Liu:

Utáltam a miattam kialakult feszültséget. TaeHyung szerintem, frankón berágott rám, amiért a hőn szeretett A.R.M.Y.- ját kritizáltam és a történelmi jellegű, tökre felesleges önfeláldozásom óta a közelembe sem jött. Oké, valahol megértettem, de akkor is sértette töpörödött önbecsülésemet, hogy a rajongóit jobban szereti nálam. NamJoon, YoonGi és Jungkook bevittek a kórházba. Egy külön szobát kaptam, hála a leader közbenjárásának, így nem kellett mások kíváncsi tekintetét is kiállnom. Még mindig összeszorult a gyomrom, ha visszagondoltam arra, ami a ház előtt történt. Talán, sosem féltem annyira, mint ott, akkor. Komolyan azt hittem, meg fognak ölni. Megrémített a tény, hogy ennyire beteg emberek rajonganak a srácokért. TaeHyungért. Az a végeláthatatlan sértés, amiket hozzám vágtak, és melyek akaratlanul is újra s újra visszhangoztak gondolataimban.
„Nem vagy elég jó Neki!” „A saját anyádnak sem kellettél, Taenek sem fogsz!” „Találni fog egy nálad jobbat!” „Nem is szeret téged igazán!”
- Liu!
- Hmm? – kaptam fel fejem Namra nézve.
- Bérlünk neked hotelszobát, ahol egy darabig ellakhatsz. A dorm most nem lenne bölcs választás, sem a szüleid otthona, Tae háza is kizárt – magyarázta.
Kissé kétségbeesetten pisloghattam a három idolra. Tényleg nem volt már hová mennem és olyan lettem, akár egy nincstelen senki. Viszont, ha eladnám pár cuccomat, talán kapnék annyi pénzt, hogy kivehessek egy kisebb lakást, vagy szobát valami lepukkantabb környéken.
- Nem szükséges, igazán. Megoldom – bólintottam nagyot nyelve, hátha azzal eltűntethetem a torkomban keletkezett fojtogató gombócot.
- Nem Liu! – csattant fel Jungkook – Ez az egész TaeHyung hülyesége miatt van. A minimum az, hogy legalább elszállásolunk. Majdnem meghaltál – ejtette ki az utolsó két szót reszkető hanggal.
- Hozzám jöhet – szólalt meg YoonGi meglepve minket – Ott úgysem keresné senki és elég nagy a házam, elférünk bőven. Az én Hollymnak is jól jön a társaság.
Válaszra nyitottam volna számat, de az éppen belépő, kisírt szemű TaeHyung belém ragasztotta a szót. Bűntudatosan tekintett rám, amitől még rosszabbul éreztem magam.
- Liu, ez... ami történt... – dadogta.
És akkor megtörtént az, amire soha, senki sem számított volna. Jungkook fenyegetően megindult Tae felé, ám NamJoon idejében hátrébb tessékelte.
- „Ami történt”? – ismételte hangosan – Hyung, te felfogtad, hogy majdnem meghalt? Belegondoltál abba, mi történhetett volna, ha NamJoon nem megy ki érte?
- Jungkook megbeszéltük, hogy elfelejtjük és nem hozzuk szóba – csitította a leader.
- Nem tudom elfelejteni! – kiáltotta – Képtelen vagyok elfelejteni azt, mennyire féltem és másra sem tudtam, gondolni, minthogy Liu ott, a szemem láttára fog meghalni. Ki kellett volna menned érte Hyung! Meg kellett volna védened! Lehet, hogy én vagyok közületek a legfiatalabb és barátnőm sem volt még, de ettől függetlenül tudom, hogy ha szeretsz valakit. Ha igazán szereted, nem teszed ki ilyesminek. Apa megtanított arra, hogy a párodat tisztelned kell. Te nem tiszteled Liut, Tae. Elhalmozhatod drága, márkás ajándékokkal, de ez mit sem változtat azon, hogy az A.R.M.Y.-t többre becsülöd nála. Csalódtam benned Hyung – mondta mély fájdalommal az utolsó mondatot – És mielőtt felháborodnál, amiért tiszteletlenül beszélek veled, közlöm, ezt a privilégiumodat már akkor eljátszottad, amikor rávettél, hogy teszteljem Liu hűségét.
Döbbenten pislogtam TaeHyungra. Szemeimet makacsul könnyek lepték el. Szóval, ő témázta tele a maknae fejét a csókolózósdival. Nem feltételeztem volna, hogy TaeHyung ennyire nem bízik bennem. Tae némán biccentett, majd kiment a szobából. A kínos, több perces csendet NamJoon törte meg. Vállon veregette Kookot, büszkén kihúzva magát, akár egy igazi apa.
- Büszke vagyok rád, Jungkookie – bólintott.
- Kölyök, ezt én sem mondhattam volna szebben – tapsolt elismerően YoonGi.

*&*&*&*




Koloncnak éreztem magam. Nyomott és kedvetlen voltam a délelőtt átéltek miatt. YoonGi valóban jó fej volt és ragaszkodott hozzá, nála lakjak, amíg nem oldódnak meg a dolgok. A gesztus meglepett, ezzel szemben hálás voltam neki, ahogyan a maknaenak is. Ott tobzódott körülöttem, óvva minden lépésemet, ami egyszerre volt aranyos, valamint, idegesítő. Segített kipakolni a bőröndömből, bár feleslegesen. Nem terveztem sokáig maradni. YoonGi igazi művészlélek, aki csendre, nyugalomra vágyik. Erősen sanszos volt, hogy idegesítő személyiségemmel hamar lehozom az életről. Plusz, nem szándékoztam magamra haragítani, vagy a terhére lenni. 
- Mit szeretnél enni Dongsaeng? – tudakolta Kookie, miután végeztünk a rámolással.
- Nem vagyok éhes, köszönöm – ingattam fejem.
- Ma még egy falatot sem ettél Liu – világított rá – Aggódom érted.
- Felesleges Oppa. Jól vagyok – bizonygattam.
- Kérlek, egyél – pislogott könyörögve – Mit szeretnél? Pizza? Hamburger? Gyros? Ramen? Valami más?
- Tényleg semmit.
- HYUNG!!! – harsogta felkelve a szőnyegről, ahol addig mobilját nyomkodta – Ez a nőszemély nem akar táplálkozni! – árulkodott.
YoonGi úgy vonult be, mint a nagy tiszteletű, minimum ezer éves Yoda mester. Lecövekelt előttem, nyelvét ide-oda járatta szájában, mire félrekaptam tekintetem. Faszom a hülye YouTube videokba, meg a „hot Suga editekbe”. Minek kellett nekem ilyeneket nézni?!
- Ha nem eszel, nem engedlek az én Hollym közelébe – fenyegetőzött.
Felháborodva hördültem fel. Túl átlátható voltam, így könnyűszerrel kiszúrta a gyengéimet.
- De nem vagyok éhes – makacskodtam.
- Kook légyszí, hagyj magunkra – kérte sötéten.
Jungkook el, Liu érzelmi katasztrófa be. Esküszöm, vártam, hogy leordítsa a fejemet, vagy lerúgjon, akár a szart, de ehelyett leguggolt elém, tenyereit térdeimen nyugtatva. Arckifejezése sokkal lágyabb lett, nem a szokásos „swag Suga szarokbelemindenbe” nem törődőm semlegesség ült ábrázatán.
- Ha éhezteted magad, azzal senkinek sem lesz jobb. Ha amiatt csinálod, mert jelenleg nincs bevételed és nem tudod állni a saját költségeidet, felesleges. A vendégem vagy, így evidens, hogy állom a kiadásaidat, pláne úgy, hogy tisztában vagyok a rohadt helyzeteddel. Nem okoz gondot és nyugi, később behajtom rajtad, amint lesz állásod. De most, kérlek, egyél. Legalább, pár falatot, rendben?
Bólintottam, majd előre hajolva átöleltem fél karral, arcom nyaka hajlatába rejtve. Ciki volt, de nem tudtam visszatartani, sírva fakadtam. Hosszú órákig magamba fojtottam ezt a sok feszültséget és meglett az eredménye. YoonGi kedvesen simogatta hátam és fejem, engedve, hagy taknyoljam össze ruháját.
- Sírj csak kis Kottyosom. Attól jobb lesz – duruzsolta fülembe.