Вірші
.
Forró vízzel mosogatok.
Magamra nyitom az ablakot a vihart
Üvöltő szelek tépik a redőnyt és befújják a csillagot.
Csörömpöl
A tetőre hajított sörös üveg
Egy pillanatban megreped
és üvegszilánkok hullanak
Kinyújtott nyelvvel várod mint a hópelyheket.
0
0
687
Zip file
Megérkeztem egy új helyre. Körülnéztem és a tály beleivódott a gondolataimba. A hangok, a hőmérséklet, az illatok, szagok, a szélfújás, szélcsend, együtt alakítják át a környezetem képét egy hangulattá. Majd ezt a hangulatot csavarom szavakba, teljesen körülírom, nehogy bármi elvesszen belőle. Ez után keresztbe kasul áttűzdelem még közhelyekkel, hogy jó tartós legyen, aztán kiköpöm egy papírlapra, vagy a telefonomba.
Olyan ez mint egy zip file. Én becsomagolom, közzéteszem, majd valaki elolvassa. Az agya mondataimat szavakra bontja, és ha sikerül a szorosan összecsomózott szógombócot kibogoznia, megkapja a file tartalmát. Érzéseket, a hangulatot, és ha videókártyája elég izmos, hunyt szemhélyai mögött, mellém állva nézhet körül.
3
0
503
Egyedül gyimesben
Kint vannak a fák
Én itt vagyok egy házban
Undorító gondolatokat fogalmazok meg
És gyönyörűeket
Nincs helyem a házban
És a gondolataimnak sem
Undorító vagyok
És gyönyörű
Itt vagyok a fák közt
Itt van helyem
Senki sincsen velem
Az egyedüllét undorító
A gondolataim is
De a fák gyönyörűek
És én is.
2
0
372
Sötét
Egy csipkés lámpabúrán át
sárga fény világítja meg a szobát.
Az asztalon még látszik a száraz pirítós.
A konyha már sötét.
Én is alig látszom, mégis erősen érzek.
Fáj minden amit látok, az asztalon a pirítós, sarokban a szobanövények.
Fáj minden amit látok, de legfájdalmasabb a sötét konyha kövezet.
Fáj a sárga fény a szememben.
De leoltani nem merem,
mert akkor minden sötét lesz.
2
0
236
Csak neked, csak most
A fél városon át kergettelek.
Egy fél színháztermet megtölthetnék veled.
A játékoddal.
A szívet gyönyörködtető, ám de sajnos színi előadásoddal.
Egy fél hadsereg, akiket kosárra dobtál.
És a kosárba mind csont nélkül betalál.
Porba hullva mögötted a fél hadsereg.
Még duruzsolnak a levágott fejek.
Bűntelen vérük, mind én rám csepeg.
Fél szemmel én rám nézel,
Egy félig elhasznált ecsetet ragadsz meg fél kézzel.
Palettádon a színeket, könnyből és méregből fele-fele arányban kevered.
És fél vászonra félig engem, félig magadat mázolod.
Majd, a festmény sarkába félig írod a monogrammod.
Aztán én félve, félig makogva, félig énekelve,
Randevúra hívlak egy félreeső helyre.
Ajándékom csak neked, csak most,
a megszokott fél helyett,
Egy egész képkeret.
3
0
302
Zsákmány illat
Édesanyám kiment varrni a napfényre. Én épp mentem volna a szobámba tanulni, mikor bekiabál az udvarról, hogy a macska fent nyávog a garázstetőn és, hogy szerinte nem mer lejönni. Mér' ne merne lejönni? Mindíg ott mászik le a szederfán vagy a bodzabokron.
Anya követeli, hogy menjek ki és nézzem meg. Hát jó, maximum fölmászom érte, ha annyira tojik. Felnézek, de nem egy kétségbeesett cica bámul vissza rám.
Kísérletezik a bodzabokornál, de a hátsó két lábával már nem igazán akarja elhagyni a palatetőt. Közben a nyugodt nyarvogást tovább folytatja, olyan leszarom lejutok e egyszer innen vagy sem módon, mintha csak egy kicsivel több erőfeszítést kellene tennie mint amennyihez most kedve van, ezért inkább eljátsza a bajbajutott macseszt, abban reménykedve, hogy majd én, mint hős lovag, megmentem a rettentő magasságtól.
Üsse kavics.
Édesanyám úgysem nyugszik míg a macska be nem fejezi a nyivákolást.
Odacipelem hát a vaslétrát. Először csak falhozdöntöm, hátha megelégszik ezzel a könnyebb úttal, de nem.
Felkapaszkodok hát a létrán.
Hirtelen orrbavág valami madár vagy egérzsákmány rothadó bűze. Ki tudja mit vadászott le már megint. Benyúlok a hónaalá, hogy leemeljem, erre eldobja magát és játékosan hemperegni kezd hátán, hogy dögönyözzem. Vagy kibebaszott jó szívem van, vagy csak elcsábultam, de máris a finom selymes hasszőrének turkálásán kapom magam.
Na eléglegyen! Gyere!
Nem hatja meg a felszólítás. Tovább bámul a haláli nyugodt tekintetével, mint aki nyomban lehunyja már amúgy is felére eresztett szemhélyait.
A tettek mezejére lépek. Tarkójához nyúlok, hogy annál fogva emeljem, és akkor elfog a felismerésnek egy kellemetlen fajtája. Nem a zsákmánya volt olyan büdös.
Meleg nyálkás felületről húzom vissza az ujjaimat. Átgörgetem, mostmár kíváncsi vagyok, megint milyen durva sebeket szerzett az éjszakai bunyózások során. Mostmár émelygés kerülget. Egy jó háromszor hármas bőrdarab hiányzik a koponyájáról, egy kis részen még a csont is fehérlik.
Azt hiszem őt most itthagyom.
Buksi mindíg oly jószívvel nyalogatja a macsesz harci sebeit, de ezt most jobb ha nem kóstolgatja.
Elújságolom anyumnak a vidám híreket. Elborzadt, de legalább tanácstalan. Fölviszem neki a tálját tele kajával és vizet. Megkönyebbülve csodálom ahogyan hatalmas étvággyal ropogtat.
2
0
417
Besza behu
Warning! Agysorvasztó szöveg. Ne hagyja, hogy megtévessze az elbutult kezdés! Ha úgy érzi fárad az agya, hagyja abba az olvasást! A felfogás veszélyes! Gondolkodni csak kis adagokban, hosszú szünetekkel az agy nagymértékű idegi roncsolódásának elkerülése végett.
( Am kamu. Nem kell semmitől tartani. Csak szórakozott vagyok. )
Nem vagyok még eléggé álmos, úgyhogy írnom kéne. Valamit. De nemtudom mit írjak! Mit írjak? Ötletem sincs! Filozofáljak? Miről? Valami történetbe kezdjek bele? De nem jut az eszembe semmi jó! Csak fekszem az ágyon és pötyögöm ezt a szart. Talán ez az ami szórakoztat. Legalább egy kicsit. Na jó. Tehát akkor, mondjuk pl. hogy punci. Ezzaz! Szeretem ezt a témát! De nemjó. Nincs gondolatom vele kapcsolatban se. Tehát most automatikusan adja magát, hogy jöjjön akkor a fasz téma. Erről már lenne mit írnom. Sajnos. De valahogy nincs gusztusom hozzá így este, jóllakottan. Nemfogok csak azért faszozni mert puncizni nemtudok! Na tehát akkor leggyenn a témma pölllőő, nemtom. Hogy egészen jól haladok az álmosodás útján a felé, hogy felbasszam a telót töltőre azt' schlafen. Nééémet! Nem szeretem. Nem is volt még normális németórám. De erre is basznék most mer sztm ez a téma sem fog túlon túl beindítani. Faaaaaaszom. Mivaaanmár. Gecciiiii. Mitíírjaakk???? Érzem már, hogy hugyoznom kell. Na ezért nem jó még ilyenkor nekiállni írni. S főleg csak azért mert kedvem van hozzá. Akkor kéne írnom, ha ihlet van bazdmeg. Csak az nincs sűrűn. Így születnek ezek az elbaszott, retardált irományok, amik majd szépen eltávolítódnak amikor írja a telóm h' a memória megtelt. De még mindíg nem vagyok álmos!!! Bahahahahazdmármeg. Mitcsináljak? Filozofáljunk. Jó. Vannak gondolataim. De vannak amikor nincsennek. Na ez jó téma. Amikor nincsenek gondolataim. Ilyenkor erőltetem az írást? Jókérdés geci. Van, hogy az ember bár tisztában van azzal, hogy hülye, legalább tudja azt, hogy hülye, tehát már nem is annyira hülye. Vágesz? Tehát amikor én azt érzem, hogy le kéne írnom a gondolataimat, de tudom, hogy nincsennek, akkor tulajdonképpen mégiscsak vannak (egy kicsit)? Tehát ilyenkor pont annyi gondolatom van amennyire az a hülye ember nem hülye. De az a hülye ember csak annyira okos, hogy tudja, hogy nem az. De legalább ezt tudja. Nekem pont annyira vannak gondolataim, amennyire nincsenek. Élő példa erre ezen szöveg, ami egy gondolatmenet arról, hogy mennyire nincs semmilyen gondolatmenet a fejemben. Na geci. Hogy én míly kikúrt ügyes vagyok! Csak sikerült filozofálnom.
Ez itt a filozofálás a filozofálhatatlanságról.
Besza behu.
Kajak most elmegyek hugyozni azt' sleeping van. Jóéjszakát, szép álmokat, repdeső bakancsos angyalokat!
2
2
363
Mayának
Felhőtlen éjszakán
te haragosom vagy.
Arany hajad sebes vizű,
haragos zuhatag.
Hosszú hajszálakat simítassz le fekete kabátodról,
A csúf szavakat úgy köpködöd rám
mint magokat a gyümölcsfáról.
Felhőtlen éjszakán
te haragosom vagy.
Hol sötétben, hol fényben
ahogy sétálunk az utcalámpák alatt.
Hiába vetsz rám
haragos pillantásokat,
Két lámpa fényára közt, a sötétben,
én látom relytett mosolyodat.
1
0
342
Olvasd aztán felejtsd is gyorsan
A fák alatti aszfaltúton egy sárga bogár vágtat át.
Halkan tova zúg az erdőn mélyre.
És ez egy titok, amit nem tud senki, és nem is fog soha.
A gumikerék egy kanyarban az aszfalt szélét tapossa.
Mint vad kanca a vaspatkóval a forró betont kaparja.
Legurul pár aszfalt morzsa, egy hosszú húsos fűszálra.
Ezt sem látta senki sem, ez is titok örökre, de a két hangya a fűszál alá beragadt tán örökre.
Ragadt volna, ha az erdő kedvenc őzgidája bele nem tapossa őket a földbe, és a két kis hangya el nem pusztul a rabságtól megmenekülve.
De ez is titok, nem látta senki, senkit nem is érdekel a hangyák veszte. Senki nem is tudott róla hogy valaha léteztek.
Mindegy is, mert az őz a füvet felnyalta, és vele egy kavicsot az egyik kis aszfaltmorzsából ami a foga közzé ragadt.
Én őt sajnálom. A kavicsot.
Akinek a párja nem gurult le.
A vad bogárhátú nyári gumijának egy barázdájába ragadt bele.
Ők elváltak és többet nem érzik egymást.
Egy sárga úthenger taposta őket gőzlő szurokkal egybe ötvenegy éve.
Ötvenegy év múlva a Magyar Pilis egy kis vadászházában a falon, az őzi trófea fogában észrevétlen.
Ausztráliai roncstemető szélén kilenvennyolc köbméter autógumikupac mélyén örök sötétségben.
Gondolnak egymásra
Ha tudnának gondolkodni.
Ha lenne lelkük.
Ha egyáltalán léteznének.
Ha nem csak én találtam volna ki őket.
Ha meghaltam, minden gondolatommal együtt tényleg oda vesznek.
Vagy talán már egy év múlva, vagy kettő ha elfelejtem őket.
És ha engem elfelejtenek.
1
0
226
"good"
A magány ha megszokom, elmélkedésre késztet.
A hosszú magány az elmét elvarázsolja, lecsillapítja és a tudatalattit elzáró egó lassan elkezd ülepedni. Az én most itt van a felszínen, nem gátolja és védi semmi. Alkotni akar mint mindíg, de most jobban, most lehet, most nem csak üzen a világnak. A művész új platformot választ. A mű fájni fog, s így még igazabb lesz. Így nem léphet túl a határokon.
Kezem radíros végű ceruzát ragad, olyat amin egy centis aluminiumgyűrű fogja a gumit.
Úgy fogom meg mint egy vésőt. Úgy helyezem hajlítva hüvejkujjamat a radírra, mint amikor egy golyóstollat szeretnék benyomni, csak most ujjam mint inkább egy öngyújtót gyújtó mozdulattal szakítja ki a radírt mélyen a gyűrűből.
Vicces: az én nem tudja mit akar, csak, hogy épp mit csinál, talán épp a pillanatnyiassága teszi ennyire biztossá a mozdulataimat.
Írnom kéne valamit a műről amíg a ceruza hegye a papírra mered. Néha ajánlják az alkotásokat valakinek / -kiknek.
"ajánlom magamnanak"
Most menő dobost játszom. Felhajítom a játékszeremet, pörög, majd elkapom. Azzal a mozdulattal, ahogyan a levegőben rámarkoltam rántottam is lefele. A mozdulat hirtelen volt, erősen vállból indítottam.
A karom a papíron tenyérrel lefelé. A ceruza a karomban mered az ég felé. Ez az első ecsetvonás. Egyből a legélesebb színnel a fehér vászonra. Visszavonhatatlan, eltusolhatatlan, és végre érzem. Én vagyok a festék.
Megpöccintem a fát s az meging, de nem dől ki.
Újra rámarkolok, testel picit rá is dőlök és megcsavarom.
A bőr és aluminium képezte árokba csak most ered lassú, meleg vér.
Kifelé emelem lassan. A bőr beleakad a fémbe. Óvatosan visszanyomkodom a bőrpöttytöt, hogy ki ne szakadjon. Pedig aranyos kis sütinek való pontokat szaggathatnék a karomból.
Izzadok. Mint mindíg amikor valami jobban és tovább fáj mint egy darázscsípés.
Szemem elé emelem a ceruzát. Alaposan megvizsgálom. Alig véres. Nincs több mozdulatom a következő csapásig. A fájdalom visszahívta az egót és félek. A szemem elől rögtön a bőrömbe kell vágnom, különben vége a műalkotásnak.
Sikerül az előző kör mellé csapni, de már remeg a kezem. Újból megcsavarom miközben izomból préselem bele.
Nem bírom tovább és kirántom. Nem figyeltem oda és a bőröm a ceruzában maradt.
Dühös vagyok. Úgy érzem elbasztam az egészet, bár fogalmam sincs mit szerettem volna tenni a kezemmel. Legalább mostmár tudok sütit sütni.
Odakapok a vastag sárga cetlitömbhöz és a számba vágom, a ceruzát pedig ismét magamba.
A dühnek is remek késztető ereje van.
A jegyzettömböt majdnem átharapom. Most sem voltam óvatos. A dühös ember erősebb ember - a bőröm ismét a ceruzában ragadt picivel több hússal. Most nem is forgattam meg a kínzóeszközömet. Rossz szóhasználat - nem kínzásból csinálom. A művész szólt belőlem, csak az egóm belepiszkált.
Nem hagyhatom, hogy ő irányítson.
Össze kell szednem magam egy utosó körre (szó szerint).
Kiköpöm a papírtömböt, kicsípem magam (a ceruzából),
megvárom míg alább hagy a melkasom lüktetése. Közben elmaszálom karomon a vért, hogy jobban lássam a felületet, hova is kell az utolsó kört biggyeszteni.
Szépen ráhelyezem, lassan, magabiztosan nyomom, majd a ceruzával együtt megfordítom a karomat. A grafithegyet a lapra nyomom és markolom erősen, hogy egyensúját ne veszítse. Egész felsőtestemmel a kezemre dőlők, próbálok tömegemből minél több sújt ráhelyezni.
A vér már most megindul spirálban a ceruza oldalán. Mielőtt még elérné a grafithegyet, az kitörik és szét porlad. A friss vér a grafittal keveredve ónixfeketén csillog, és tekintetemmel belemerülve órákon át tudnék ebben a pózban maradni.
Óvatosan kezdem csavarni. Már többször is körbecsavartam, mire csontot ért. Fáj. Ahogy kifelé húzom a húsból mégjobban fáj.
A papírtömb helyett a nyelvemre harapok.
Kipiszkálom a bőrt a cerkából és visszanyomom a helyére.
Négy elegáns kör egymás mellett szépen, ponos távolságokra elhelyezve. A két középsőből hiányzik a bőr, csak húskorongok.
Kést ragadok és az első körnek kanyarítok egy szárat. Csak karcolom a bőrt. Az utolsóból pedig egy egyenes vonalat felfelé. "gOOd"
Fogalmam sincs mit vált ki abból aki majd meglátja, de nem is érdekel. Én éreztem és remélem sokáig érezhetem még ha ránézek.
Festmény, melynek minden vonása máshoz ad majd erőt. Minden sebet más erő kényszerített a kezemre.
2
0
299
Ami mozdít
Talpam alatt puha hamu a Föld.
És az üveg mögött határtalan tömeg az ég.
Nem nézem én már a középet.
Nem is gondolok vele már.
Nem mozdít bennem a táj.
Csak a homok, aki élettelen kőnek és minden élő gyökérnek helyet adott.
És az űr, csend vadító hatalma, nyakcsigoját nemkímélő varázsa.
A szép a borzalom úgyis reá hullik mind végül.
És a gondolat az átok a lélek, oly lassan mint az ének, száll fel s belekékül, hogy örökéj hatalma kerítsebe végül.
1
0
375
Szerelem adó
Fizessenek adót mind, akik nyilvános szerelembe esnek. És becsület pénzt mind, akik titkon szeretnek.
Ha egy szerelem rossz időben, rossz helyen, rosszalló szemek elé téved,
A hónapban dupla adót fizet.
Egy becsületes úr, vagy leány, ha gondolatja akár csak véletlen is szerelmes álomképet kerget,
Hát jelentse fel magát,
s ne okozzon magának álmatlan,
s főleg ne lamúros éjszakát.
3
0
390
Hold
A hold.
Romantikus hangulatba jövök tőle. Minden hegy, domb, fa és a látkép többi részlete, vele helyezi magát az előtérbe.
A bucka és a hold, mint büszke koronája.
A lámpasor és a hold, mint az anyafény forrása.
A fa és a hold,
mint a természet összes "i"betűjén lebegő pont.
És a ház és a hold, mint a falak mögött rejlő összes titok, fontosság, bú és boldogság egyetlen kivetült sajtgolyó bája.
De a város nem tiszteli őt. Nem fér bele ennyi épület szépje és rossza.
Egyetlen ház koncentrátumaként szerényen él, de amikor a város tolakodna bele minden ügyével, ő megharagszik és durcásan, némán fordít hátat, kékül be és hideg fénnyel önti le.
És a táj beleokádja magát a szemembe.
🌝
1
0
317
Locsolóversem
Zöld erdőben jártam
kék Ibolyát láttam
Elakart hervadni
szabad e locsolni?
Ezt verseltem eddig majdnem minden évben,
Hagyományőrzés képpen ma is elmeséltem.
De 2019 számomra a változás éve,
Saját kezűleg művelem hát a rímet végre.
Rátérve a lényegre:
Valóban zöld erdőben jártam, és kék ibolyán kívül sok más szépet is láttam.
Volt ott kötözködős golfkocsi, meg vén entek által feladott rébusz.
Kár hogy mindíg húsvét előttre esik négyhusz.
Apropó húsvét!
Kezdődik az új hét!
Kívánok nektek a szokásos,
Gyűlölt hétfők helyett egy boldogságos,
Nedves hétfőt,
Locsolókból több mint hét főt!
Végezetül a kérdés, mi el nem maradhat, természetesen fűzök köréje még szép szavakat.
Tavaszi virágokhoz hasonlítom a vénasszonyokat és zsenge leányokat.
Frissítő reggeli szellőtől rezzen minden virágzó lombkorona,
Asszonyok, leányok boldogan alá forogva,
A rájuk pergő harmattól illatozva,
A fel nem tett kérdésemre bólogatva.
Ajánlják e verset mindazoknak, kiknek ezidáig el még nem szavaltam, mivel ez éj idején írtam. :P
2
0
311
