Nyugodt este
Dacos
Családi perpatvar
Területféltési ösztön
A fehér farkas
Üdv a falkában!
Alfai vágyak
Véremet érted
Esti mesék
Piroska és az ő farkasa
Anarchista
Kínos ajándékok
Esti mesék
Noel:


Kedd este anya beszélni szeretett volna velem, ezért kikapcsoltam a zenét és kiléptem szobámból. Rögtön megéreztem Tae jellegzetes, kellemes illatát, ami mosolyt csalt ajkaimra. Lepattogtam a lépcsőn, a konyha irányába, ugyanis az összes fontos beszélgetést itt ejtettük meg. Anya épp kávét főzött, mikor oda értem, Izzy pedig a srác ölében ülve rajzolgatott zsírkrétáival, eközben TaeHyung kedvesen magyarázott neki. Érkezésemre felkapta fejét kedvesen elmosolyodva, amit viszonoztam. Hozzájuk lépve nyomtam egy puszit kishúgom buksijára, akaratlanul is közel kerülve Taehoz, mire gerincem mentén forró, jóleső borzongás kúszott végig.
- Hát Te? – érdeklődtem tőle.
- Hiányoztál. – felelte, fogalmam sincs, milyen arcot vághattam, de vigyorogva hozzá tette – Jungkook küldött.
- Oh. – nyögtem zavartan.
Egyetlen röpke másodpercre elhittem, hogy valóban azért jött, mert hiányoztam neki és esküszöm, jól is esett a kijelentése, ám utána rendesen haza vágta a nem létező egomat.
- Kisasszony, alvás. – mondta anya Izzynek.
- Nem-nem. – csóválta buksiját húgom édesen.
- És ha betakargatlak és mondok esti mesét? – ajánlotta Tae.
- Nnnem.
- És ha Noni is jön? – alkudozott tovább.
- Jó. – nézett rám csillogó szemekkel, majd felkéredzkedett hozzám.
Míg a srác össze szedte a rajz cuccokat, addig Izzyvel a karjaimban elindultam az emeletre. TaeHyung mögöttem haladt, hozva a játékokat. Izzyt befektettem az ágyába és betakargattam. Végig magamon éreztem Tae kísérő tekintetét, mintha minden egyes mozdulatomat meg akarná jegyezni, ami némileg zavarba hozott. Kishúgom átölelte plüss póniját, aztán várakozva pislogott a fiúra nagy szemeivel. Ő letelepedett törökülésben Izzy ágya mellé a földre és rám nézett.
- Magunkra hagynál, kérlek? Szeretnék esti mesét mondani a Pónimániás Hercegnőmnek.
Megemeltem szemöldökömet és kezeimet megadóan feltartottam.
- Bocsánat, már itt sem vagyok.
Jó éjszakát puszit adtam a kislánynak, aztán halkan kihátráltam a szobából. A lépcsősor tetejére ülve hallgatóztam, áldva éles hallásom. Egyszerűen nem hagyhattam ki a ziccert, hogy ha Tae valami „nem megfelelő” szót használ a mesélés közben, legyen okom mivel cseszegetni és beárulni anyának. A srác beszélni kezdett mély, megnyugtató hangján odabent.
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akit Piroskának hívtak...
Megforgattam szemeimet a történetválasztáson, de nem terveztem bemenni és kötözködni, kíváncsian vártam TaeHyung verzióját.
- ...mert mindig piros ruhában járt. Piros volt a ruhácskája, piros volt a cipőcskéje, piros volt a köpenye és piros volt a bugyikája is.

Hülye gyerek!

- Egy nap Piroskát elhívták egy hatalmas buliba és mivel Piroska csípte a DJ csávót, az éj leple alatt elindult a partira...

Tenyerembe temettem arcomat. Ez tényleg, nem normális!

- Ám Piroska nem tudhatta, hogy a nagy fehér farkas, ami napok óta látogatja, megfigyeli őt...
- Vava. – mondta Izzy.
- Igen, Kicsim, vava.

Mocorogni kezdtem ültömben. Olybá tűnt, ez a mese érdekesebb, mint gondoltam és többet is meg tudhatok belőle a falka dolgait illetően. Na, meg a fehér farkasról.

- Szóval a fehér vava követte Piroskát és amikor a lány óvatlan volt, megtámadta és megharapta. A fehér vava viszont nem tudta, hogy Piroskát már társának választotta a nagy és erős Alfa farkas. Az Alfa hónapokkal azelőtt megkérte hű katonáját a homokszínű farkast, hogy vigyázzon a lányra. Rengeteg időt töltött Piroskával a katona, korrepetálta matekból, mert a mi főhősnőnk sík hülye volt ebből a tantárgyból...

Seggfej!

- ... az együtt töltött idő alatt a katona bele szeretett Piroskába. Imádta, hogy bátor, jószívű és makacsul mindig ellenszegül az Alfának...

Szívem kétszeres tempóra kapcsolt és már attól féltem, szívrohamot fogok kapni. Gyomrom remegett, gerincem mentén ismét megjelent az a forró bizsergés. TaeHyung szavai megleptek, mégis megmelengették Jungkook által összetört ketyegőmet. Fogalmam sem volt, Tae meséjének mennyi igazságtartalma van, de a feltevés, hogy szeret engem, az egekig repített.

- ...tehát, amikor a fehér vava megharapta Piroskát, a homokszínű katona szembe szállt vele és nem hagyta, hogy magával hurcolja. Elvitte az eszméletlen lányt az Alfához és várta, amíg Piroska a harapás miatt maga is farkassá válik. A katona örült, hogy szerelmének nem esett komolyabb bántódása, de közben majd’ megszakadt a szíve, amiért nem lehet együtt Piroskával, mert az Alfa megparancsolta a katonának, hogy szakadjon le róla. Viszont, miután Piroska is csatlakozott a falkához, megtudta az Alfa hűtlenségének szőrnyű titkát és jól szájba verdeste az Alfa... szukáját és megharagudott a farkasra. Az Alfa újabb parancsot adott hű katonájának, hogy amíg nem sikerül kiengesztelnie a lányt, vigyázzon rá, mert ha más falka tagot kért volna meg erre, az túl feltűnő lenne Piroskának és kiverné a balhét. Így a homokszínű farkas ismét sok időt töltött Piroskával, abban bízva, hogy őt választja az Alfa helyett, pedig tudta, hogy ez sosem fog megtörténni. Szóval, nem éltek boldogan, míg meg nem haltak. – fejezte be a történetet.

Hallottam, miként motoszkál kicsit a szobában, feltehetően Izzyt takargatta be. Karjaimat mellkasom előtt összefonva álltam fel a lépcsőről, hátamat neki vetve a falnak. Agyam zsongott az újonnan szerzett információktól, helyes befejezés után kutatva. Tény, hogy szerettem Jungkookot, de a Jennie ügy után nem tudnék ugyanúgy viszonyulni hozzá, mint azelőtt. A bizalmam teljesen megtört irányában, ráadásul, egyáltalán nem akartam egy ilyen srácnak ajándékozni szüzességem, csupán azért, hogy bebiztosítsam magam. Plusz, zavart az, hogy mindenféleképpen, jóformán rá akarnak kényszeríteni arra, hogy Vele legyek. Született lázadóként pedig ez veszettül bökte a csőrömet. Másodsorban ott volt TaeHyung. Ha akartam sem tudtam volna tagadni, hogy bizony érzek valamit iránta. Ennek ékes bizonyítékaként szolgált a jelenlétében hevesen kalapáló szívem, a gyomromban kavargó bizsergés. Ez már túlmutatott a barátság határain. Nem lehetett össze hasonlítani a két srácot, hisz’ mindketten teljesen más személyiségek voltak. Jungkook domináns, határozott, vérbeli rosszfiú, mégis szükség esetén törődő. TaeHyung kedves, figyelmes  végtelenül édes és érzelmes. Nem beszélve arról a kicseszettül helyes arcáról, ami már annyira fájdalmasan gyönyörű volt, akár egy elő szoboré.
Tae kilépett a szobából, majd megtorpant, észre véve alakomat. Zavart pislogások közepette süllyesztette kezeit farmerja zsebébe, úgy ácsorogva előttem félszegen. Annyira sebezhetőnek és gyámoltalannak látszott, bele sajdult a szívem. Ajkaimat megnedvesítve nyelvemmel küzdöttem le szám szárazságát és léptem feljebb a fokon, bár, így is fölém magasodott.
- Érdekes esti mese volt. – jegyeztem meg.
Fejét lesunyva, sötét pillái alól lesett rám, amitől még helyesebbnek találtam.
- Jobb nem jutott eszembe. – vont vállat hanyagul.
- Nekem tetszett, kivéve a befejezését.
- A te befejezésed abból állt volna, hogy Piroska átmegy Terminátorba és gyomorszájon vág mindenkit. – húzta fél mosolyra ajkait.
- Hmm... ez is tetszik, de nem. Az én verzióm ennél sokkal...zavarosabb és neccesebb. – billentettem oldalra fejem.
- Na és mi a te verziód kicsi Andersen? – kérdezte szórakozottan.
Nagyot sóhajtottam, összeszedve minden csepp bátorságomat és kimondtam azt, ami akkor bennem kavargott.
- Piroska megtudja, hogy a hű katona hogyan érez iránta. Megcsókolja a homokszínű farkas fiút és titkon vele van, amíg kitalálja, hogyan vethet véget az Alfával folytatott kellemetlen kapcsolatának. És biztos vagyok benne, hogy ismerve a matekból sík hülye Piroska makacsságát és elszántságát, megtalálja a megoldást.
TaeHyung felkapta fejét, döbbent, ám reménykedő szemekkel figyelve. Szája „o” alakot formált monológom hallatán.
- Piroska miből gondolja, hogy a homokszínű farkas ellenszegül az Alfájának? – tudakolta.
- Piroska reméli, hogy a hű farkas szereti annyira, hogy ezt megtegye érte. – rántottam meg vállamat.
- Oké, tegyük fel, hogy a farkas bele megy ebbe a „titkos” – rajzolt idézőjeleket ujjaival a levegőbe beszéd közben, - viszonyba Piroskával. Sík hülye Piroskának van fogalma arról, milyen mészárlást rendezne le az Alfa, ha megtudná az árulásukat?
- Sík hülye Piroska elég tökös csaj ahhoz, hogy megvédje magát és ha úgy adódik, a homokszínű farkasát is. – szegtem fel államat.
- Lázadó Piroska tudná szeretni a farkast?
- Meglehet. Sőt, az is meglehet, hogy már érez is valamit a degenerált hű katona iránt. – haraptam be számat.
Ennyi épp elég volt ahhoz, hogy Tae egyetlen lépéssel átszelje a köztünk lévő távolságot, majd fenekemre simítva tenyereit felkapjon és a falnak döntsön. Mindketten lihegtünk, ahogyan fejét közelebb biccentette hozzám, homlokainkat össze érintve. Vérem sebesen, forró lávaként áramlott ereimben, szívem vadul kalapált és gyomrom izgatottan remegett. Lábaimmal törzsét kulcsoltam át, egyik tenyerem a vállán, másik tarkóján pihent. Íriszei barna színe átváltott élénkkékbe, ami mint mindig ez alkalommal is lenyűgözött.
- Na és mond Andersen, a mese szerint, mikor kapja meg a hű farkas a beígért csókját Piroskától? – tudakolta.
- Mostantól kezdve, bármikor. – súgtam.
Csókja teljesen meglepett. Arra számítottam, vad lesz és éhes. Ehelyett lágy volt, érzelmes és végtelenül mámorító. TaeHyung egyik karjával elengedte fenekemet, hogy puha tenyerét rásimíthassa arcomra, ujjbegyeivel cirógatva bőrömet. Óvatosan puhatolózott ajkaival, mintha esélyt akarna adni arra, hogy meggondolhassam magam, de nekem eszem ágában sem volt meghátrálni, mert ezt szabad akaratomból tettem, az én választásom volt. Felbátorodva böktem meg nyelvemmel alsó párnáját, mire Tae szétnyitotta száját, bebocsájtást engedve. Nyelveink eleinte finomkodva ismerkedtek, majd egyre szenvedélyesebb táncba kezdtek. Kelletlenül felmordultam, amikor gyönyöröm megszüntetve visszavonulót fújva hátrébb hajolt. Ajkai duzzadtak, nedvesek voltak az iménti csókcsatánktól és elnyíltak, ahogyan oxigén után kapkodott. Annyira veszettül hívogatóan festett így.
- Mit mond a hű farkas? Elég volt Piroska csókja? – kérdeztem apró mosollyal.
- Ne reménykedj Piroskám, ebből sosem lesz elég. – dörgölte orrát az enyémhez.

© QuinnMonroe,
книга «Falkába zárva - Jungkook werewolf ff.».
Piroska és az ő farkasa
Коментарі