Liu:

TaeHyung és Jungkook órák óta elvonultak az egyik szobába, feltehetően sokkot kapott a kissrác, miután „majdnem” megfosztottam a szüzességétől. Kihasználva maradék kezemet a vacsora elkészítésében segédkeztem Jinnek, hogy valami értelmeset is csináljak, ha már náluk csövezhetek. Jin aranyos volt és folyamatosan beszélgetett velem, de ettől függetlenül is kellemetlenül éreztem magam. Kívülállónak, egy tökre felesleges személynek. Szerettem volna hazamenni a szüleimhez, viszont ez nem volt lehetséges, tekintve, hogy egy csapat kattant BTS fan táborozott a házunk előtt, arra várva, hogy megjelenjek és valóbban rokkanttá tegyenek. Tényleg olyan lettem, akár egy homlesz. Sem otthonom, sem állásom és a vállam is törött. Elgondolkoztam az eshetőségen, átlényegülök alkoholistába, de elvetetettem a remek ötletet. Jin megkért, szóljak a srácoknak, hamarosan vacsora. Ördögi vigyorral indultam meg a szoba felé, azt tervezve, rájuk rúgom az ajtót és jól megköpködöm őket, puszta baráti gesztusból. Baromi menőn közelebb osontam, kommandósokat megszégyenítő módon, ám az ajtó résnyire nyitva volt, elrontva nindzsa féle rajtaütésemet. Az odabent folytatott beszélgetés kiszűrődött és hiába nem akartam hallgatózni, megtörtént.
-... akkor sem szeretném, hogy itt legyen Hyung. – mondta Jungkook – Amióta megjelent, teljesen elhanyagolsz minket... engem. Rendes lány, de a kapcsolatotok nem tesz jót a bandának. Értem és örülök annak, hogy boldog vagy, de... talán ennek nem most van itt az ideje és nem Liu erre a legalkalmasabb személy. Totálisan kattant a csaj – magyarázta.
Elszégyelltem magam, illetve, csalódott is lettem Kook szavai miatt. Belőle néztem volna ki legutolsónak, hogy ezt gondolja rólam. Elkeserített a feltételezése annak is, szétzilálom a bandát. A barátságukat. Felesleges voltam és valahol igazat adtam a maknaenak. Halkan hátráltam, majdnem felkiáltva, ahogyan beleütköztem valakibe. HoSeok ácsorgott ott, tekintetéből tudtam, hallotta ő is. Meghajoltam, bocsánatkérésképpen, és vissza siettem a konyhába Jinhez.
-Ne haragudj, de nem maradhatok vacsorára. Anyukám gyengélkedik, segítenem kell neki. Nagyon szépen köszönöm a vendéglátást – hajoltam meg.
A legidősebb tag zavartan pislogott, ám nem törődtem vele. Megszereztem a bőröndömet és amilyen gyorsan lehetett, menekülőre fogtam. Nem hiányzott sok, hogy Titanicot játszva léket kapjak és elsüllyedjek. Türelmetlenül nyomiszkoltam a lift hívógombját, amikor mellém szegődött valaki.
-Elviszlek kocsival– ajánlotta HoSeok.
-Nem szükséges, köszönöm – utasítottam el.
Nem akartam a terhére lenni, hogy aztán ugyanazt gondolja rólam, mint Jungkook.
-Csöppség – sóhajtotta kissé bosszúsan – Nem okoz gondot, tényleg – bizonygatta.
Hezitálva bólintottam, beleegyezve, mire Hobi elmosolyodott. A lift végre megérkezett, mi pedig beszálltunk. Tükörképemre bambultam, azt fontolgatva, talán, jobb lenne Taenak, ha tartanánk egy kis szünetet.
-Jössz? – mosolygott Hope kitartóan.
Észbe kapva kiléptem a felvonóból, magam mögött húzva csomagomat, követve a srácot. Rendes volt HoSeoktól, hogy ennyire törődött velem, bár ő ilyen volt. Mindenkire odafigyelt, még az olyan szerencsétlen retardáltakra is, mint én.

*&*&*&*



Nagyon zavarban éreztem magam az idegen, luxus lakás nappalijában állva. Hope kismillió érvet felsorolt, miért is kellene ott maradnom, elfogadva az ajánlatát. Eskü, simán elmehetett volna ügyvédnek.
-Szó sem lehet róla – ingattam fejem határozottan.
-Liu, ne már. Ez a legkézenfekvőbb megoldás.
-HoSeok, nem tudom észrevetted e, de jelenleg totálisan csóró vagyok. Konkrétan a galambok etetnek. Ne nevess! – szóltam rá, mikor felröhögött – Rendes tőled, hogy felajánlod, költözzek ide, viszont, nem tudok lakbért fizetni. Prostiként pedig, tuti beégnék – magyaráztam.
-Nem kérek lakbért – bizonygatta – Bőven elég, ha néha főzöl nekem és kitakarítasz – szélesedett mosolya.
-De tényleg Hobi.
-De tényleg Liu – utánozta hanglejtésem – Itt biztosan nem keresnének az újságírók, fotósok, A.R.M.Y. – vont vállat.
-Én se keresném itt magamat, az őszintét megvallva.
-Te most provokálsz engem? – vágott durcás arcot.
-Csak őszinte vagyok, megőrizvén tajparaszti realitásomat – vigyorodtam el – Azaz, burkoltan vagyok gyökér.
-Hát, jobban is burkolhatnád – húzta el száját csalódottan – Nem utasíthatod vissza annak a férfinek az ajánlatát, aki a pasid első csókját adta.
-Fúj – húztam fel orrom – Most beveted a Rich Bitch stílust? Te fenomén szajha – csóváltam kobakomat.
-Szokd meg picinyem – csettintgetett csajszisan – TaeTae Oppa csakis az enyém, ez az egyetlen módja, hogy eltüntesselek az én kis Gucci Boyom közeléből.
-Rendben kis Picsavirág – bólintottam – Félre állok a ti tiszta és őszinte szerelmetek útjából – egyeztem bele.
-Tényleg? – lepődött meg – Ideköltözöl? – ült ki arcára őszinte öröm.
-Igen, de fizetek lakbért. Ígérem, mihamarabb találok állást és visszafizetek minden kiadást – mondtam komolyan.
-Igazán nem fontos Liu. A lényeg, hogy biztonságban vagy és van hol laknod, meg azért, az sem hátrány, hogy jókat fogok kajálni – simogatta hasát széles mosollyal.
Viszonoztam mosolyát, majd körbe vezetett a tágas lakásban. Kellemetlen volt a nekem szentelt meghálálhatatlan jósága, de még mindig ez tűnt a jobbik megoldásnak, mint ott maradni a dormban és Jungkook művigyorát bámulni, úgy, hogy tudom, valójában, ki nem állhat. Csalódtam a maknaeban és bosszantott az, nem a szemembe mondta meg véleményét. Hobi megmutatta a szobát, ahová becuccolhatok. Míg a szekrényt töltöttem meg kevéske ruhámmal, ő az ágyon ülve nyomkodta mobilját.
-Rendeltem vacsorát és szóltam Taenek, hogy itt vagy – közölte.
-Köszönöm, de nem vagyok éhes – hárítottam.
-Meghívtalak – jelentette ki.
-Akkor sem, köszönöm szépen.
-Ez az összes ruhád? – ráncolta homlokát – A lányoknak nem több szokott lenni?
-Nem szeretem felesleges holmikra költeni a pénzem – vontam meg vállam.
-Már értem, TaeHyung miért akad ki rád néha – sóhajtotta – Pedig, nem akartuk elhinni neki, amikor arról mesélt, nem fogadsz el tőle semmit sem. Sem ajándékot, sem pénzt, sem a drága jegygyűrűt.
-Nem törtető prosti vagyok, hanem a barátnője. Neki nem kötelessége megvenni ezeket a drága limlomokat, ahogyan eltartania se. Nekem pedig, nem kötelességem elfogadni ezeket – kislitániáztam.
-Amikor megismerkedtünk, azt állítottad, én vagyok a biasod – váltott témát váratlanul.
-Igen – bólintottam zavartan.
-Hogy lehet a lánynak, aki Kim TaeHyung barátnője, egy olyan ember a biasa, mint én? – értetlenkedett.
-Mi van veled gyerekem? – kérdeztem elhűlve – Agyadra ment az ingyé’ lakhatás, vagy mi? HoSeok, te csodálatos ember vagy – néztem szemeibe komolyan – Elképesztő táncos, lenyűgöző rapper, okos és mindig gondoskodsz másokról. A kitartásod egyszerűen... bámulatos. Fogalmazhatunk úgy is, a példaképem vagy – mosolyogtam szelíden.
HoSeok nem mondott semmit, csak bámult rám könnyfátyolos szemeivel. Haragudtam az A.R.M.Y.-ra, mert a fanok figyelme jóformán kizárólag a maknae- linera korlátozódott. Ódákat zengtek Jiminről, TaeHyungról és Jungkookról. Megfeledkeztek Jung HoSeokról, a világ egyik legattraktívabb személyéről, aki nélkül a Bangtan, nem lenne Bangtan.