Liu:

Csodálatos álmom volt. Wonho megkért, hogy legyek a barátnője, amitől úgy bőgtem örömömben, taknyom-nyálam egybefolyt. Ezután én finom erőszakkal lerángattam a pólóját és közöltem vele: szexuális aktust fogunk létesíteni, ha akarja, ha nem. Szóval, éppen nőiesen szaggattam volna le róla a gatyáját, ám az a rohadtul idegesítő csipogás nem akart megszűnni és muszáj voltam otthagyni az én drága Wonhomat. Szitkozódva nyúltam a mobilomért és hunyorogva fogadtam a hívást. Esélyem sem volt elküldeni az illetőt melegebb éghajlatra, mert az sürgetve megszólalt.
- Engedj be!
- Heee?! – kérdeztem roppantul elegánsan.
- Engedj már be Liu! Itt ácsorgok a kapuban – mondta TaeHyung.
- Heee? Milyen kapuban? – értetlenkedtem.
- A tiétekben – sóhajtotta.
- Aish – fújtattam, majd bontottam a hívást.
Lerúgtam magamról a takarót és káromkodva trappoltam ki a házból, egész a kapuig. Nem gondoltam volna, hogy TaeHyung valóban ott lesz, mégis, amikor kinyitottam a kaput, a srác széles mosollyal pislogott rám. Ennek nem turnén kéne lennie? Észhez térni sem volt időm, mert megszűntette azt a két lépés távolságot és nagy tenyereibe fogva arcom megcsókolt. Darabjaimra tudtam volna hullani puha ajkainak táncától, amibe bele adta minden érzelmét. Gyomrom háborgott, szívem fel akart robbanni és gyanítottam, ha most használnám anya szent vérnyomásmérőjét, kiakadna a ketyere.
- Jesszus, mennyire hiányoztál – súgta homlokát enyémnek támasztva, megszakítva a csókot.
Ingjébe kapaszkodtam, mert egyszeriben megszédültem, amit az álmosságra akartam fogni, mégis a lelkem legmélyén tudtam, hogy szédülésem kiváltója sokkal inkább az előttem ácsorgó idol.
- Nem Sao Pauloban kéne lenned? – kérdeztem akadozó nyelvvel.
- Azt mondtad, szeretsz. Idejöttem, hogy személyesen is hallhassam – válaszolta mosolyogva, csillogó szemekkel.
Elérzékenyülve néztem fel rá. Annyira édes volt, én pedig egy utolsó retkedék, amiért Wonho megerőszakolásáról álmodozok.
- Képes voltál ezért repülőre ülni és ott hagyni mindent? – érdeklődtem döbbenten.
- Persze – vágta rá teljes természetességgel – Senki és semmi nem gátolhat meg abban, hogy veled legyek Liu – cirógatta meg arcom.
Ezúttal én húztam magamhoz, hogy ajkaira tapadhassak. Éhesen, szenvedélyesen csókoltam, igyekezve kimutatni hálámat.
- Van útleveled? – tudakolta hátrébb biccentve fejét, mire bólintottam – Hála Égnek! Akkor csomagolj! Velem jössz.
- Mi? Hová? Jön az apokalipszis? Zombitámadás, meg ilyesmi? Mert akkor, most mondom, Hyerint frankón itt hagyjuk a bánatos picsába – jelentettem ki komolyan – Hagy rágcsálják csak meg a nagy Famme Fatale seggét.
Tae nevetve ingatta fejét és puszit nyomott orromra, amin mosolyogtam.
- Nyomás! – csapott fenekemre, noszogatva.
Vigyorogva indultam vissza a házba, nyomomban TaeHyunggal, aki markában szorongatva Gucci táskáját követett, akár egy hűséges kiskutya. Halkan osontunk be, Tae rögtön a szobám felé vette az irányt.
- Jó újra itt lenni – közölte mosolyogva.
Örültem, hogy jól érzi magát nálunk és ilyen otthonosan mozog. Csendben becsukta a szoba ajtót, aztán letéve táskáját a szekrényemhez lépett. Imádtam nézni, ahogyan tesz-vesz a holmijaim közt. Kétségtelenül belezúgtam, ami enyhe aggodalmat keltett bennem.
- Van bőröndöd? – pislogott rám a földön ücsörögve, szortírozva ruháim között.
- Tae... nem hiszem, hogy veled szeretnék menni – böktem ki.
A srác felnézett rám, őszinte csalódottsággal szemeiben. Valójában, igenis vele akartam menni, de féltem attól, mi következne utána. Hogyan reagálna rám a többi tag? A menedzser? Az A.R.M.Y.? Így jó volt minden. Titokban, nyilvánosság nélkül.
- Mi? Miért? Szakítani akarsz? Vagy túl sok vagyok neked Liu? – hadarta kétségbeesve.
- Dehogy akarok szakítani Tae, csak... nem hiszem, hogy nekem ott lenne a helyem. Ráadásul, munkahelyem van. Kettő is. Nem tűnhetek csak úgy el, mert...
- Nem bírom tovább nélküled – szakított félbe könnyes szemekkel – Talán, nem is akarom. Tudom, hogy te vagy az a lány.
- Milyen lány? – ráncoltam homlokomat.
- Az első szerelmem, akit feleségül veszek és leélem vele az életem.
Szavaitól ledermedtem. Vágtázó szívveréssel pislogtam előre, arcát és könnyes szemeit figyelve. Nem feltételeztem volna, hogy ennyire komolyan gondolja velem. Szeretett engem és én is Őt, de mindezidáig úgy hittem, nem fog sokáig tartani ez közöttünk. Lehet, éppen ezért nem éltem bele magam ebbe.
- Akkor sem... – ingattam fejem.
- A depressziód miatt?
- Mi?! – rökönyödtem meg.
- Észrevettem Liu. Ahogyan a szüleid is. Anyukád aggódik miattad. Mindennap beszélek vele és szerinte, egyre rosszabbul leszel. Miért? Miattam? Mert keveset tudunk együtt lenni? – faggatott.
Nagyot nyeltem, hátha eltüntethetem a torkomban keletkezett gombócot. A sírás váratlanul robbant ki belőlem, megakadályozhatatlanul. Nem akartam előtte sírni, mégis megtörtént. Tae azonnal felállt, szoros ölelésbe vonva, amitől jobban zokogtam. Túlságosan is szar színész voltam és emiatt mindent észrevettek.
- Mi a baj Jagiya? – simogatta fejem – Miattam van?
Bőgve bólogattam. A srác ölébe húzva huppant le velem az ágyra és makacsul tenyereibe fogta fejem, kényszerítve, hogy rá nézzek.
- Kérlek, mond el! Segíteni akarok – kérlelt.
- Én csak... – hüppögtem – ott van körülötted az a sok gyönyörű lány és félek, hogy elvesznek tőlem. Tudom, nem lenne szabad ennyire ragaszkodnom hozzád és kisajátítanom téged, de mégis... Akárhányszor felhívsz, mindig arra gondolok, hogy biztos szakítani fogsz velem, mert találtál jobbat.
- Nálad nincs jobb Jagiya – mosolyodott el – Ne legyél buta és ne gondolj ilyenekre, mert felesleges. És most készülődj, mert velem jössz.
- De nem mehetek – akadékoskodtam.
- Ez esetben, én sem megyek – dőlt hátra a matracon kényelmesen.
- Te most megzsarolsz te elvetemült retek szemét? – háborodtam fel.
- Csak ultimátumot szabok. Vagy mindketten itt maradunk és a többi koncertnek annyi, vagy mindketten megyünk.
- Aish – horkantam fel – Hogy a kurvák vére folyón patakokba te... te zsarolós szemétláda – csaptam meg mellkasát leszállva róla.