~Yoongi szemszög~

Ugyan olyan napnak indult mit a többi. Legalábbis ezt gondoltam. Morogva keltem fel a reggeli ébresztőre, mivel alig aludtam az éjjel, így nagyon fáradt voltam. De a meló nem vár. Nem engedhetem meg magamnak, hogy hiányozzak, főleg most az előléptetésem előtt pár nappal.

– Kicsim, ébresztő – szólal meg reggeli rekedtes hangján szerelmem, mire mosolyra húzom ajkaim. Óvatosan felé fordulok majd gyengéden megérintem az arcát, amire apró mosoly jelenik meg édes ajkain.

– Már ébren vagyok – suttogom úgy mintha még mindig aludna, és nem szeretném felkelteni. Vigyázva rá ereszkedem lejjebb, hogy a szokásos reggeli csókot megkapja. Nagyon szeretem ezt a nőt. Kezeit nyakamba csúsztatva viszonozza a csókot, amit egy apró sóhajjal adom tudtára, hogy tetszik. Jobb kezemmel gyengéden végig simítok oldalán, egészen le a csípőig. De még mielőtt komolyabb történne, megszakítom a csókot. Amit nemtetszését egy morgással ad tudtomra. Megmosolyogtat tette, ezért még egy apró eszkimó puszit kap.

– Nagyon bújós kedvedben vagy oppa – kuncogni kezd ahogy gyengéden végig húzom mutatóujjam a nyakán. Jól tudom mennyire érzékeny de épp ezt szeretném. A nevetését hallani, ugyanis minden rossz gondolatom elűzi. Amit Eunji minden egyes alkalommal megérez. Ahogy most is.

– Szeretlek jagiya – bukik ki belőlem az egyetlen szó, ami oly sokat jelent mindkettőnk számára. De tisztában van azzal, hogy nincs minden rendben, mikor így viselkedem. Nem szoktam én ennyire bújós, romantikus lenni, azonban olyan furcsa érzés kerít hatalmába.

– Minden rendben? – hajol el egy kicsit, hogy a szemembe tudjon nézni. Nem mondok semmit, hiszen azt se tudom honnan kezdjem. Az is megnehezíti, hogy nem beszélhetek bármiről, főleg ha nyomozással bíztak meg minket. S általában azzal szoktak minket felkeresni. Tisztában vagyok azzal, hogy Eunji-t mindig is nagyon érdekelte ez a nyomozás, azonban az ő biztonsága érdekében, nagyon keveset beszélek a munkámról. Nem tudnám elviselni, ha valami történne vele, márpedig amilyen elmebeteg emberek vannak, képes lenne ártani neki. Ezért is nagyon kevesen tudják, hogy van valakim. Csak azok, akikben feltétel nélkül megbízom.

– Minden rendben, ne aggódj – óvatosan megcirógatom az arcát, mire kuncogva belesimul az érintésbe – Mennem kell kincsem – motyogom egy utolsó csókot nyomva ajkaira, ezt követően, neki látok a reggeli készülődésnek. Amit röpke pár perc alatt el is végzek. Igaz, csupán megittam a szokásos kávém, aztán gyorsan magamra kaptam a ruhám és fogmosás után már rohantam is a munkába. Igen ám, csakhogy dugó alakult ki, a szokásos útvonalon, így hát, hogy ne késsek olyan sokat, kerülő úton kellett mennem, ami ugyan hosszabb, viszont nem órákat vesz igénybe. Agyfaszt kapok az ilyen dugóktól. Egyszer sikerült bennrekednem egyben, s azt hittem ott halok meg.

 – Jó reggelt Min nyomozó – köszön az egyik zöldfülű. Minden újoncot így hívok, még ha utálják is, bár ő valamiért más. Van benne valami különös, amire senki se tudd rájönni mi lehet. De az biztos, hogy nem normális a srác. Volt része egy pár nyomozásban, ahol a gyilkost kellett megtalálnunk, de amilyen lelkesedéssel állt hozzá az ügyhöz, ahogy érdekelte a gyilkosság részletei...egyszerűen, nem tudom felfogni, hogyan lehet ennyire természetesen viselkedni. Az egész délelőtt szinte unalmasan telt. Megoldottunk egy viszonylag könnyebb ügyet, pár papírmunkát, de ezen kívül semmi mozgás nem volt. Egészen addig, míg nem kaptunk egy érdekes bejelentést. Az egyik bevásárló központban, egy őrült túszul ejtette az ott lévőket. És hogy nekem ehhez mi közöm van? Eunji is köztük volt.

– Húzzál már innen – kiáltok az egyik sofőrre, ki elénk hajt, annak ellenére, hogy szirénázik a kocsi – Írd fel a rendszámot. Később egy olyan büntetést kap, hogy azt se fogja tudni, miből áll a világ – szólok Seokjin-nek, aki nagyot nyelve bólint. Nagyon ideges vagyok, ugyanakkor aggódom is. Félek, hogy baja esik szerelmemnek. Társam kiáltását figyelmen kívül hagytam, amint megérkeztünk a bevásárló központba. Fegyverem elővéve, álltam meg közvetlen a férfi előtt, aki szerelmemet fogta.

– Menjen innen, vagy agyon lövöm – kiállt rám a férfi. Próbáltam lenyelni idegességem, de amint a lány feje fölé emelte a pisztoly, gondolkodás nélkül meghúztam a ravaszt. Csakhogy a szerelmem szívét találta el, mivel a férfi jobban maga elé húzta, ezzel is megvédve magát. Remegve ejtettem el a fegyvert. Ebben pillanatban oltottam ki annak az embernek az életét, kit mindennél jobban szerettem.