Noel:


Szerda reggel semmi kedvem nem volt suliba menni, pláne Jennie képét bámulni. Helyzetemet rosszabbította, hogy Tae dolgozott, így nélkülöznem kellett, pedig örültem volna, ha elkísér. Fekete kapucnis pulcsim zsebeibe elrejtve kezeimet caflattam az iskola folyosóján, kerülgetve a többi diákot, míg szekrényemhez tartottam. Számon át vettem a levegőt, mivel érzékenyebb orrom nem bírta azt a szagkavalkádot, mely odabent keringett. Büdös volt. Baromira büdös. Izzadság és lábszag gusztustalan egyvelege, hányingert keltve gyomromban. Haza akartam menni, inni egy liter kávét és bugyuta meséket bámulni Izzyvel. Nem lehetett sokáig nyugtom a kellemetlenkedő, nem kívánatos személyektől, ugyanis Jennie szabotálva tervemet, miszerint nagy ívben kerülöm, a szekrényemnél ácsorgott, vállát a fémnek támasztva. Felmordultam közelebb érve és pillantásra sem méltatva a lányt nyitottam ki a szekrény ajtót,  hangosan bevágva oda iskolatáskámat.
- Dühös vagy rám. – állapította meg Jennie közelebb lépve hozzám.
Nem szólaltam meg. Nem akartam vele társalogni. Pláne úgy, hogy nem szimplán dühös voltam rá, hanem legszívesebben leszakítottam volna a fejét, hogy a rászoruló vak gyerekeknek adhassam, focilabdának.
- Azt hittem, meg fogod érteni. – folytatta a monológot, aztán olyat tett, amitől betelt a pohár. Kezét felemelve tűrte arrébb sötét tincseimet a nyakamtól, ujjaival cirógatva bőrömet. – Tudod, lehet másképp vélekednél a dolgokról, ha megtapasztalnád, milyen lehet... Egészen biztos, tudnék olyat  mutatni, amitől megbékélnél.
Elegem lett! Jennie csuklóját félre ütöttem, majd keményen a szekrényeknek löktem. Háta hangosan puffant a fémen, mégis győztesen mosolygott. Élvezte, hogy kihozott a sodromból. Vagy csak pusztán erre gerjedt. Ujjaimat torkára fonva vicsorítottam rá, megmutatva fogaimat és közelebb hajoltam, nehogy mások hallják, mit beszélek.
- Hagyj engem békén! Nincs idegzetem a ribanc szónoklataidhoz és, ha még egyszer hozzám érsz, nem érdekel, hol vagyunk, leszakítom a karodat. – fenyegetőztem.
- Minden helyzetben ilyen vad vagy? Mindig te vagy a domináns fél, igaz? – nyalta meg ajkait, íriszei pedig ezüstössé váltak.
Jennie ismét átlépte a határt. Ujjai tarkómra siklottak, beletúrva hajamba, aztán váratlanul húzott magához, olyan közel, hogy ajkainkat csupán pár centi választotta el. Morogva tiltakoztam ellene, ám tojt rá, erősen tartva.
- Hidd el, egyetlen alkalom bőven elég lenne ahhoz, hogy megváltoztassam a véleményedet és Kooknak talán meg sem kéne tudnia. – súgta buja hangon és tovább feszítve a húrt alsó párnám után kapva fogai közé vette azt, kissé megszívva.
Első sokkolódásomat áthidalva löktem el, és töröltem le pulcsimmal nyálát a számról egy undorodó fintorral kísérve.
- Lehet, hogy Kooknak bejön, hogy egy ordas nagy ribanc vagy, de engem ez nem gerjeszt. Ha pedig te vagy a falka nimfomániás szukája, ne aggódj, az állatorvos ötven dolcsiért elaltat. – vettem ki hátizsákomat szekrényemből, és csaptam be nagy robajjal.
Ott hagyva Jenniet sétáltam sietősen a kijárat felé. A maradék kedvem is elment az iskolától, úgyhogy szabadságoltattam magam.
- Jknek nem fog tetszeni, hogy lógsz! – kiabálta utánam a lány.
- Majd Te megnyugtatod. – morogtam vissza, kilépve az épületből.

*&*&*&*

A fekete Volvo hátsó ülésén rágcsáltam a franc se tudja hányadik sajtburgeremet. Miután úgy döntöttem, ellógom a napot, felhívtam anyát, értesítve a történtekről. Azt mondta, semmi gond, igazolja az óráimat. Eskü, nekem van a legjobb fej anyám a világon! Aztán, felhívtam TaeHyungot, aki pedig miattam lógta el a munkanapját, így átautóztunk a szomszédos városba, tiszteletünket téve a Mekiben. Imádtam, ahogyan fűszeres illata betöltötte a kocsi utasterét, biztonságba burkolva. Fejkendőjével, fekete dzsekijében, fehér pólójában és szaggatott farmerében olyan vérlázítóan dögösen festett, képtelen voltam elszakítani róla tekintetemet. Mobilja csörögni kezdett, mire szemforgatva halászta elő a készüléket farzsebéből.
- Jungkook az. – közölte fintorogva, majd ujját elhúzva a képernyőn, fogadta a hívást – Igen? – szólt bele kelletlenül.
Lenyeltem a számban lévő falatot és bele ittam kólámba, őt figyelve. Tisztán hallottam, mit pampog Kook a vonal túlvégén. 
- No ma lógott az iskolából.
- És? – kérdezte hanyagul Tae – Mégis, mit vársz, mit tegyek? Fenekeljem el és erőszakkal cipeljem vissza?
Mosolyogva leintett, amikor bőszen bólogatni kezdtem, mint egy hülye.
- Veled van most? – faggatózott az Alfa.
A srác szemei lassan végig pásztáztak és válaszolt.
- Nincs. Tegnap óta nem láttam és, hogy őszinte legyek, francot sem érdekli hol van éppen. Van jobb dolgom is, mint a Te dedós csajodat pesztrálni.
Kérdőn megemeltem szemöldököm, aztán bosszúra készen helyezkedtem a szűkös ülésen négykézláb és közelítettem meg Taet, aki egészen az ajtóig menekült, hátát nekitámasztva annak. Győztes mosollyal másztam még közelebb, megnyalva számat. TaeHyung íriszei egyszerre csillogtak dühösen és sóváran.
- Noel nem dedós, csak haragszik most. – védett Jungkook – Idővel megnyugszik.
- Nem fog. – tátogtam, mosolyt csalva a srác arcára.
- Menj és keresd meg! A telefonja ki van kapcsolva. – parancsolta Kook.
Ajkaimat a TaeHyungéra tapasztottam, ízlelgetve finom párnáit, ám ellenállva torkomra fonta ujjait és vigyázva hátrébb tolt. Szemei kéklettek a vágytól, bár kitartóan ingatta vigyoromon fejét.
- Az most nem fog menni. – utasította el az Alfát – Nem vagyok a városban és estig nem is érek vissza. – magyarázta.
Csend. Hallottam frusztrált fújtatását a hangszóróból. Felbátorodva vettem el nyakamat cirógató kezét és hajoltam vissza ajkaira. Nyelvem hegyével simogattam alsó párnáját, mire ő felmordult. Ujjaimmal állát fogva erőszakosan nyitottam szét száját és ismételtem meg a mozzanatot, viszont, ezúttal ő is kidugta nyelvét, összeérintve enyémmel. Vérem felpezsdült, tagjaim reszkettek az őrült vágytól.
- Mégis, mi a faszt csinálsz? – emelte meg hangját Jungkook.
- Csajjal vagyok. – bökte ki Tae.
- Csajjal? Te? – lepődött meg.
Törhetetlen mosollyal csókoltam száját és tértem át állára, harapásokat mérve a területre. A srác felnyögött és tarkómnál megmarkolva tapadt ajkaimra, de úgy, majd’ bele pusztultam. Feje az üvegen koppant a lendülettől. Olyan éhesen falta számat, mintha nem tudna betelni vele, mégis annyira óvatos volt, hogy megmelengette szívemet. Köze sem volt Jungkook vad, harapásokkal tarkított csókjaihoz. Ez sokkal másabb volt, sokkal több, sokkal érzelmesebb. Nem puszta vágy és ösztön vezérelte, hanem őszinte szeretet.
- Kurva élet Tae! Komolyan képes voltál úgy felvenni a telefont, hogy közben keféltek? – háborodott fel Jungkook, ezzel megszakítva édes csókunkat.
TaeHyung még egy utolsó, lehelet könnyed puszit nyomott ajkaimra, aztán megköszörülte torkát. Ujjai arcomra rajzoltak apró köröket, kényeztetve kedveskedő érintéseivel.
- Nem kefélünk, csak... játszadozunk. – mosolyodott el, átragasztva mimikáját rám is.
- Na jó. – sóhajtott az Alfa – Ha kilegóztad magad, gyere vissza és nézz utána hol volt ma. – majd köszönés nélkül bontotta a vonalat.
Mindketten elnevettük magunkat, egymás tekintetében elveszve. Tae magához vont, hátamat mellkasának döntve, karjaival ölelve. Tenyere bekúszott pulcsim alá, rá a hasamra, ahol ismét körözni kezdett ujjbegyeivel, miközben puszit adott hajamba. Imádtam ezt a jelentéktelennek tűnő gesztust, mert nekem sokat jelentett. Valami olyat, melyet Jungkooktól sosem kaptam meg és gyanítottam, soha nem is fogok.
- Azért, kíváncsi lennék a fejére, amikor megtudná, épp Velem legózol. – mondtam csendesen.
- Majd Jennie megnyugtatja. – gúnyolódott.
- Téged is szokott? – fordultam fejemmel felé, hogy láthassam arcát – Mármint, megnyugtatni Jennie...
- Nem – felelte, én pedig megnyugodva eresztettem egy sóhajt -, én inkább eljárok futni.
- Futni? – visszhangoztam.
- Hmm. – bólintott szüntelenül simogatva arcom – Bár, ha veled vagyok, nincs okom stresszelni.
- Mondod most. Még két hét és Xanaxon fogsz élni. – hecceltem.
Vigyorogva ingatta fejét és orrát az enyémhez dörgölte. Gyanítottam, ez is afféle farkasos dolog, ám nagyon is tetszett.