Miután hétfő reggel anya könnyeivel küszködve felhívta a boltos főnökömet egy igazán szívszaggató sztorival, - miszerint, egyetlen, szeretett lányát megtámadta egy csapat dementor, foglyul ejtette és jelenleg Voldemort parkettáján vonaglik sikoltozva, szörnyű fájdalmak közepette a rábocsájtott Cruciatus átoktól -, kihasználtam rögtönzött szabad délelőttömet és kifejezetten hasznosan az ágyban fetrengtem. TaeHyung Feláldozhatóra vette a figurát és elment valami kajáért. Egy kalózokról szóló dokumentumfilmet néztem a laptopomon, magamat szórakoztatva kommentálva az eseményeket.
- ... sok kalóz azért hordott fülbevalót, mert azt gondolták, javítja a látást – mondta a narrátor.
- Továbbá ad 5000 plusz zsetont, 2 szintet dob rajtad és még vagány is az avatarod vele – tettem hozzá, született gamerként.
Felkaptam fejem Tae betoppanására. Összevontam szemöldököm látva kisírt szemeit és kipirult arcát. Nem tetszett, hogy szomorú, így minden áron meg akartam vigasztalni, vagy felvidítani. Lecsuktam a ketyere tetejét és szorosan átöleltem a csüggedt idolt, aki az ágyamra ült. Haját és hátát simogatva próbáltam rájönni, mi baja lehet. A tegnap éjszaka csak nem amortizálta le ennyire.
- Mi a baj? – faggattam aggódva.
- Felhívtam anyáékat... annyira hiányoznak – hüppögte könnyeivel küszködve.
- Semmi baj Tae, hamarosan láthatod őket – nyugtatgattam.
- Neked nem hiányoznak a nagyszüleid?
- Dehogyisnem – feleltem.
- Biztosan sokszor mondogatják, hogy büszkék rád, amiért, ilyen nagyszerű unokájuk van – feltételezte.
- Hát, azt többször  hogy „Liu várjá’, mer’ nem indul a traktor!” – utánoztam nagyapa hanglejtését.
TaeHyung hátravetett fejjel, hangosan nevetett megjegyzésemen, pedig, komolyan mondtam. Pulcsija ujjával megtörölte könnyes pofiját, majd izgatottan pislogott rám.
- Elmeséled a legkedvesebb emléked róluk? – kérte.
- Pfff... – fújtattam eltöprengve – Öhm... egyszer, hét éves korom körül a nagyiéknál töltöttem a nyarat és segítettem a nagymamámnak árulni a piacon. Azt mondta, megtanít bizniszelni profi módon, én meg tökre bezsongtam ettől, mert nekem a nagyi olyan, mint másnak Hulk. Szóval, odajött egy pasas és nagyon keményen megpróbálta lealkudni annak a 3 fej még meg sem vásárolt salátának az árát. Nagymama meg csak állt ott, bevágva a harci pózt, látszott az arcán, hogy épp abban a szent pillanatban járja át a Predator életérzés, aztán egyszer csak elkiáltotta magát, „Há’ nem érted, hogy nem tudjuk megoldani shéhogysé?” – utánoztam ez alkalommal mamám kiejtését és hangját – És tényleg tanultam aznap, mert ha bejön valami elvetemült a boltba és elkezd csesztetni, hogy már pedig neki zöld színű tészta szűrő kell, holott csak fehér van, használom a nagyi szent szavajárását, „Há’ de nem érted, hogy nem tudjuk megoldani shéhogysé?” – fejeztem be megható monológomat.
A srác tapsolva feküdt ki a hisztérikus nevetéstől, elfoglalva az ágyam javarészét. Büszke voltam magamra, amiért meg tudtam nevettetni és elfeledtettem vele honvágyát. Mosolyogva néztem a hahotázó, ez alkalommal röhögéstől könnyező idolt. Szerettem, ahogyan kacagott.
- Mond... mond még egyszer – kérlelt.
- Kizárt – ingattam fejem.
- Légyszíves – könyörgött.
- Nem.
- Liu – biggyesztette le alsó ajkát.
- Há’ de nem érted, hogy nem tudjuk megoldani shéhogysé?
Ismét felcsendült az a mélyről jövő őszinte kacaj. Igaz, nem ismertem olyan jól, de arra a kevéske idő alatt is rájöttem, hogy Kim TaeHyung egy szeretetgombóc. Ám öröme amilyen gyorsan jött, úgy el is illant. Komor arccal, magába roskadva ült, hátát a falnak vetve. Kezdtem gyanítani, itt bizony sokkal többről van szó, mint a családja hiánya.
- Tae mi a baj? – kúsztam közelebb hozzá, megfogva kezét – Meghallgatlak, bármikor és bármivel kapcsolatban – biztosítottam.
- Egyszerűen semmi sem jó! - fakadt ki könnyes szemekkel rám nézve, ami miatt a szívem összeszorult - Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy a színpadon állok és boldogságot okozok az embereknek. Felvettek gyakornoknak, végig csináltam, pedig durva egy időszak volt. A srácok idegenek voltak, egyedül Jimint ismertem, hozzá tudtam kezdetben minden problémámmal fordulni és a saját, önnön szarságaim miatt nem tűnt fel, hogy ő is mennyire nehezen viseli. Jungkook szótlan volt, alig kommunikált velünk, minden este sírva aludt el és mikor egyszer rajta kaptam otthagytam egyedül! Jin hyung rettegett, hogy nem fog tudni debütálni, Yoongi hyungnak mentális problémái voltak, a szüleivel állandóan veszekedett, Hobi hyung egy idő után elvesztette a vidámságát és Namjoon hyung önmagát hibáztatta, hogy nem képes minket már az elején egyben tartani. Állandóan gyötörte a tudat, hogy mi lesz velünk, egyáltalán együtt maradunk-e vagy elveszünk... - halkult el a hangja, majd könnyes arcát a pulcsijába törölte.
Gombóc fojtogatta a torkomat és oly mértékű sírhatnékom támadt, mint eddig soha. Elengedtem kezeit, hogy átölelhessem a nyakánál, fejemet vállán pihentettem, úgy pislogtam fel piros és duzzadt szembogaraira.
- Jimin, hogy jobban táncoljon, izmosabb legyen megállás nélkül csak gyakorolt, edzett és nem evett. Nem tűnt fel, mert csak a saját baromságaimat láttam és azt sem vettem észre, hogy a többiek mennyire szenvednek. Aztán Jimin összeesett az egyik közös próbánkon... - akadt el a mondatban, majd remegő, halk hangon folytatta - Miután hazaengedték Namjoon hyung leültetett minket a kis nappalinkban. Olyan kicsi volt, hogy mikor együtt ettünk alig bírtunk mozogni. Mindannyian kifakadtunk, végig hallgattuk egymást és megfogadtuk, hogy soha többet nem teszünk úgy, mintha minden rózsás lenne és ha megszakadunk is, de segítünk egymáson. Attól a naptól kezdve sokáig Jungkookkal aludtam, hogy ne érezze magát egyedül és sokkal jobban tudtunk aludni. Közelebb kerültünk egymáshoz és mindenki tudott mindent - mosolyodott el halványan a emlék hatására.
- Akkor minden helyre jött, nem? – kérdeztem, mire bólintott.
- Eleinte. Debütáltunk, de nem jött azonnal a siker, bár nem is számítottunk rá, viszont így még keményebben hajtottunk, vagy ha jobban tetszik, hajtottak minket. Napokig nem aludtunk vagy ettünk. Az a pár A.R.M.Y., akik felfigyeltek ránk tartották bennünk a lelket, buzdítottak minket. Ahogy jöttek a sikerek úgy lelkesültünk fel mi is, lettek újabb fanjaink és hihetetlen érzés volt, ahogy szerettek minket - hatódott meg szipogva - Az I need you-vel betörtünk a köztudatba, sorra nyertük a díjakat és úgy éreztem, egy igazi álomban élek. Hiányozott a családom, de a fiúk hamar a második családommá váltak és bármivel fordulhattam hozzájuk, meghallgattak és mellettem voltak - hallgatott el pár másodpercre, majd nagy sóhajtás után folytatta – Tudod, egy idolnak nem csillogás vattapamacs az élete, mint ahogy az emberek gondolják. Nem egyszerű munka, az egy hatalmas baromság, hogy eltáncikálunk pár koreográfiát, elvinnyogunk néhány dalt, hagyjuk, hogy kisminkeljenek és állandóan mosolygunk és felhővárban, egyszarvún nyargalászunk. Cseszettül sokat edzünk, gyakorolunk, az étkezésünkre is figyelnek, ritkán ihatunk alkoholt. Egyikünknek sem volt még normális kapcsolata, szökőévente ha sikerül egyáltalán nő közelébe kerülnünk. Imádom az A.R.M.Y.-kat, rengeteget mindent köszönhetek nekik, de néha azt kívánom, hogy bár ne ismernének és tudod, a srácok is átélnek ilyen pillanatokat. El tudod képzelni Liu, hogy rögtön ha egy lánnyal látják akármelyikünket jönnek a pletykák, megkeresik a közösségi médiákon, utálkoznak és bántják? Ezért hétpecsétes titok, a sminkes és stylist noonák kiléte. Szeretem a rajongókat, azokat, akik valóban támogatnak minket, mert tudod vannak, akik jobban meg tudnak bántani minket, mint mikor a cég napokig képzeletbeli ostorral hajt - szomorú szemei láttán könnyek lepték el a sajátjaimat, karommal szorosabban öleltem nyakát, ujjaimmal tarkójánál cirógattam - Ócsárolnak minket, ha valami nem tetszik rajtunk nekik. Például, mikor nekem hátul a tarkómnál hosszabb volt a hajam, néhány Army szerint ronda voltam és kövér, holott ijesztően sokat fogytam akkor. Vagy Jungkook teste, mert ő sokkal izmosabb lett, kiférfiasodott és szerintük már nem "cuki, ártatlan nyuszi". Vagy Jin hyung esete, amikor letörték az önbizalmát. Nem való a csapatba, csak lehúz minket, egyáltalán nem helyes és nincs mire felvágnia, borzalmasan táncol és jobban lenne ha elmenne. Hobi hyungot is el akarták zavarni, mert szerintük idegesítő az állandó hangoskodása és jókedve. Yoongi hyung túl morcos, sután táncol és iszonyúan rappel holott ő a világ egyik legjobbja! Namjoon hyung stílusa idegesítő volt a számukra és szerintük csapnivaló vezető és rapper. Ilyenkor csak egy normális srác szeretnék lenni, aki a barátaival zenél. Birtokolni akarnak minket, sokuk tárgyaknak tekintenek és egymás szemét is képesek lennék kikaparni, mondván "Lenyúltad az oppámat!" - változtatta el a hangját nyávogóra.
- Bocs, hogy ezt mondom, de ezek a libák nem érdemelnek meg titeket, ti meg hülyék vagytok, hogy hitelt adtok a véleményüknek.
- Már nem, de... Ha az ember hosszútávon hallgatja ezeket, akarva-akaratlan elhiszi. Tudod egy idolnak két arca kell legyen - értetlenül pislogtam rá összeráncolt szemöldökkel, mivel halványlila fingom sem volt miről zagyvál - Az egyik, amit a színfalak mögött visel és a másik amit a színpadon. A tömeg előtt akkor is mosolyognia kell és boldognak tettetnie magát, ha legszívesebb meghalna - pillantott rám végtelenül szomorúan.
Sosem képzeltem volna, hogy egy ennyire nehéz lehet egy idolnak, hogy ennyire nehéz Neki. Bizonyára, hatalmas lelkierő szükségeltetett ahhoz, hogy nap-nap után végig csinálja mindezt. Veszettül sajnáltam őt.
- TaeHyung... – szólítottam meg kibontakozva öleléséből – Emlékszel, mit mondtam, anyukámmal kapcsolatban? Ami miatt sírtál is? – emlékeztettem.
- Hogy másoknak idegen, mégis a világ összes szeretetét neked adta – idézte vissza szavaimat.
- Nos, lehet nem én vagyok a legszebb lány, sem kivételesen okos és kedves és kifejezetten őrült tudok lenni, sőt, a dalaitokat sem ismerem kívülről, de szeretném, ha tudnád, nekem bármit elmondhatsz, bármikor számíthatsz rám, ha kell, az éjszaka közepén is beállíthatsz a problémáiddal. Szóval... – jöttem zavarba attól, amit mondani terveztem – csak azt akarom, hogy tudd, anyukám a világ minden szeretetét nekem adta. Én pedig a földkerekség összes szeretetét neked fogom adni – fejeztem be elszánt arccal.
Tae ajka megremegett, majd lesunyva fejét csendben sírdogált. Reméltem, hogy nem az ijedtségtől sír, mindenesetre szorosan átöleltem.