Átaludva a délelőtett és a tükörben méregetni magadat, hogy mégis mi az ami ennyire különleges benned, hogy a hold téged választott, Niana maga sem tudott rájönni.
A tegnap este történteken gondolkodott. Nataniel elbújtatta őt a hold fényétől, és biztosra vette, hogy tud mindent róla!

A hold ugyanúgy ragyogott, mint azon az éjjelen amikor először akarta őt, ám most volt benne valami más...mintha erőszakosan akarta volna őt magába szívni. Nem tudott magyarázatott adni, de valami megváltozott benne! Mintha a hold tudatosította volna a fejében, hogy mi a kötelessége, éshogy miért is született a földre: végezni a démonokkal!
A kérdés csak az, hogy mégis hogyan lenne erre képes teljesen egyedül? És miért adott neki látnoki képességet, amivel szinte semmit sem ér? Mármint csak azok jövőjét látja foszlány képekben, akik közel állnak hozzá. Talán ez akkor fog megváltozni, amikor betölti a tizennyolcat, de mégis mi köze van ehhez, a születésnapjához?
Annyi kérdés halmazódott fel benne, hogy mégjobban összezavarodott. Tényleg ez lenne a hivatása? Egy látnok, akinek még ráadásul meg kell harcolnia a démonokkal? Miért ő?
Nagyon rossz előérzete volt a mai nappal kapcsolatbvan. Valami történni fog, és biztosra tudta, hogy Nataniel benne lesz.

- Szia, hogy aludtál?

- Átaludtam a déletőttet, szóval jól aludtam - mondta és belekortyolt a kávéba.

- Mi történt az éjjel? Marcus elmondta ma reggel, hogy Nataniel megmentett.

- Nem tudom mi történt, csak hirtelen a hold ragyogni kezdett, mint azon az éjjelen.
Niana megakarta magyarázni, de valójában tudta, hogy ez az anyját úgysem érdekli, így leült a kanapéra és bámulta maga előtt az újságot. "Egy fiatal lányt megöltek az éjjel." Önmaga jutott eszébe. Vajon róla is írnak majd az újságban, ha meghal?
- Figyelj... - felsóhajtott. - Sajnálom a tegnapit, nem tudom mi ütött belém! - megbánóan vállára tette a kezét.

- Nem számít, anya! - oda sem tekintve felállt, és egyenesen a szobájába indult.
Mindig ezt teszi: sértegeti, aztán megbánja! Úgy gondolta, mégis miért bocsásson meg, ha újra meg fogja bántani? Ennek így semmi értelme. Az emberek többsége már csak ilyen: nem foglalkoznak mások érzéseivel.

A szobában hűvös volt az enyhe eső miatt, de a friss levegő jót tett neki. Kinyitotta az ablakot és kihajolt. Mélyen beszippantotta a levegőt és szemeit behunyta. Mintha így minden gondja elszállt volna... De tudta, hogy ez a rideg valóság és neki helyt kell állnia ebben a történetben!
Sosem szerette, ha mások megakarják neki mondani, hogy mit tegyen. Ám most hagynia kell ezt méghozzá egy öntelt, és beképzelt férfinak! Ha csak rágondolt, a hideg is futkosott a hátán. Nataniel érzéketlen beállítottságú ember, aki uralkodó típus. Egy ilyen alakot mégis hogyan lehet elviselni? Volt egyáltalán barátnője, és ha igen, hogyan tudta elviselni?
Maga a jelenléte is félelmetes volt a számára, nemhogy a megszólalása. Még mindig látja maga előtt ahogyan átváltozik, és mérges fogait kivillantja egyenesen felé.
Mi lenne ha csak szimplán békét kötnének a démonok a holddal? Nem lenne harc és utálat!
A két ajtós szekrény egyik ajtaja megnyílt résnyire, mintha csak azt akarná, hogy öltözzön fel, mert hamarosan mennie kell. A szívverése az egekbe szökött, és meghátrált. De semmi esélye sem volt arra, hogy kirohanjon, ugyanis ahhoz pont a szekrény mellett kellett volna elindulnia.
Talán ez puszta véletlen? Lehet, hogy a parketta mozgása váltott ki olyan rezgéseket hogy az ajtó résnyire nyílt?
Akárhogy is történt, teljesen kinyitotta majd kiszedte a ruhákat, amelyeket fel akart venni.
- Mész valahová? - kíváncsiskodóan össze fonta karjait.
- Igen, bemegyek a könyvtárba - adta a tudtára, mintha csak egy gyerek lenne, pedig hamarosan tizennyolc éves lesz, ami már nagykorúnak szamít.
- Jól van, de még sötétedés előtt érj haza. Rendben? - mostanra már sokkal kedvesebb volt a hanjga, ahhoz képest amilyen parancsolgató szokott lenni.

🌜🌚🌛

A könyvtár zárva volt ami szokatlan, hiszen délután ötig nyitva tartás van. "Zárva" olvasta a feliratot.
Nagy hőség volt, ezért sietve a kávézóba indult, mert a melegtől szédült. Odabent hűvös volt a klíma miatt, de a pultos csaj úgy tűnik nem bírja, mert folyton a pólóját igazgatta.

- Unatkozol? - a gúnyos hangnem egy arogáns és kegyetlen férfitól jött, aki helyet is foglalt, pontosan mellette.

- Nem - válaszolta és felakart állni, csakhogy ő ezt nem hagyta.

- Ülj le még pár-percre, aztán mehetünk is - szorította ki a fogai közül, amikor a karját szorongatva visszaültette maga mellé.



- Én nem szándékozom veled menni sehová! - jelentette ki. Szinte már menekülési kényszere volt, ha csak meglátta Natanielt.

- Megegyeztünk, nemde? Akkor ahhoz tartsd magad!

Niana szavai elakadtak, és nem tudta mi fog rá várni, vagyhogy mégis hová akarja vinni! De jól tudta, hogy nem ellenkezhet, mert bajba sodorja az anyját és vele együtt, Adamet is. Nataniel halovány mégis semmitmondó mosollyal arcán ragadta meg a kezét, és egészen a kocsihoz vonszolta.

🌜🌚🌛



Niana maga sem értette, hogy Nataniel miért viszi egy erdő kellős közepére, ahol egy üres faház állt. Az ház elég nagynak tűnt, úgy két vagy három helységes lehetett. Az erkélyen a madarak ültek békésen, úgyhogy biztosra vette, senki sem lakik a házban.

- Miért hoztál ide?

- Majd meglátod - adott egy szűkszavú választ rá sem tekintve, aztán elindult egyenesen a bejárat felé.

A fából készült lépcsőzet úgy nyikorgott, mintha éppen egy embert kínoznának, aki sikoltozik a fájdalomtól. Még jobban úgy érezte, hogy forduljon vissza, és fusson egészen hazáig, majd aztán lesz, ami lesz!

- Gyere - invitálta előre. - És jobb ha azt csinálod, amire kér! - figyelmeztette.

- Mégis kiről beszélsz?

- Az anyámról - mondta.

Sötét volt és az orráig sem látott el, de az a szag... Még sosem érzett ilyen bűzt. Mintha valami megrohadt volna odabent!

Ahogy beljebb értek, a nap sugarai végül félhomályba borította az utat előttük, és így jól látta az árnyakat a falakon.

Már a levegőben érezhető volt, hogy van valami odabent ami nagyon erős és gonosz!

- Lám-lám! Mélységes tisztelem, Látnok kisasszony - üdvözölte őt egy kísérteties nő, aki egy fekete lepelt viselt ami alatt szinte semmi nem volt, csak egy alsónemű. Magas, és vékony alkatú uralkodó megjelenéssel. - Remélem, jól megnéztél, mert egy biztos, nem most látsz majd utoljára!