11. fejezet
Maria szobája


-Ma reggel anyám azt állította, hogy az apám hazudik és nem is akarja, hogy vele lakjak. Nem tudom kinek higgyek. Miért mondaná ezt ha nem igaz? Apám pedig azt mondta, hogy szeretné ha vele laknék és majd keresünk iskolát meg minden. De az előbb.... azt mondta, hogy jobb lenne ha inkább hazamennék.... és ez nagyon fájt.
-Miért nem mondtad el nekünk?
-Ilyenkor? A versenyre kell készülni, az fontosabb..sokkal fontosabb.
-Pedig elmondhattad volna, a barátaid vagyunk.
-Nem tudom, zavaros az egész. Egyébként, nem is tudtam, hogy a kedvenc szakácsnőnk a pizzériából az anyukád!!
-Tényleg? Azt hittem tudod.

Hirtelen rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. Apám hívott, kinyomtam...képtelen lennék beszélni vele. ATeljesen lenémítottam és a rezgést is levettem, hogy ne zavarjon. Megittuk a kakaót, nagyon finom volt és jól esett. El is álmosodtam tőle. Maria adott egy plédet amivel takarózhatok. Befeküdtem az ágyba, nagyon furcsa volt. Maria felkínált egy pólót éjszakára, így belebújtam. Sokáig beszélgettünk még, de csak a versenyről kérdeztem. Közben pedig az apám rideg arcát néztem a falon. Maddoxra rá sem mertem nézni.
Kora reggel becsengetett valaki. Erre ébredtünk mindketten.

-Hány óra van? - kérdezte tőlem Maria
-Nem tudom.
-Ki a fene jön ilyen korán? - kérdezte álmosan

Azzal tüntetőleg a fejére húzta a takarót és elbújt a reggeli fény elől. Én ugyanezt tettem, fejemre húztam a takarómat, nem akarom a mai napot, még nem...hallottam ahogyan nyílik a szoba ajtaja, súlyos léptek közeledtek, hallottam ahogy megnyikordul Maria ágya ahogy az a valaki aki bejött leült mellé.

-Jó reggelt! - szólalt meg az idegen apám hangján

Kibújtam a takaró alól. Apa éppen Maria fejét simogatta a takarón keresztül. Rám nézett és hirtelen elvörösödött, majd a Maria alakú kupacra nézett. Ő közben előbújt és csak úgy pislogott mint egy angyal.

-Bocsánat. - mondta neki
Felállt és mellém ült.
-Helló Stefanie!

Nem köszöntem vissza, az járt a fejemben, hogy miként találhatott meg.

-Egész éjjel kerestelek, nem vetted fel a telefont pedig hívtalak. Miért szaladtál el?

Nem válaszoltam neki, elfordultam a fal felé. Megsimogatta a fejemet, úgy ahogy az előbb Mariat simogatta. Ettől elmosolyogtam magam. Valószínűleg látta a mosolyt.

-Kérlek kelj fel és menjünk haza, elfáradtam nagyon.

Ránéztem, egyenesen a szemébe. A tekintetében aggodalom volt és tényleg fáradtnak tűnt. Körbe nézett a szobában, megnézte az összes posztert önmagáról.

-Idekint várlak, gyere.

Azzal távozott a szobából. Felültem, megnéztem a telefonomat, de le volt merülve teljesen. A fürdőszobában felvettem a saját pólóm, a tükörbe kivételesen nem néztem bele. Hideg vízzel mostam le az álmosságot az arcomról. Megvártam amíg Maria is végez és együtt mentünk ki a konyhába. Apám ott ült és kávét ivott Maria anyukájával. Bizalmas beszélgetést folytattak, amit abbahagytak amikor megjelentünk.

-Lányok, kértek ti is kávét? - kérdezte Maria anyukája
-Én igen. - szólt Maria
-Én nem kávézom, nem szeretem az ízét. - válaszoltam.
-Főzzek egy kakaót?
-Nem, köszönöm. Most haza kell mennem.
-Rendben van.

Apám felállt és elindult a kijárat felé. Én odafordultam Maria anyukájához.

-Köszönöm szépen, hogy itt maradhattam.
-Nincs mit, ne feledd, ide bármikor eljöhetsz.
-Köszönöm.

Kezdtem kissé kínosan érezni magam. Apa szintén megköszönt Maria anyjának mindent.

-Maria köszi, hogy segítettél, nem tudom mi lett volna nélküled. - mondtam a barátnőmnek
-Szívesen. Remélem minden oké lesz köztetek.
-Én is remélem.

Apám csendben hallgatta a beszélgetést, majd Mariahoz fordult és homlokon csókolta. Szegény annyira elvörösödött, hogy úgy nézett ki, mint egy érett málna. Kínjában a göndör hajfürtjei mögé rejtette az arcát.
Hazafelé nem szóltunk egymáshoz. Pedig tudni akartam, hogy hogyan talált rám. Ennél viszont fontosabb dolgok is vannak, meg kell végre tudnom ki mondott nekem igazat. Nem lesz könnyű beszélgetés, de akkor is tudnom kell. A lakásban végre megszólaltam.

-Apu, beszélhetnék veled?

Egy- két percig hallgatott. A hűtőszekrényben matatott. Majd kivett egy üveg vizet, majd felém fordult és széttárta a kezeit.

-Megtennéd, hogy leülsz?

Még mindig nem szólt, de azért leült a kedvenc foteljébe. Jobb lett volna a kanapé, a fotel majdnem teljesen a város felé volt fordítva. Beleivott a vízbe és várt, nézte a várost.

-Tudom,hogy nem azt akarod hallani tőlem, de szeretném ha most válaszolnál nekem és teljesen őszintén.
-Rendben.
-Tegnap beszéltem anyuval. Azt mondta, hogy szeretné ha hazamennék.....mert te nem szeretnéd ha veled maradnék..... csak sajnálsz és ezért mondtad ezt....mert te inkább egyedül akarsz maradni, hogy éljed a rocksztárok életét....
-Ezt mondta neked???
-Igen, és azt is, hogy azért találtad ki, hogy őt bántsd. Apa nem tudom mit higgyek, azt hittem tényleg akarod, de tegnap azt mondtad....hogy menjek el....most akkor ki mondott igazat?? Kérlek, kérlek legyél velem őszinte.

Felállt a fotelból.

-Stefanie, most menj a szobádba, ígérem, hogy mindent megbeszélünk.
-De...!
-Menj, most a szobádba. - mondta indulatosan.

Beszaladtam és az ágyra vetettem magamat. Hallottam ahogy apa beszélni kezd. Telefonon beszél, jöttem rá hirtelen. Nem tartott sokáig már kiabálást hallottam. Befogtam a fülemet, hogy ne halljam. Hosszú percek teltek így el. Végül bejött és leült az ágyamra.

-Hé!

Felültem és vártam a magyarázatra.

-Sajnálom, hogy ez megtörtént,...hogy a kérdése választ adjak....én szeretem, hogy itt vagy velem, de nem könnyű veled. Tegnap amikor észrevettem, hogy nem vagy itt az borzalmas érzés volt. Hívtalak és nem vetted fel azt az átkozott telefont. Annyira aggódtam, hogy bajod eshet. Órákon át kerestelek az utcán, amikor végre eszembe jutott hogy bemérem a telefonodat. Ott ültem a barátnőd háza előtt reggel négy óra óta.

-Tényleg?

Eltudtam volna süllyedni a szégyentől, az éjjel újból lejött a kötés a térdemről és azt piszkáltam.

-Igen, tényleg. És tudod, hogy miért? Mert az apád vagyok és az a dolgom, hogy megvédjelek, hogy vigyázzak rád.... és hogy felneveljelek...úgy hogy itt laksz velem.

Elsőre fel sem fogtam, mit mondott, szóval tényleg szeretné hogy vele éljek?

-De tegnap azt mondtad, hogy jobb lenne ha hazamennék anyuhoz.
-Csak azért mondtam, mert mérges voltam és ostoba. Nem kellett volna ennyire berágnom, erre pedig a kis Maria barátnőd miatt jöttem rá.
-Ezt nem értem.
-Láttam a szobájában a képeket a falon. Mi, legalábbis én azért csináljuk amit csináljunk, hogy a rajongók szeressenek minket. Miattuk teszünk mindent. Valamennyire normális dolog ha szeretetet éreznek irántunk. Gondolom ezt érezted Maddox iránt te is. Mint más normális tini kölykök.
-Lehet, nem tudom....csak úgy jött... ne haragudj és tőle is elnézést fogok kérni, ahogy kérted tegnap. Apa....szóval amit anyu mondott az... nem igaz? .... Azt akarod, hogy veled maradjak?
-Igen. Mert visszaadtad nekem azt, hogy milyen apának lenni. És tetszik ez az érzés. Sajnálom, de anyád nem volt veled őszinte.
-Értem. Azt hiszem a pénz miatt lehet. Elszólta magát, hogy kell a pénz amit utánam fizetsz. Nehéz volt feldolgoznom, de azt hiszem a lelkem mélyén tudtam, hogy Ő hazudik nekem.
-Sajnálom.

Percekig ültünk csendben sóhajtozva.

-Gyere, kicserélem a kötésedet, mert idegesít ahogy piszkálod.
Jobb lett volna, ha magam csinálom, mert a térdemen lévő sebbe beleragadt a géz, apu pedig egy mozdulattal letépte. Nagyon fájt.
-Jólvan kölyök. Van egy ötletem, most egy pár órát pihennem kell, de mit szólnál ha ma elmennénk ebédelni? Utána mehetsz a barátnőidhez.
-Jó ötlet, menj aludj egy kicsit.

A megkönnyebbülés, harag és kétség érzése váltakozott bennem. Ha itt maradok apámmal nem kell elszakadnom a lányoktól és ami a legfontosabb Milestól sem.
Haragszom anyámra. Nem értem miért hazudott ekkorát és hogy volt képes megtenni.