Jazz L. S. Zimonyi
@Herczog
Szeretem az irodalmat, és a verseket. Mondhatni kezdő író vagyok
Стихи
Kihasználtál
Mint a szerelem, csak jöttél, Gond nélkül mindent elsöpörtél. Nem gondolkodtál percig sem, Hogy mit teszel velem lelkileg. Vártam a csodát, a boldogságot, De sosem kaptam virágot. Elszáradt kóró, mit adtál, Nem lesz belőle semmi már. Sírtam százszor, ezerszer, De te sosem hallottad meg. Csak nevettél mindig rajtam, Én meg könnyeztem miattad.
4
0
180
Megőrültem...
Nélküled nem éri meg felkelni, Veled borzalmas felébredni. Szeretlek is, meg gyűlöllek is, A sok érzéstől nem tudok dönteni. Ha tudnád hányszor átkoztalak, És sírtalak vissza magamnak. Álmatlan éjszakáimon nélküled, Mikor rád gondolok, lelkem üres. Suttogj nekem tovább kérlek, Vagy tűnj el mellőlem végleg. A hangod, az illatod, a szemed, Mind, mind az őrületbe kerget. Nélküled nem éri meg felkelni, Veled borzalmas felébredni. Szeretlek is, meg gyűlöllek is, A sok érzéstől nem tudok dönteni.
2
1
141
Árván hagyva
Azért a csillogó szemedért, Azért a mosolygó lelkedért. A mély, lágy hangodért, Szeretlek a szavaidért. Még fogságban tartasz, Pár szóval, nyomasztasz, A perzselő érintéseddel, Mely égeti sebeimet. Ha tudnád mennyire gyűlöllek, Újra meg újra ölsz meg. Kínzol a nevetéseddel, Láncra versz érzésekkel. Futok előled, felejtelek téged, És mégis még mindig érzem. Mehetek közel, messzire is, De úgyis újra nálad kötök ki.
2
0
109
Szerelmem
Csak néz rám szép szemeivel, Megfogja közben kezeimet. Visszanézek rá, és várok, Kíváncsian előtte állok. Nem tudom mit akar mondani, Én megsem tudok szólalni. Lassan kezét csípőmre vezeti, Közel hajol, elkezd nevetni. Mosolygok rajta, közelebb ránt, Hogyan is szerethettem mást? Gyönyörű szeme felcsillan, Mosolyom hirtelen elillan. Vállára helyezem karom, Lassan lábujjhegyre állok. Megcsókol, majd újra csak néz, Megőrjít, ahogyan hozzám ér. Hátam mögött kezeit összefonja, Szememet nézi, mosolyogva. Hozzám sem szólt, csak átölelt, De jó lenne így maradni örökre.
2
0
114
Kívánkozás a halál után
Egyszer majd elmúlik, Talán holnap eltűnik. De ha rajtam múlik, Nem fog megszűnni. A fájdalom, ami megéget, Amitől szenvedek egy ideje. Ha levegő után kapkodok, Az csak az újjuló fájdalom. Gyenge vagyok, erőtlen, Csak fáj a fejem tőle. Látom már az alakját, Éjbe nyúló sötét árnyát. Szeretnék eltűnni, feledni, Elszállni, mindent itthagyni . Nem tehetem, nem hagyhatom, Hogy így magával ragadjon. Bújócskát játszom vele, Fölösleges erőfeszítésem. Megtalál, s elhurcolja lelkem, Mégsem akarok elmenni innen.
2
3
108
Az én Violám
Ha hallanám a selymes hangját, És látnám gyönyörű arcát. Szeretném megérinteni, Egyszer, utoljára átölelni. Elkalandoznék szemében, Belesnék lelkének tükrébe. Kívánkoznék bódító illatában, Mégegyszer, utoljára. Vigyáznék rá, mint kismadárra, Betenném egy kalitkába. Nézném, ahogyan repked, Magaménak tudnám végleg. Búra alá tenném, mint a herceg, Az én rózsám lenne e percben. Óvnám mindentől, öntözném, Hosszasan csak nézném.
2
0
96
Nélküled
Minden nap, minden pillanat, Minden lépés, minden zaj. Csak rád emlékeztet, csakis rád, Kívánom ölelésed, vágyom rá. Nem foghatom többé kezedet, Nem nézhetem többet szemedet, A gondolatba is belepusztulok, Hogy kit szerettem, eldobott. De nem zársz karjaidba többé, Szenvedhetek majd búban örökké. Tudom, nem jössz már hozzám, Találsz valaki egészen mást. És mégis, annyira gyötör, fáj. Várom csendben a komor halált. A tüdőm megtelik vízzel, Eltűnnek az örök ígéretek.
2
2
102