Taehyung POV.




- Miért nem veszed fel a telefont?

Csalódottan teszem le a készüléket magam mellé és a plafont kezdem bámulni. Régóta nem érem el Jimint, ami most már kezd tényleg aggasztani. Sosem csinált még ilyet, legalább is nem ennyi ideig. Előfordult már olyan, hogy egy hosszabbra nyúlt éjszakai kalandom után nem szólt hozzám, de ez most nem ilyen. Itt a szemembe mondta azt, hogy el fog menni. Teljesen kétségbe estem, azt hiszem.

- Megjöttem!

A jól ismert hang miatt azonnal felkapom a fejem. Talán Jungkooknak sikerült beszélni vele. Gyorsan pattanok fel a kanapéról és indulok meg az előszobába, hogy kifaggassam a Kölyköt.

- Voltál Jiminnél? - teszem fel az egyenes kérdést, ami miatt Kook velem szembe fordul. Tekintete bánatos, ami arra enged következtetni, hogy neki sem sikerült. - Azt ne mondd, hogy neked sem nyitotta ki az ajtót.

- Jobban örülnék annak, ha így lenne. - sóhajt egy nagyot és elhalad mellettem anélkül, hogy folytatná a mondandóját.

- Ugye nem került kórházba?

- Nem, Tae. Gyere, inkább ülj le.

- Mióta mondod meg te, hogy én mit csináljak? - karba teszem mind a két kezem, úgy szuggerálom őt a gyilkos tekintetemmel, de mintha meg sem hatná őt. Jungkook egy egyszerű mozdulattal ragadja meg a karom és húz le maga mellé, én pedig csak csodálkozni tudok azon, hogy nem vág vissza. Mi van vele?

- Az a helyzet, hogy külföldre ment.

- Hogy hova? És ezt nekem miért nem mondta?

- Ne húzd fel magad rajta, jó? Én is csak ennyit tudok. A szomszédok mondták, hogy kiköltözött onnan. Amikor itt voltam, akkor emlegetett valamit a tanulmányairól, amit nem Koreában akar csinálni.

- Nem érdekel, hogy lelépett, de legalább felkészíthetett volna rá. - fújtatva bámulom az ablakot, miközben próbálom elrejteni a haragomat. Igenis érdekel, hogy itt hagyott, ugyanis ő az egyetlen ember, aki tényleg nagyon jól ismer és el is fogad. Miatta volt erőm sok mindenhez. Mindig ott volt a háttérben és hozzá mindig mehettem, ha gondjaim voltak. Miért hagyott magamra?

- Mi lenne, ha megpróbálnád picit elengedni?

- Hogy mi? - fordulok azonnal Jungkook felé, aki még mindig szomorú szemekkel néz engem.

- Tudom, hogy rosszul esik tőle, de mi van, ha csak azért nem búcsúzott el, mert szemtől szemben nem tud itt hagyni?

- Most már pszichológus is lettél? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, de valójában tudom, hogy van abban valami, amit a Kölyök mond. Mégsem tudom elfogadni. Jimintől nem. - Hoseok is eljátszotta velem és ezt Chim nagyon jól tudta. Önzőség volt tőle így itt hagyni.

- Az nem önzőség, hogy tudod, mit érez irántad, de mégis úgy flörtölsz másokkal mellette, mintha fogalmad nem lenne róla?

Jungkook szavai telibe találtak. Tisztában vagyok Jimin érzéseivel, de leszögeztem vele már az elején, hogy én nem akarok tőle többet. Önszántából tette azt, amit és nem egy kölyöknek fogok magyarázkodni, aki a saját életét nem tudja önerőből megoldani.

- Nincsen közöd ahhoz, hogy mit csinálok Chimmel és mit nem. Sok mindent nem tudsz, Kölyök, szóval jobban tennéd, ha nem húznád ki a gyufát. Főleg nem most.

- Nem akarok vitatkozni. - sóhajt fel Jungkook, miközben megvakarja a tarkóját. Mi van? Pár másodpercbe beletelik, mire felfogom, hogy ismét nem csapja le a labdát és nem kezd el velem veszekedni. Mi történt vele? Összeráncolt szemöldökkel mérem végig. Folyamatosan bánatos szemekkel néz rám, mintha sajnálna és nem száll szembe velem. Ez nagyon fura.

- Más vagy - jelentem ki határozottan, ami miatt Kook rám emeli értetlen tekintetét. - Namjoon mondott valamit a mai alkalommal? Esetleg úgy döntöttél, hogy kedves leszel velem, mert félsz, hogy újra lemondom a képzésedet? Nem is. Rájöttél, hogy mindig igazam van, ezért nem mersz velem szembe szállni.

- Nem erről van szó. Én csak el akarom ásni a csatabárdot. Két hetet még ki kell bírnunk Yoonah nélkül. Szeretném, ha békében tudnánk egymás mellett élni. Ennyi az egész.

- Nem hiszek neked. - jelentem ki határozottan és közelebb húzódom Kookhoz, aki azonnal elfordítja a fejét - Tegnap még beszólogattál nekem, ma pedig varázsütésre kedves vagy. Mi bajod van?

Hosszú ideig szuggerálom a mellettem ülőt bízva abban, hogy kitálal a gondolatairól. Nehéz átverni, szóval azonnal kiszúrom, ha hazudik. Jungkook mély levegőt vesz és mikor újra találkozik a tekintetünk, a bánatos szemek helyett vidám, mosolygós íriszek csillognak vissza rám. Meglepettségemben kicsit hátra hőkölök, de nem húzódom el tőle.

- Rájöttem, hogy ha rosszban vagyunk, az mindkettőnknek árt. Nekem Yoonah a mindenem, ezek szerint neked pedig Jimin. Mindkettő itt hagyott minket, szóval jobban járunk, ha összedolgozunk. Nem gondolod?

Annyira hitelesen adja elő a szöveget, hogy egy kis ideig el is hiszem neki, de valami itt akkor sincs rendben. Nem mond igazat, ezért ki fogom deríteni, hogy miért csinálja. A jatékába viszont nem megyek bele. Ne nézzen madárnak...

- Nem. - jelentem ki tömören és újra közel húzódom hozzá annyira, hogy a combjaink összeérjenek.

- Taehyung? - Kook próbál elhúzódni, de nem hagyom. Eszembe jutott egy dolog, amivel mindig el tudom terelni a figyelmem a rossz gondolatokról, az pedig a Kölyök piszkálása.

- Azt mondod, hogy egymással pótoljuk a két személyt? - egy kis hatásszünetet tartok, hogy végigmérhessem bizonytalan alakját. Hogy én ezt mennyire élvezem! Már el is felejtettem. - Yoonah a barátnőd, Jimin pedig a szexpartnerem. Ebből nem nehéz következtetni arra, hogy valójában mit is szeretnél te tőlem. - mosolyodom el diadalittasan és közel hajolok az arcához.

- Hogy, mi? - kérdez azonnal halkabban, arcán pedig egyből megjelenik egy érdekes, apró, de jól látható pír. Megvagy!

- Csak mondanod kell, és bármit megteszek érted, Jungkook! - emelem fel a felé eső karomat, majd lazán a nyakába teszem, ezzel még közelebb húzva magamhoz - Mit szeretnél? Mondd ki! Bátran!

- Hogy, mit szeretnék? - nyel egy aprót, én pedig még szélesebben elmosolyodom. Ezzel egy időben közelebb hajolok hozzá, még jobban szuggerálva a feszült Kölyköt.

- Csak mondd el. - hajolok közelebb, már egyértelműen a fiú személyes terébe hatolva.

- Azt, hogy ne legyél szomorú, vagy feszült.

- Miért nem szeretnéd? Kíváncsivá tettél, Kölyök. - búgom neki a szavakat a füléhez bújva, ami miatt kirázza a hideg. Bal kezemet a mellkasához teszem és ujjbegyemmel kezdem cirógatni a pólója anyagát.

Jungkook tettemre azonnal egy hatalmasat nyel, és ezzel egyidejűleg fordul teljesen előre. Úgy kihúzza magát ülve, ahogyan azt az általános iskolában tanították. Arca azonnal felveszi a paradicsomvörös árnyalatot, szemeivel pedig a vele szemben lévő dohányzóasztalt kezdi szuggerálni olyan elszántan, mintha ott lenne valami nem evilági. Miért tetszik nekem ez az állapot?

- Taehyung... - szólal meg egy kis idő után halkan, remegő hangon.

- Igen? - hajolok még közelebb a füléhez, olyannyira, hogy az egész teste beleremeg, miközben kifújom az elhasználódott oxigént a tüdőmből, egyenesen a hallójáratába.

- Ha azt csinálod, akkor boldog vagy, igaz?

A levegő is a tüdőmben reked Jungkook mondata után. Olyan szinten lefagyok, hogy másodpercekig nem tudok megmuzdulni. Jól hallottam, amit az előbb mondott? Óvatosan elhúzódom tőle annyira, hogy jól lássam az arcát. Valóban boldog vagyok, amikor ágyba vihetek bárkit, főleg, ha az a Kölyök, de ez nem az a pillanat. Azért akartam távol maradni tőle, hogy ne gyűrjem magam alá, ő pedig most ajánlotta fel magát nekem. Szórakozik?

- Jungkook. Ne tegyél felelőtlen kijelentéseket. Miért akarsz ennyire boldoggá tenni? Hm?

- Mert csak rossz dolgok történtek veled. - néz ekkor rám, egyenesen a szemeimbe. Íriszei áthatolnak az enyémen és a szomorúságon, együttérzésen kívül valami idegent is látok bennük. - Még ha nem is úgy alakult a kapcsolatunk eddig, mint kellett volna, szeretném ha tudnád, hogy én nem akarok neked rosszat. - hadarja el ezt a kis mondatot, majd ismét maga elé meredve folytatja - Legalább is, mostmár nem. Szeretnélek támogatni, amennyire csak tudlak és ahogyan tudlak.

Jungkook ismét a semmibe bámulva összerezzen, amit nem tudok mire vélni, hiszen most tényleg nem csináltam vele semmit. Most tényleg! Próbálom feldolgozni a szavait, de képtelen vagyok ennyi idő alatt befogadni ezt az információ mennyiséget. Már épp szóra nyitnám a számat, mikor Kook egy gyors mozdulattal felém fordul, és kezeit kitárva a nyakamba borul. Olyan szorosan ölel magához, hogy már azt hiszem, mindjárt széttöri a csontjaimat.

Akárhogy is próbálom megérteni Jungkookot, nem megy. Teljesen értetlenül engedem, hogy szorosan öleljen, de képtelen vagyok bármit is tenni. Az egyik felem el akarja lökni, hogy a büszkeségem ne sérüljön. A másik felem viszont úgy bújna karjai közé, mint még soha senki.

- Nagyra értékelem, hogy segíteni szeretnél, de még mindig nem tudom, hogy miért. Jungkook... - tolom el magamtól, amit szomorúan vesz tudomásul. Szomorúan? Nem értem. - ...ez kedves tőled. Tényleg. Ha Jimin miatt csinálod, hidd el, megvagyok én nélküle is.

- Nem Jimin miatt! - szól közbe olyan hévvel, hogy akaratlanul is megilletődöm - Miattad. És ne mondd, hogy nem vág földhöz az, hogy Jimin faképnél hagyott! - fújja fel az arcát hirtelen - Amióta lelépett csak engem piszkálsz és őt hajkurászod! Sokkal többet jelent neked, mint azt te saját magadnak bevallod! - húzza vissza kezeit, majd fonja össze maga előtt és oldalra pillantva kiengedi az eddig magában tartott levegőt. - Miért nem vallod be, hogy szükséged van valakire, aki tényleg melletted van? - néz vissza rám, mostanra lazábban. Megint hangulatingadozásai vannak...

- Ha valóban így lenne és megtisztelnélek azzal, hogy ezt elmondom neked, miben lenne a helyzetünk más? - csattanok fel, ugyanis ez az egész nem úgy alakult, ahogyan én terveztem. Miert nem ellenkezik? - Jungkook, te a nővéremmel jársz és hetero vagy! Én pedig másik kapura játszom. Ha engedném, hogy mellettem legyél, ha megnyílnék neked és minden bizalmamat beléd fektetném, a nővérem bánná az egészet. Nem mellesleg pedig azok, akik kiismernek, mind elhagynak! Köszönöm, de nem kérek belőle.

- Miért kell szexualitás ahhoz, hogy a bizalmadat belém fektesd? Miért kell ez ahhoz, hogy elmondd azt, amit érzel? - húzza el a száját, ám szemében mégis megcsillan a kíváncsiság. - Komolyan ez kell ahhoz, hogy engem is emberszámba vegyél?

- Általában akikben megbízom, azokkal le is fekszem. Ez az évek tapasztalata és statisztikája. Ne gondold azt, hogy te kivétel leszel ebben.

Jungkook szemében mondatomra hirtelen harag gyűlik. Ajkait összepaszírozza, kezeit pedig ökölbe szorítja. Egyértelműen érezhetővé vált a feszültség, ám arra, amit ezek után mondott Kook, egyáltalán nem számítottam.

- Akkor csináljuk!