Ismerkedés
2. Fejezet
3.fejezet
4.fejezet
5.fejezet
6.fejezet
7.fejezet
8.fejezet
9.fejezet
10.fejezet
11.fejezet
12.fejezet
3.fejezet
Jimin szemszöge:


Ahhh… . Megint iskola és újból a bántalmak Hyun-jin által. 

A gondolkodásból a telefon csörgése rántott vissza. Hobi volt az, majd nagy nehezen felvettem és idegesen szólt, hogy hol a fenében vagyok, mert elfogok késő a suliból. 

Én annyit mondtam neki, hogy oké megyek már. 

Kimentem, aztán együtt elmentünk a suliba, csendben voltam és csak mentem, s ez követően megpillantottam Kookot aki csak bámult, és nem vette le rólam  szemét. Bár én figyelmen kívül hagytam eme tevékenységet csak folytattam az utam barátom mellett. Be értünk az osztályba és mindenki engem nézett mert Hyun-jin kikiabálta hogy Jimin egy búzi a sok közül, így vannak emberek akik elítélnek, és vannak akik szívesen beszélgetnek velem. Ahh rühellem ezt az osztályt… Nahát becsögentek és az első óra ami nem más mint fizika. UTÁLOM!!! De gyorsan eltelt most. Így hamar kicsengetek és Hobi nagyon gyorsan kisietett a teremből. Nem tudom, hogy hova ment, de nem mentem utána, úgy voltam vele majd visszajön, de ekkor barátom hangját hallottam meg, ahogy valakivel flegma és üvöltőzik. Aztán gyors kirohantam  barátomhoz, mikor szemben találom magam Kookkal, ami nagyon megijesztett

-Mi a baj?? - kérdeztem felé barátom. 

-Semmi menj vissza Jimin. - válaszolt ingerült, és én tettem amit kért de Jungkook orgánuma vissza tartott pár másodpercig aztán folytattam az utam vissza a atanterembe. Majd a csengő hangja újra megszólalt, így Hobi is visszajött puffogva. Bejött a tanárnő és elkezdődött az óra. Hobi viszont nem az órára figyelt, hanem elkezdte nekem mondani hogy Kook miért kereste meg. Én csak hallgattam és semmi reakció. Bár belül éreztem, hogy milyen rossz lehet neki, mert Hobi nagyon szeret pletykálni, ami alól Kook sem maradt ki. Hát igen a nagy Hobi aki nem tudja tartani a száját, és tőle tudja Hyun is hogy meleg vagyok….. 


Gyorsan le is telt ez a nap is, és végre mehetek haza…

Otthon ledobtam a cipőm és mentem a szobába, ahol levettem a táskát meg a kabátom és leültem tanulni. Nagyon uncsi volt de muszáj, alighogy készen lettem a tanulással barátom neve kezdett villogni a telefonom kijelzőjén. Felvettem:

-Szia, mondd. -szoltam bele nyuzottan. 

- Szia, miért nem reagáltak arra amit mondtam neked matek órán, olyan fapofával néztél rám. -esett nekem készüléken keresztül, de nem tudtam mit reagálni rá hirtelen. -Hahooo itt vagy?

- Igen itt vagyok.

-Akkor mivan? Talán tetszik?

- Dehogy is tetszik. Ilyet ne is kérdez. - védtem be magam egyből. 

-Akkor miért nem mondtál semmit? 

-Mert nem tudtam rá mit mondani, ahogy most sem tudok rá választ adni. Majd megbeszéljük, de most megyek. 

-Oké. Szia. 

-Szia. - és ezzel el is tettem ezt a vackot. 

Ezzel a lendülettel elmentem fürödni, és az esti rutint megcsináltam, amivel hamar készen voltam, és mentem lefeküdni, bár nem bírtam elaludni. Kavarogtak a gondolatok, ami miatt nem igazán tudtam lehunyni a szemem. 

Hobi honnan veszi hogy nekem tetszik? Lehet ő is olyan mint a többi? 

Vagy lehet hogy én vagyok ennyire hiszikény, és engedem, hogy közelebb jöjjön hozzám. Ahh ez nekem túl sok, de legalább holnap szombat így el tudok menni egyet sétálni, és nem kell hallgatnom a bunkó osztálytársaimat. 

Majd hosszú elmélkedésemet a nyugtató sötét váltotta fel.

© 정국 팬 Kookie,
книга «A zabolátlan vad».
Коментарі