08
– Biztos itt lakik? – fordulok Dongsun felé, ki volt olyan kedves és elkísért Cheunghee lakásához. Pár perce érkeztünk meg, azonban nem nyit ajtót, akárhogy kopogtatok vagy nyomom a csengőt. Nem lakik olyan messze a kávézótól, csupán negyed óra kocsival.
– Igen. Évekkel ezelőtt megvette ezt a lakást – magyarázza, mire bólintok. Újra kopogtatok az ajtón. Eléggé eldugott kis hely. Alig járnak itt emberek, ha mégis azok 40 év felettiek, idősek, vagy pedig
– Lehet elment valahova – érvelek szüntelenül az ablakot nézve, hátha találok valami gyanúsat, ám ez a lakás olyan mintha nem is élnének benne.
– Felhívom – kapja ki zsebéből a mobilt, majd már tárcsázza is a számot. Csakhogy nem veszi fel. Azonban figyelmes leszek valamire. Közelebb megyek az ablakhoz, mert abból az irányból jön a zaj. Itt erősebb a hang. Ez csak az ő telefonja lehet. Gyorsan körül nézek, hogy nincs itt, csakhogy a zaj a lakásból jön. Mivel nincs kulcs, nem tudunk bemenni, így kénytelen vagyok betörni az ablakot. Ügyelve, hogy ne lépjek a szilánkokba, megyek beljebb a házba, egészen a nappaliig. Azonban, ami ott fogad, nagyon megdöbbent.
– Édes Istenem – suttogja maga elé, ahogy meglátja a holttestet. Indulna a test felé, azonban én megállítom.
– Ne menjen közelebb hozzá – szólok rá időben, még mielőtt hozzá érne a testhez – Nem szabad kesztyű nélkül hozzá érni, különben ott lesz az ujjlenyomata, és ezzel gyanúsítottá válik – magyarázom el a megszeppent férfinak, miközben felveszem a kesztyűt. Kicsivel a kanapé mögött fekszik, majdnem az ajtóval szembe. Közelebb lépek, hogy ellenőrizzem, valóban meghalt, de sajnos feltevésem beigazolódott. Feltehetően épp akkor ért ide, mikor a gyilkosa bejött a lakásba. Bár az ajtó kulcsra van zárva, azonban a test úgy fekszik, mint aki épp erre nézet, és ahogy látom nem mozdították el az áldozatot. De akkor mi értelme volt bezárni az ajtót? Hiszen kicsit sem tűnik öngyilkosságnak, kezdve azzal, hogy a gyilkos fegyver nincs itt. Valamint a lőtt seb sincs ott van, ahol öngyilkosságra utalhat. Általában az emberek nem néznek farkasszemet a fegyverrel, ha véget akarnak vetni az életüknek. Vagy ha mégis, akkor azt a szájába teszi, viszont Cheunghee-nek a homloka közepén van a lőtt seb. Ami arra enged következtetni, hogy gyilkosság történt. Elő kapva a mobilom kezdtem tárcsázni Hoseok számát, hogy minél előbb ide érjenek.
– Tessék? – hallom meg hangját, mire kifújom a bennrekedt levegőt.
– Van egy kis gond. Látszólag a lányok idegenvezetője gyilkosság áldozata lett – kezdek el a viszonylag kicsi lakásban újabb nyomokat keresni.
– Hamarosan ott leszünk – válaszom meg se várva bontja a vonalat.
~Geunhye szemszög~
Fogalmam sincs mióta lehetünk itt. Az órák, a napok mind egybe folytak. Sőt még az is lehet, hogy hetek telhetek el, az elrablásunk óta. Nem tudom mi lehet a szándéka, vagy szándékuk mert ketten vannak, de a pár pofonon és néha az étel megvonástól semmit se tesznek. Ami érthetetlen, hiszen ha valakit elrabolnak, azt általában megölik, vagy halálra kínozzák. Vagy nekik épp az ellenkezője a tervük? Hogy előbb az őrületbe kergetnek, aztán megerőszakolnak, és végül megölnek? Megrázom a fejem, ezzel is próbálva kiűzni a gondolataim, és inkább valami vidámabbra terelni emlékeim. Csak az nem megy olyan könnyen, főleg, hogy a pince ajtó kicsapódik, majd egy dühösen közeledő férfi lép be rajta. Nem túl magas, és az igazságot bevallva igen csak jóképű, ha ettől az elmebeteg énjétől eltekintünk. Dühös léptekkel közelit felém, egy csipesz szerűséggel a jobb kezében. A nagy zajra, Naeun is felébred, majd rémülten nézz a férfira.
– Szóval nem nyugszik a pasid. Na, majd adok én neki okot, hogy tűnjön el innen – morogja bosszúsan fogai közt egyre közelebb kerülve hozzám. Teljesen megrémülve próbáltam hátrálni, elhúzni a kezem mikor azzal az eszközzel akart hozzám érni – Mondj búcsút a szép kis körmeidnek – vigyorog rám.
– Hagyd ezt abba. Ezzel nem mész semmire – siet utána a társa, ám késő. Megragadva az összekötözőt kezem, tépi le két ujjamról a körmöm. Fájdalmasan felkiáltok, velem együtt Naeun is, majd irdatlan nagy zokogásba kezdek. Olyan érzés mintha egy darabot képet volna ki belőlem. Taehyung hol vagy?
– Igen. Évekkel ezelőtt megvette ezt a lakást – magyarázza, mire bólintok. Újra kopogtatok az ajtón. Eléggé eldugott kis hely. Alig járnak itt emberek, ha mégis azok 40 év felettiek, idősek, vagy pedig
– Lehet elment valahova – érvelek szüntelenül az ablakot nézve, hátha találok valami gyanúsat, ám ez a lakás olyan mintha nem is élnének benne.
– Felhívom – kapja ki zsebéből a mobilt, majd már tárcsázza is a számot. Csakhogy nem veszi fel. Azonban figyelmes leszek valamire. Közelebb megyek az ablakhoz, mert abból az irányból jön a zaj. Itt erősebb a hang. Ez csak az ő telefonja lehet. Gyorsan körül nézek, hogy nincs itt, csakhogy a zaj a lakásból jön. Mivel nincs kulcs, nem tudunk bemenni, így kénytelen vagyok betörni az ablakot. Ügyelve, hogy ne lépjek a szilánkokba, megyek beljebb a házba, egészen a nappaliig. Azonban, ami ott fogad, nagyon megdöbbent.
– Édes Istenem – suttogja maga elé, ahogy meglátja a holttestet. Indulna a test felé, azonban én megállítom.
– Ne menjen közelebb hozzá – szólok rá időben, még mielőtt hozzá érne a testhez – Nem szabad kesztyű nélkül hozzá érni, különben ott lesz az ujjlenyomata, és ezzel gyanúsítottá válik – magyarázom el a megszeppent férfinak, miközben felveszem a kesztyűt. Kicsivel a kanapé mögött fekszik, majdnem az ajtóval szembe. Közelebb lépek, hogy ellenőrizzem, valóban meghalt, de sajnos feltevésem beigazolódott. Feltehetően épp akkor ért ide, mikor a gyilkosa bejött a lakásba. Bár az ajtó kulcsra van zárva, azonban a test úgy fekszik, mint aki épp erre nézet, és ahogy látom nem mozdították el az áldozatot. De akkor mi értelme volt bezárni az ajtót? Hiszen kicsit sem tűnik öngyilkosságnak, kezdve azzal, hogy a gyilkos fegyver nincs itt. Valamint a lőtt seb sincs ott van, ahol öngyilkosságra utalhat. Általában az emberek nem néznek farkasszemet a fegyverrel, ha véget akarnak vetni az életüknek. Vagy ha mégis, akkor azt a szájába teszi, viszont Cheunghee-nek a homloka közepén van a lőtt seb. Ami arra enged következtetni, hogy gyilkosság történt. Elő kapva a mobilom kezdtem tárcsázni Hoseok számát, hogy minél előbb ide érjenek.
– Tessék? – hallom meg hangját, mire kifújom a bennrekedt levegőt.
– Van egy kis gond. Látszólag a lányok idegenvezetője gyilkosság áldozata lett – kezdek el a viszonylag kicsi lakásban újabb nyomokat keresni.
– Hamarosan ott leszünk – válaszom meg se várva bontja a vonalat.
~Geunhye szemszög~
Fogalmam sincs mióta lehetünk itt. Az órák, a napok mind egybe folytak. Sőt még az is lehet, hogy hetek telhetek el, az elrablásunk óta. Nem tudom mi lehet a szándéka, vagy szándékuk mert ketten vannak, de a pár pofonon és néha az étel megvonástól semmit se tesznek. Ami érthetetlen, hiszen ha valakit elrabolnak, azt általában megölik, vagy halálra kínozzák. Vagy nekik épp az ellenkezője a tervük? Hogy előbb az őrületbe kergetnek, aztán megerőszakolnak, és végül megölnek? Megrázom a fejem, ezzel is próbálva kiűzni a gondolataim, és inkább valami vidámabbra terelni emlékeim. Csak az nem megy olyan könnyen, főleg, hogy a pince ajtó kicsapódik, majd egy dühösen közeledő férfi lép be rajta. Nem túl magas, és az igazságot bevallva igen csak jóképű, ha ettől az elmebeteg énjétől eltekintünk. Dühös léptekkel közelit felém, egy csipesz szerűséggel a jobb kezében. A nagy zajra, Naeun is felébred, majd rémülten nézz a férfira.
– Szóval nem nyugszik a pasid. Na, majd adok én neki okot, hogy tűnjön el innen – morogja bosszúsan fogai közt egyre közelebb kerülve hozzám. Teljesen megrémülve próbáltam hátrálni, elhúzni a kezem mikor azzal az eszközzel akart hozzám érni – Mondj búcsút a szép kis körmeidnek – vigyorog rám.
– Hagyd ezt abba. Ezzel nem mész semmire – siet utána a társa, ám késő. Megragadva az összekötözőt kezem, tépi le két ujjamról a körmöm. Fájdalmasan felkiáltok, velem együtt Naeun is, majd irdatlan nagy zokogásba kezdek. Olyan érzés mintha egy darabot képet volna ki belőlem. Taehyung hol vagy?
Коментарі