9. fejezet
Apu a megmentő


Reggelre el is felejtettem Maddoxot, siettem le a parkba. Ma volt az első nap arra, hogy felkészüljenek a lányok a versenyre. Még soha nem vettem részt ilyen versenyen, igazából most sem fogok, de valamennyire a részese leszek. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan zajlik egy ilyen. Korábban még csak néző voltam és egy ostoba amatőrnek éreztem magamat, szóval nem igazán éreztem jól magam ott. Most viszont minden más, mert a barátnőim lesznek a versenyzők és van kikért izgulni. Bea nagyon komolyan vette a dolgot, először is megbeszélést tartottunk. Hozott magával egy füzetet és abba készített pár tervet, mindenki adhatott ötletet. Az első néhány órában próbált mindenki új és látványos dolgot kitalálni. Valójában ez nem is volt olyan egyszerű, mint elsőre gondoltam. Aznap délután mindenki hazament. Beanak és Glimmernek is családi programja volt, szóval felesleges volt nélkülük bármin is agyalni. Nem mellesleg ma nagyon meleg volt. Otthon is nagy csendre számítottam, el is határoztam, hogy én is leírom egy füzetbe ami az eszembe jut, az sem árt ha megnézek annyi videót amennyit csak lehet. Már fájt a szemem a sok videótól amikor apa felkelt. Éhes volt és nyúzott, rám bízta a vacsora rendelést pedig még csak délután 3 óra volt. Kivételesen nem magamra gondoltam és az Ő kedvencét kértem. Egyébként szótlan volt, ült a kanapén lehunyt szemmel. Mellé ültem és megkérdeztem, hogy alszik -e?

-Alszol?
-Nem...csak erős a fény.
-Oké...

Felálltam és megkerestem a panelen a sötétítő gombját és megérintettem. Az elindult és félhomályba borult a szoba. Mindketten nevetni kezdtünk azon, ahogyan nyikorogó hangot adott ki a ritka használattól.

-Így jobb? - kérdeztem tőle
-Egy fokkal.
-Fáj a fejed?
-Nem, inkább fáradt vagyok. Pihennem kell.
-De eddig pihentél.
-Talán zavar kölyök?
-Nem, csak... beszélgetni akartam.
-Gyere, ülj ide.

Leültem mellé, még mindig mozdulatlan volt és csukott szemmel ült. Vártam, hogy mondjon valamit, de hallgatott. Hirtelen esett le, hogy elszundított. Biztos tényleg fáradt lehetett. Majd később faggatom arról amit tegnap mondott arról, hogy ide költöztek végleg. Lementem a portára az ebédért, de nem keltettem fel és én sem ettem. Kivettem egy csokit a szekrényből és a szobámba mentem. A mobilomon az üzenet jelző villogott. MILES!! Ő írt!! Azt szerette volna ha találkozunk. Megnéztem, alig 6 perce írta. Válaszoltam neki, hogy benne vagyok. Megbeszéltük, hogy fél óra múlva itt lesz a házunk előtt. Vettem egy ultra gyors zuhanyt és a hajamat is megmostam. Úgyis hamar megszárad ebben a hőségben. Kicseréltem a kötéseimet is. A tükörben most egy vidám, elpirult arcú lányt láttam. Hirtelen tudatosult bennem, hogy a vizes haj nem is olyan rossz opció. Egészen jól festek így, vizes összeborzolt hajjal. Csábítónak láttam magam. Mielőtt elindultam volna egy kicsit újra bevizeztem. Miles az ajtó előtt várt rám. Amikor rám nézett nyelt egyet.

-Szia! - köszönt
-Hello.

Beletúrtam a vizes hajamba és ártatlan arccal mondtam.

-Elnézést, de nem volt időm megszárítani a hajamat.
-Semmi gond, kevés időt adtam neked, de látni akartalak.
-Örülök, hogy hívtál, a múltkor csak úgy leléptem. Ne haragudj, gáz volt tőlem.
-Ööö, nincs kedved sétálni? Meghívlak egy fagyira.
-Rendben. Ma úgyis nagyon meleg van. Jól jönne egy fagyi.

Megfogta a kezemet és úgy sétáltunk.

-Egyébként tudok arról, hogy akkor mi történt. Flora megkeresett ma és elmondta, hogy miatta volt az egész.
-Tényleg,? Pedig mondtam neki, hogy nem kell elmondania.
-Én örülök, hogy megtette, mert nem igazán értettem, mi történt. Ti lányok nagyon bonyolultak vagytok.
-Én ugyanezt gondolom a fiúkról.

A fagyizó tele volt, de megérte kivárni a sort. Utána még sokáig kézen fogva sétáltunk a városban és fesztelenül beszélgettünk. Sötétedésre haza kellett mennem, bár legszívesebben nem mentem volna, minden percet élveztem Miles társaságában. A házunk előtt hosszú csókkal köszöntünk el egymástól. Nagy vigyorral az arcomon léptem be a lakásba. A konyhapulton két üres tányér volt, apa szépen megterített.

-Szia, te nem is ettél azóta? - kérdeztem tőle
-Nem! És te?
-Én ettem egy fagyit!

Letette a füzetet a dohányzó asztalra miközben felállt a kanapéról. Akkor vettem észre, hogy az az enyém, amibe délután egy csomó fontos dolgot lejegyeztem.

-Gyere, együnk végre. - szólt
-Egy perc.

A fürdőszobába siettem, kezet mostam és akkor megláttam magam a tükörben. A hajam úgy állt, mintha most keltem volna fel és soha nem látott volna fésűt! Szörnyen festett. Egész végig ilyen volt? És Miles ezt látta! Így sétáltam vele a városban? Mekkora hülye vagyok! Gyorsan megfésültem a hajamat, így már mindjárt jobb. Megfogadtam, hogy soha többé nem kísérletezem a vizes hajú, szexi csaj szereppel. Beégtem már megint.
Apa már kitálalt, leültem vele szemben.

-Ez mi? - kérdezte
-Mi mi?

Hirtelen nem tudtam mire gondolt, a hajamra?

-Az a füzet.
-Ja az, semmi. A barátnőim közül hárman meghívást kaptak a városi Extrém Sport Bajnokságra. Ezek pedig ötletek pár új trükkre, segítünk nekik készülni.
-Te is indulsz?
-Nem, ez meghívásos verseny. Engem nem hívtak.
-Kár! Pedig ügyes vagy! Láttam a múltkor. Meg kellett volna hívniuk téged is.
-Apa. Glimmer, Bea és Liana ezerszer jobbak nálam. Bea a címvédő, szóval nekem esélyem sem lenne. Nem téma, inkább segítek nekik a koreográfiában.
-Egyszer biztos meghívnak téged is.
-Lehet, de nem hiszem. Ők tök komolyan űzik ezt a sportot, nekem csak hobbi. Nem ebből akarok megélni.
-Hát miből?
-Még nem tudom, ezen még nem gondolkodtam.

Komolyan nézett rám, de ahogy legtöbbször most sem tudtam kitalálni, hogy mit gondol. Közösen elmosogattunk, majd letelepedett a kedvenc foteljába és irkálni kezdett. Én leültem a kanapéra és a saját füzetem vettem a kezembe. Megnéztem hogyan ült apa és felvettem ugyanazt a pózt. Amikor változtatott én is változtattam. Egy darabig utánoztam őt és olvasgattam a saját jegyzeteimet. Láttam apán, hogy tudja hogy utánozom, mert mosolygott, de nem szólt. Nemsokára álmos lettem, szóval ideje volt megkérdezni a nagy dolgot.

-Apa.

Semmi reakció.

-Apu, kérdezhetek valamint?
Még írt egy sort, majd megadóan felém fordult.
-Tényleg szeretnéd ha veled élnék?
-Hát persze kölyök, jól kijövünk egymással.
-Mert én nagyon szeretnék itt lakni.
-Beszéltél már anyáddal?
-Nem, még nem.
-Stefanie! Muszáj beszéled vele.
-Tudom, de nem tudom mit mondjak neki. Azt hogy veled akarok lakni?
-Akár azt is, bármit! Ha tudni akarod már felmerült a dolog. De ez nagy döntés, anyád nehezen akar elengedni.
-Helyettem ott lesz neki az a kis csaj...aki a szobámban lakik.
Sóhajtott egy nagyot, majd folytatta.
-Ha nálam akarsz lakni és velem élni sok dolgot kell elintézni, például iskolát kell keresnünk.
-Ez egyszerű, oda akarok járni ahová a lányok járnak.
-Aztán ha iskola lesz, megváltoznak a szabályok!
-Mire gondolsz?
-Nem csavaroghatsz estig, haza kell jönnöd időben és tanulnod kell. Nincsen egész nap a parkban lógás!
-Hétvégén sem?
-Talán hétvégén mehetsz, továbbá nincs fiúzás sem! Még fiatal vagy hozzá! - folytatta komolyan
-16 vagyok!
-Én is azt mondtam...és ha nem leszek itt, mert turné lesz, nem maradhatsz egyedül, addig anyádnál leszel...
-Apa...tartozom egy vallomással...szóval járok Milessal.
-Ő meg ki?
-Ne már, hogy nem tudod.
-Na jól van, emlékszem rá. Erről még beszélünk jó? De most ígérd meg, hogy felhívod anyádat holnap!!
-Rendben, felhívom, egy kicsit úgyis hiányzik már.
-Na látod. Én most megyek aludni, ne maradj fent sokáig.
-Nem, megyek én is.
Odalépett hozzám.
-Gyere, hadd öleljelek meg.

Mint egy kisgyermek emeltem fel a karjaimat, felhúzott magához és szorosan megöleltem őt. Simogatta a fejemet amit szinte mindig megtett amikor átölelt.

-Szeretlek Stefanie!
-Én is téged apu!

Elégedett voltam a napommal, tényleg hiányzott anyu, de féltem attól, hogy haragszik rám. Miles írt néhány üzenetet, válaszoltam neki és sokáig chateltünk még.