11. rész
A keserűség rosszabb a haragnál, mert olyan harag, amely mélyebb, higgadtabb, fájdalmasabban tudatos érzéssé jegesedett.
James Aldridge
Szonja tudta, hogy TaeHyung nem tartózkodik a házban, mivel ismét bezárta a pincébe, ráadásul a ketrecbe. Tehetetlen dühvel ücsörgött, vagy éppen feküdt a kalitkájában, amikor már elzsibbadt a feneke. Hosszú, végtelennek tűnő órákig várt a férfi visszatérésére, hogy végre mosdóba mehessen, valamint kijöhessen az általa nagyon utált börtönből. A földszintről leszűrődő ajtó csapódásra felkapta fejét és várakozva egyenesedet fel a rácsok között. Percekig tartó motoszkálás és zajongás után végül kitárult a pince ajtaja és TaeHyung jelent meg a lépcsőn, furcsán botladozva, mintha ittas lenne. Bulizni volt? Ő élvezheti az életet, míg őt bezárja? Hogy lehet ekkora rohadék? A férfi komótosan tette meg az utat a ketrecig, majd lehajolva babrált a lakattal. Szonjának két dolog tűnt föl egyszerre. Egyrészt olyan töméntelen piaszag csapta meg az orrát, hogy attól még ő is megszédült. A másik pedig Tae nyakát díszítő vöröses szívás nyomok. Nem tudta volna megmagyarázni, miért szorít olyan fájdalmasan a mellkasa, miért fojtogatja sírás és érzi végletekig elárulva, becsapva magát. Szája önálló életre kelt, feltéve a jelenleg egyetlen őt leginkább foglalkoztató kérdést.
- Ki van szívva a nyakad?!
TaeHyung ajkai széles, elégedett vigyorra húzódtak és miközben kinyitotta a ketrec bejáratát, szét tárva karjait felegyenesedett.
- Életem legjobb dugása volt. - jelentette ki büszkén.
A lány nehezen vissza nyelte kitörni készülő könnyeit és leszegte fejét. Nem akart arra a szemétre nézni, nem akart a közelében lenni. Olyan mérhetetlen gyűlölte abban a rohadt percben, hogy valóban képes lett volna arra, hogy bele vágja a csavarhúzót a szívébe és jól megforgassa párszor, hogy kínozza. Mégis, mi a faszért tartja akkor fogva? Miért van még mindig ott? Miért nem engedi szabadon? Vagy épp most készül kicserélni arra a másik... ribancra?
- Hiányoztál Kicsikém. - nyújtotta ölelésre kezeit a férfi, de Szonja fogait csikorgatva ellökte - Féltékeny vagy? - mosolygott féloldalasan.
- Nem. Nem izgat. - sziszegte a lány és kimászott a ketrecből tüzetesen kikerülve Taet.
*§*§*§*
Az alkoholnak köszönhetően TaeHyung sokkal figyelmetlenebb volt, amit Szonja szépen ki is használt. Tae szobájában feküdtek az ágyon és egy filmet néztek a laptopon. A lány gyomra folyamatosan ugrált az izgatottságtól, hogy végre valahára kiszabadul onnan és haza mehet Magyarországra. Amint észrevette, hogy fogvatartója pilláit lehunyva szuszog, a tőle telhető legnagyobb óvatossággal felkelt az ágyról és a matrac másik oldalára settenkedett, ahol a férfi ledobált ruhái voltak. A vére ezerrel dübörgött, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, légzése szapora volt. Az adrenalin tombolt benne, amitől úgy érezte bármire képes. Vigyázva nyúlt bele a farmer zsebébe és markába szorítva a kulcsot húzta ki az anyagból, igyekezve a legkisebb zajt csapni. Gondolatban fellélegzett, amikor sikerült a művelet és ezzel is egy lépéssel előrébb van. Szeme megakadt a szőnyegre kihulló kis citromsárga papiroson, amire egy női név és telefonszám volt felfirkantva, meg egy gusztustalan vörös rúzsnyom. Ah, annyira jellemző! Leküzdötte az őrült vágyat, hogy álmában megölje a férfit és fogait csikorgatva felkelt onnan, hogy menekülhessen. Némán osont át a szobán, halkan kinyitva a háló ajtaját, mindvégig az alvó TaeHyungon tartva figyelmét. Résnyire nyitotta csak az ajtót, hogy minél kisebb zajt csapva kislisszoljon. Tudta, hogy nyikorog, csak arra nem emlékezett, mennyire szélesen nyitva adja azt a kellemetlen és egyébként igencsak hangos zajt. Hatalmas sóhajt eresztett, amikor kiért a hálószobából, a folyosóra, melyből a konyha és a nappali is nyílik, valamint aminek a végén ott a hőn áhított bejárati ajtó. Nesztelenül rohant oda és pantomimeseket megszégyenítő némasággal hajtogatta szét a kulcscsomót. Találomra kiválasztva az egyiket bele próbálta a zárak sokaságába és szinte felsírt örömében, mikor találva becsúszott a fémbe. Száját húzva, lábujjhegyre állva fordította el és széles mosolyra húzódott szája, hallva az apró kis kattanást. Ugyanezt a műveletet eljátszotta a következő kulccsal, aztán még egyel. Mindvégig úgy vert a szíve, azt hitte kiszakad a helyéről, vagy Tae éppen arra ébred fel. Könnyek szöktek szemeibe, kinyitva az utolsó zárat is, ami útjába állt a szabadságának. Finoman nyomta le a kilincset és jóformán érezte a friss levegőt orrában, de az nem nyílt. Pánikolva próbálta meg újból, de semmi. A sírás határán állva eszmélt csak rá, hogy a belülről rátolható biztonsági reteszről megfelejtkezett. Reszkető kézzel forgatta el és nyomta le a kilincset.
Kinyílt!
Sietve leakasztotta a fogason lógó kabátját, majd bele bújt a cipőjébe is és szélesebbre tárta az ajtót, de csak annyira, hogy ő kiférjen rajta. Még egyszer utoljára vissza nézett és meglátta az értetlenül őt figyelő kutyusát. A biztonság kedvért leguggolva magához hívta. Felállt és megszemlélve az éjszakai tájat elmosolyodott. Végre szabad lesz. Nagyot szívott a hűvös, téli levegőből és egy pillanatra lehunyta szemeit. És akkor, megszólalt TaeHyung mobilja, olyan kegyetlen visítást levágva, hogy csupán a süketek és a halottak nem kelnének fel rá. Szemei tágra nyíltak a rémülettől, míg a mobil zenélt tovább. Tisztában volt vele, hogy ezzel itt vége mindennek. Nem akart lebukni, sem meghunyászkodni. Éppen ezért olyan eszeveszett tempóban kezdett futni, mint azelőtt még soha. Egyenesen be az erdőbe, hogy az őrült férfi minél később találja meg. Ha egyáltalán megtalálja...
James Aldridge
Szonja tudta, hogy TaeHyung nem tartózkodik a házban, mivel ismét bezárta a pincébe, ráadásul a ketrecbe. Tehetetlen dühvel ücsörgött, vagy éppen feküdt a kalitkájában, amikor már elzsibbadt a feneke. Hosszú, végtelennek tűnő órákig várt a férfi visszatérésére, hogy végre mosdóba mehessen, valamint kijöhessen az általa nagyon utált börtönből. A földszintről leszűrődő ajtó csapódásra felkapta fejét és várakozva egyenesedet fel a rácsok között. Percekig tartó motoszkálás és zajongás után végül kitárult a pince ajtaja és TaeHyung jelent meg a lépcsőn, furcsán botladozva, mintha ittas lenne. Bulizni volt? Ő élvezheti az életet, míg őt bezárja? Hogy lehet ekkora rohadék? A férfi komótosan tette meg az utat a ketrecig, majd lehajolva babrált a lakattal. Szonjának két dolog tűnt föl egyszerre. Egyrészt olyan töméntelen piaszag csapta meg az orrát, hogy attól még ő is megszédült. A másik pedig Tae nyakát díszítő vöröses szívás nyomok. Nem tudta volna megmagyarázni, miért szorít olyan fájdalmasan a mellkasa, miért fojtogatja sírás és érzi végletekig elárulva, becsapva magát. Szája önálló életre kelt, feltéve a jelenleg egyetlen őt leginkább foglalkoztató kérdést.
- Ki van szívva a nyakad?!
TaeHyung ajkai széles, elégedett vigyorra húzódtak és miközben kinyitotta a ketrec bejáratát, szét tárva karjait felegyenesedett.
- Életem legjobb dugása volt. - jelentette ki büszkén.
A lány nehezen vissza nyelte kitörni készülő könnyeit és leszegte fejét. Nem akart arra a szemétre nézni, nem akart a közelében lenni. Olyan mérhetetlen gyűlölte abban a rohadt percben, hogy valóban képes lett volna arra, hogy bele vágja a csavarhúzót a szívébe és jól megforgassa párszor, hogy kínozza. Mégis, mi a faszért tartja akkor fogva? Miért van még mindig ott? Miért nem engedi szabadon? Vagy épp most készül kicserélni arra a másik... ribancra?
- Hiányoztál Kicsikém. - nyújtotta ölelésre kezeit a férfi, de Szonja fogait csikorgatva ellökte - Féltékeny vagy? - mosolygott féloldalasan.
- Nem. Nem izgat. - sziszegte a lány és kimászott a ketrecből tüzetesen kikerülve Taet.
*§*§*§*
Az alkoholnak köszönhetően TaeHyung sokkal figyelmetlenebb volt, amit Szonja szépen ki is használt. Tae szobájában feküdtek az ágyon és egy filmet néztek a laptopon. A lány gyomra folyamatosan ugrált az izgatottságtól, hogy végre valahára kiszabadul onnan és haza mehet Magyarországra. Amint észrevette, hogy fogvatartója pilláit lehunyva szuszog, a tőle telhető legnagyobb óvatossággal felkelt az ágyról és a matrac másik oldalára settenkedett, ahol a férfi ledobált ruhái voltak. A vére ezerrel dübörgött, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, légzése szapora volt. Az adrenalin tombolt benne, amitől úgy érezte bármire képes. Vigyázva nyúlt bele a farmer zsebébe és markába szorítva a kulcsot húzta ki az anyagból, igyekezve a legkisebb zajt csapni. Gondolatban fellélegzett, amikor sikerült a művelet és ezzel is egy lépéssel előrébb van. Szeme megakadt a szőnyegre kihulló kis citromsárga papiroson, amire egy női név és telefonszám volt felfirkantva, meg egy gusztustalan vörös rúzsnyom. Ah, annyira jellemző! Leküzdötte az őrült vágyat, hogy álmában megölje a férfit és fogait csikorgatva felkelt onnan, hogy menekülhessen. Némán osont át a szobán, halkan kinyitva a háló ajtaját, mindvégig az alvó TaeHyungon tartva figyelmét. Résnyire nyitotta csak az ajtót, hogy minél kisebb zajt csapva kislisszoljon. Tudta, hogy nyikorog, csak arra nem emlékezett, mennyire szélesen nyitva adja azt a kellemetlen és egyébként igencsak hangos zajt. Hatalmas sóhajt eresztett, amikor kiért a hálószobából, a folyosóra, melyből a konyha és a nappali is nyílik, valamint aminek a végén ott a hőn áhított bejárati ajtó. Nesztelenül rohant oda és pantomimeseket megszégyenítő némasággal hajtogatta szét a kulcscsomót. Találomra kiválasztva az egyiket bele próbálta a zárak sokaságába és szinte felsírt örömében, mikor találva becsúszott a fémbe. Száját húzva, lábujjhegyre állva fordította el és széles mosolyra húzódott szája, hallva az apró kis kattanást. Ugyanezt a műveletet eljátszotta a következő kulccsal, aztán még egyel. Mindvégig úgy vert a szíve, azt hitte kiszakad a helyéről, vagy Tae éppen arra ébred fel. Könnyek szöktek szemeibe, kinyitva az utolsó zárat is, ami útjába állt a szabadságának. Finoman nyomta le a kilincset és jóformán érezte a friss levegőt orrában, de az nem nyílt. Pánikolva próbálta meg újból, de semmi. A sírás határán állva eszmélt csak rá, hogy a belülről rátolható biztonsági reteszről megfelejtkezett. Reszkető kézzel forgatta el és nyomta le a kilincset.
Kinyílt!
Sietve leakasztotta a fogason lógó kabátját, majd bele bújt a cipőjébe is és szélesebbre tárta az ajtót, de csak annyira, hogy ő kiférjen rajta. Még egyszer utoljára vissza nézett és meglátta az értetlenül őt figyelő kutyusát. A biztonság kedvért leguggolva magához hívta. Felállt és megszemlélve az éjszakai tájat elmosolyodott. Végre szabad lesz. Nagyot szívott a hűvös, téli levegőből és egy pillanatra lehunyta szemeit. És akkor, megszólalt TaeHyung mobilja, olyan kegyetlen visítást levágva, hogy csupán a süketek és a halottak nem kelnének fel rá. Szemei tágra nyíltak a rémülettől, míg a mobil zenélt tovább. Tisztában volt vele, hogy ezzel itt vége mindennek. Nem akart lebukni, sem meghunyászkodni. Éppen ezért olyan eszeveszett tempóban kezdett futni, mint azelőtt még soha. Egyenesen be az erdőbe, hogy az őrült férfi minél később találja meg. Ha egyáltalán megtalálja...
Коментарі