Liu:

Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy amire készülök, az volt az A.R.M.Y. célja. Mégis, miután megnéztem a Bring the Seoult, azt gondoltam, igazuk van. TaeHyung imádta ezt csinálni. Színpadon állni, idol lenni, énekelni, színészkedni és a rajongóikat. Én pedig akaratlanul is meggátoltam ebben, visszatartottam, elvontam a figyelmét minderről. Szerettem azt az Elvetemültet, de abban a pillanatban úgy hittem, jobb lesz így neki. Nélkülem. Nem akartam gerinctelen lenni, ezért megvártam, míg hazaér Japánból. Azon már meg sem lepődtem, hogy nem egyedül érkezett haza. A többi fiú enyhe káosz formációt alkotva totyogott mögötte. YoonGi rögtön Hollyt célozta meg, babusgatva szeretett kutyáját, kire én vigyáztam távollétükben. Édesen festett az egyébként morcos srác őszinte mosollyal az arcán. Tae is YeonTant dögönyözte, örülve a viszontlátásnak. Hobi aranyosan átölelt, kissé ügyetlenül meglapogatva hátamat közben. Őt követte Jungkook, Jimin, NamJoon és Jin, aki elsütött egy béna poént, amin akaratlanul is nevettem. Nem a vicc miatt, sokkal inkább Jin nevetése okán. Van Gogh végre realizálta, hogy bizony ott vagyok ám én is, majd tekintete a bőröndömre siklott, aztán vissza rám.
- Hova megyünk Jagi? – vigyorgott szélesen.
Nem így terveztem bejelenteni neki. Nem mindenki előtt. Felvérteztem magam a nem létező Jedi erőmmel és kiböktem.
- Csak én megyek.
TaeHyung először zavartnak tűnt, végül felnevetett.
- Te már megint hülye vagy – hagyta annyiban.
Letette YeonTant, úgy közeledve felém, mire hátráltam. Utáltam, hogy nem vagyok képes kellőképp passzív – agresszív lenni és bánatos ábrázatot vágni. Tae sokkal jobb volt ebben. Ahogy közeledett, úgy hátráltam, egész a kanapéig, amire lehuppantam és beleépültem a háttámlába. TaeHyung megtámaszkodott kezeivel fejem mellett, magabiztos mosolya letörölhetetlennek bizonyult.
- Én szakítani akarok...? – dadogtam.
- Biztos vagy te ebben? – emelte meg szemöldökét.
- Nem... igen. Aish! Összezavarsz! – csaptam meg mellkasát – Beállsz itt nekem, engem meg elkap az epilepsziás roham – háborodtam fel – Szakítani akarok! – közöltem határozottan.
- Én meg nem – puszilta meg fejem – Üldögélj ott és várd meg, amíg elmúlik a hülye szakítás utáni késztetésed. Srácok, nem vagytok éhesek? Rendeljünk valami kaját? – lesett körbe – Igazán főzhettél volna – nézett újra rám – Teljesen be voltam zsongva az otthoni koszttól.
- TaeHyung! – ordítottam.
A srác meglepődve pislogott, mégis cuki volt értetlen feje.
- Szakítani fogunk. Most! – jelentettem ki.
- Hát nem – vágta rá – Te szeretsz engem, én szeretlek Téged. Minden megvan, ami egy párkapcsolathoz szükséges.
- Én mindenkit szeretek – tárta szét karjait Jin ünnepélyesen.
- Én nem – morogta YoonGi.
Totális felháborodással tekintettem rájuk. Anya szent vérnyomásmérője tuti kiakadt volna, olyan ideges voltam már. Felpattantam, nagyot taszítva Tae mellkasán.
- Hoppá, hoppá! Liu megveri TaeHyungot – vetette közbe Hobi – Ki – kinek szurkol?
- Csönd! Mindenki kifelé! Így nem lehet szakítani. Elpoénkodjátok – kiáltottam.
A Bangtan tagjai fülüket – farkukat behúzva meneteltek ki. Jungkook persze nevetett, ezért megdobtam egy díszpárnával. Tae is menekülőre fogta, de elkapva karját marasztaltam.
- Te maradsz Van Gogh. Nincs kegyelem – mondtam sötéten.
Arca  komollyá vált, hatalmas szemeivel bánatosan pislogott, amitől egyre szarabbul éreztem magam.
- Miért akarsz elhagyni? – kérdezte halkan.
- Mert, úgy érzem, visszatartalak és elvonom a figyelmedet mindenről – vallottam be.
- Liu ez nincs így. Te inspirálsz. Te ösztönözöl arra, hogy a maximumot nyújtsam – mondta lágyan.
- Tényleg? – görbültek felfelé ajkaim, mire bólintott – Hát, akkor jó – vontam vállat.
- Nem szakítasz? – vigyorodott el.
- Nem. Megeshet, hogy át sem gondoltam ezt rendesen – ismertem el, majd az odakint várakozó srácokra néztem – Most nézd meg azokat a bárgyú fejeket. Várják a drámát, hogy egyem a kis szívüket.
- Csinálhatunk jelenet, ha szeretnél – ajánlotta Tae – Te megversz engem, aztán én téged, ők élvezhetik a balhét és mindenki boldog.
- Szerintem, te kicsit túltoltad az Izaúrát – paskoltam meg vállát – De, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, megverhetlek – emeltem meg szemöldökömet széles vigyorral.

*&*&*&*

Szokásos Bangtan káosz uralta a terepet. Jungkook és Jin ketrecharcoltak egy zacskó chipsszért, YoonGi félrevonult aludni az egyik emeleti szobában, Hobi a kanapé tetején pompomlánykodott két retkes felmosófejjel, Jinnek szurkolva, NamJoon őket nézte, átszellemült arccal, TaeHyung erőteljesen röhögött úgy mindenkin, Jimin pedig aranyosan asszisztált nekem az ipari mennyiségű triplacsokis muffin sütésében. Esküszöm, jobban élvezte, mint egy kisgyerek. Leszámítva, hogy folyton felbukott a saját lábában, egészen ügyes segítő volt. Taenel biztosan jobb.  Annyira belemerültem a tészta kevergetésébe, először fel sem fogtam, miről beszél Jimin.
- Nagyon örülök, hogy babátok lesz – mosolygott.
- Én is... mi?! – rökönyödtem meg.
- Tae vett egy rakás babaruhát, kiságyat rendelt és állandóan arról beszélt, mennyire várja már, hogy megszülessen a pici és... – hallgatott el.
Fogalmam sincs, milyen arcot vághattam, mindenesetre, éreztem kibontakozni a nagyi – féle Predátor életérzést és erőteljesen elöntött a gyilkolási hajlam.
- Nem... nem vagy terhes? – érdeklődte kínlódva Jimin – Aish! Pedig, én azt hittem... mondjuk, az is lehet, mástól lesz gyereke – vakarta meg tarkóját.
- Kim Van Gogh TaeHyung! – bődültem el idegállapotban.
Mindenki ledermedt, nekem szegezve figyelmüket. Az említett, kivégzésre váró srác skizofréniás értekezletet tartva, magában kezdett motyogni, amiből tudtam, nagyon is sejti, miért gyilkolom le. Hobi ezúttal nekem drukkolt, sokkal energikusabban, csápolva a felmosókkal.
- Hajrá Liu! Ezaz! Érzem a halál szagát a levegőben – közölte drámai ábrázattal, sötéten – TaeHyung fiam, most meghalsz! – jósolta.
- Tae gyere ide – szólítottam fel.
- Nem akarom, hogy megverj – nyavajogta – Jó, oké. Előfordulhat, hogy cseppet túllőttem a célon és előre beszereztem ezt-azt, de ezért még ne nyírj ki. Annak a gyereknek apa kell. Kérlek, Liu! Szerelmem, életem értelme, te megtestesült nőstényragadozó... – eldobva a spatulát indultam meg felé – LIU NE! – üvöltötte, amikor megdobtam Hobi egyik felmosójával.
A kis köcsög nem adta könnyen magát. Ezerrel sprintelt az életben maradásért, keresztül – kasul a házon. Más opció hiányában egy tepsit szerezve nyomultam utána. Hobi elszántan szurkolt, Jin engem próbált meg elkapni, NamJoon meg csak egyszerűen nevetett. Reménykedve pislogtam a legfiatalabb tagra, abban bízva, átjárja őt is a Predátor életérzés és segít likvidálni TaeHyungot.
- LIU NE!! – üvöltötte Van Gogh bepánikolva.
- Most meg foglak baszni te Elvetemült! – fenyegettem.
- Az jó – dermedt le vigyorogva, és ennek hála ráugorhattam.