Elmosolyodtam, ahogyan az órámra pillantva rájöttem, mindössze fél óra van hátra munkaidőmből. Az étterem szombat esténként volt a legforgalmasabb és kivételesen Hyerin elvállalta a kései műszakot. Kissé még zavart voltam Kim TaeHyung előző esti felbukkanása miatt. Miután, elbőgte magát hatvan kiló káposzta mellett, sikeresen bevásároltunk és haza kísért. Ennyi volt. Persze, közben felváltva megnevettettük egymást. Furcsa volt az egész srác és minden megmozdulása. Az egyik pillanatban még bamba ábrázattal nevetett, a másikban pedig már olyan kegyetlen dögös ajaknyalogatást művelt, kiestem a bugyimból.
- Milyen hamar elrepült az idő – jegyezte meg Kazu, mikor kiléptünk az étteremből.
- Igen – bólintottam helyeselve.
- Tudom, hogy fáradt vagy, de nem lenne kedved enni velem valamit? – mosolygott kedvesen.
Tudtam, hogy feltehetően Kazu egy rögtönzött randira akar célozni. Hónapok óta udvarolt nekem hol több, hol kevesebb sikerrel. Rendes srác volt, de mindig megpróbált korlátozni. Folyamatosan kislánynak éreztem magam mellette, akinek jól kell viselkednie, különben, hoppon marad. Egy magas alak szegődött hozzánk, maszkkal az arcán, mégis felismertem benne TaeHyungot.
- Helló! – finoman megragadta csuklómat és húzni kezdett – Viszlát! – köszönt még hátra a meglepett Kazunak.
Határozott léptekkel vonszolt maga után, ami miatt a helyzet túlságosan is hasonlított egy idióta tini dráma jelenetéhez. Bármelyik másik csaj berosált volna örömében, de az én agyam ugyebár másként funkcionált. Kábé a második elhagyott utca után lecövekeltem, megállítva a gyaloglásban.
- Hová viszel és mi bajod? – néztem rá dühösen elrántva tőle a kezem.
- Enni. Gondolom, éhes vagy – felelte az első kérdésre – Kazu kedvel téged – közölte a nyilvánvalót.
- Az jó, ha Kazu kedvel – jegyeztem meg.
- Neked talán, nekem már kevésbé – morogta.
- Nézd TaeHyung – kezdtem fújtatva – nagyon kedves, hogy így törődsz velem, de nem hiszem, hogy az én gyomrom telitettsége lenne jelen pillanatban a legnagyobb problémád. Alig ismersz, ráadásul, világhírű idol vagy és...
- Szeretném, ha a barátnőm lennél – jelentette ki elpirulva.
Elkerekedett szemekkel pislogtam rá. Más esetben bizonyára jót derültem volna egy velem szemben ácsorgó, paradicsompiros képű Kim TaeHyungon. Felnevettem. Őszintén és talán egy kicsit hitetlenkedve is.
- Hát ez jó – hahotáztam előre görnyedve, térdeimet csapdosva.
- Komolyan mondtam, Liu – mondta halkan, enyhe csalódottsággal.
Egyszeriben, még az én hülye agyammal is felfogtam a szituációt. Egy fiú megkért, hogy legyünk egy pár, mire gyökér módon kinevettem. Ez volt a legszemetebb dolog, ahogyan reagálhattam.
- Figyelj – váltam komollyá – elhiszem, hogy magányos vagy a rengeteg rajongó ellenére is és hiányzik egy társ az életedből, viszont, egyrészt alig ismersz, másrészt, nem hiszem, hogy én lennék erre a legalkalmasabb személy. Retardált vagyok.
- Miért beszélsz mindig ilyen degradálón önmagadról? – háborodott fel – Szeretsz megnevettetni másokat és vidám vagy. Ettől még nem leszel dilis, vagy őrült. Tényleg nem ismerlek valami jól, de arra rájöttem, hogy szereted játszani a hülyét. Igenis komoly vagy. Most is, és sokszor máskor. Okos vagy, kedves, csinos és ami nagyon tetszik benned, hogy mennyire odafigyelsz a szüleidre. Ez becsülendő, olyan, ami miatt büszke lehet rád a családod. Igazán, komolyan gondolom azt, hogy szeretnék a barátod lenni. Te olyan lány vagy, akit büszkén hívhatok barátnőmnek. Tudom, nincs sok szabadidőm, néha alvásra is alig jut 1-2 órám, sokat turnézom, távol vagyok, de hiszem, hogy meg tudjuk oldani. Liu, nem vagyok benne biztos, hogy mindennap beszélni tudunk, ennek ellenére, kérlek, legyél a barátnőm. Ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek és keményen fogok dolgozni azért, hogy jó barátod lehessek. – adott elő egy kisebb regényt.
Totális döbbenettel tekintettem rá. Először, azt hittem szívat. Viszont, egy ilyen kaliberű monológ után erősen kételkedtem ebben. Nemet akartam mondani, mert tényleg semmi értelmét nem láttam a dolognak. Ő idol. Elfoglalt, millió csaj rajong érte. Világhírű. Én egy átlagos lány, két munkahellyel. Egyik lábamról nehezedtem a másikra, töprengés közben.
- Ha igent mondanék, másképp kellene viselkednem? – faggattam szemöldök ráncolva.
- Dehogyis – ingatta fejét szelíd mosollyal – Kérlek, Liu! – nézett könyörgőn – Nem kell semmi olyasmit csinálnunk, amitől kellemetlenül érzed magad, de szeretném, ha valaki, és itt legfőképp az éttermes srácra célzok, megkérdezné, van e barátod, te azt felelnéd, igen, miközben rám gondolsz.
- Eleve, ettől a beszélgetéstől kellemetlenül érzem magam – világosítottam fel.
- Liu – pislogott úgy, akár egy magára hagyott kiskutya.
- Oké... azt hiszem – bólintottam hezitálva.
TaeHyung valamiféle hülye táncba kezdett, amin nevettem. Azt hiszem, valóban akarta ezt az egészet. Nekem speciel erős kétségeim támadtak ezzel kapcsolatban, de ez mellékes.
- Megcsókolhatlak? – dermedt le egyszer csak.
- Mi?! Nem! – vágtam rá.
- A párok szoktak csókolózni – jött felém. 
- Mi nem fogunk és ne gyere közelebb, különben, ketté váglak, mint Mózes a lavór vizet – fenyegetőztem.
- Azért, velem vacsorázol? – érdeklődte reménykedve.
- Az belefér – egyeztem bele.
- Indulunk? Csak másfél órám van, aztán vissza kell mennem próbálni – beszélt kissé csalódottan.
Biccentettem, majd az ellenkező irányba fordulva a házunkhoz közeli étteremhez vettem az irányt. Tae vidáman sétált mellettem, olykor szeme sarkából rám lesve. Fogalmam sincs, miért egyeztem bele egyáltalán ebbe, vagy, hogy mi fog ebből kisülni. Azt viszont biztosra tudtam, erről egyedül anyának beszélhetek, mert Hyerin tuti kottyosnak nézne. Persze, alapjáraton annak tart, de ez új fajta szintre emelné az őrültségi faktoromat.