őt – vallotta be.
- Buzi lettél? – döbbentem meg – Ne fossá’, nekem elmondhatod. Megtartom a titkodat. Homok került a gépezetbe és átmentél Ricky Martinba. Megértem én, megesik az ilyesmi.
- Nem lettem meleg – nevetett.
- Akkor? Megismertél valakit? Hová valósi? Fogadjunk, Taylor Swiftet szedted fel – tippeltem.
- Jesszus, dehogy – rökönyödött meg.
- Mond már el – nyafogtam – Tök jó pasi vagy, tuti valami szépségkirálynő, aki Green Peace aktivista és lenn bugyit hord. Kedvenc csatornája a National Geographic és rojtosra bőgi magát a menhelyi állatok sorsa miatt – vázoltam fel.
Jungkook kifejezetten értelmesen pislogott rám. Egyszer, kétszer, háromszor, majd előre dőlt, megtámaszkodva könyökeivel az asztallapon.
- Jó pasinak tartasz?
- Mi? Nem! Egy szóval sem mondtam, csak... – hebegtem.
- De. Az előbb mondtad.
- Nem mondtam ilyet. Biztos vagyok benne és ne próbáld meg elterelni a témát – emeltem fel ujjamat figyelmeztetőleg, kicsalva egy édes mosolyt – Ott tartottunk, hogy homi lettél.
- Nem lettem homi – akadékoskodott.
- Valld be fiam, nyugodtan. Nem ítéllek el. Tökre megértem. A mai világban ez már teljesen elfogadott. Mondjuk itt nem, de sok más helyen igen. Amerikában házasodhattok is. Te lehetsz a következő Ricky Martin vagy Elton John. Bár, a Ricky John hozzád jobban illik. Emigrálhatsz is akár az államokba. Tarthattok világraszóló lakodalmat, áldozhattok kecskét. Azt viszont, baromira megnézném ember. Mekkora lenne már! Az egyik percben még nagyban mekeg, a következőben meg már kibelezve fekszik a tűz fölött, várva Jézust és az üdvözlést. Amúgy, nem vagyok aberrált, csak néha eszembe jutnak ilyenek. Anya szerint, totál beteg, de én úgy gondolom, Hyerin a legjobb barátnőm, így teljesen normális – jött rám zavaromban a szófosás.
- Befejezted? – mosolygott szélesen csillogó szemekkel.
- Oh, persze. Várom a vallomást. Szóval? Felléptél a szivárványos útra? Eskü, nem gáz. Értelek, teljes mértékben. Támogatom a leszbikusokat. Mondjuk, a melegeket nem, de a leszbiket csípem. Lehet, én is áttérek. Anya szerint, nincs olyan hímnemű, aki hajlandó lenne velem mutatkozni...
- Liu szerelmes vagyok beléd.
Csend. Felnyögtem és igyekeztem feldolgozni az infót, amit amúgy tutira félrehallottam.
- Meséltem már, hogy tegnap beszorultam a budiba? Vicces sztori, mert... – folytattam kétségbeesetten a meseestet.
- Liu! Hallottad, amit mondtam? Téged szeretnélek elhívni randizni, mert szerelmes vagyok beléd – magyarázta Jungkook érzelmes tekintettel.
- Én... ez mikor... mégis hogy?! Biztos ez? Nem akarsz inkább tényleg buzi lenni? Jobban jársz, most szólok – bizniszeltem.
- Imádom, hogy ilyen zakkant vagy – mosolygott szélesen.
- Hé! Én nem vagyok zakkant. Érdekesen vagyok intelligens – helyesbítettem sértődötten.
- Lennél a barátnőm? Boldoggá tennél vele.
- Te figyelj, Jungkook! Egészen biztos, hogy nem akarsz inkább buzi lenni? – hepciáskodtam.