α, β, ω
Ott álltam vele szemben. Túlságosan nagy volt az adrenalin bennem ahhoz, hogy csak úgy elengedjem szó nélkül Őfelségét. Átvettem a farkas alakomat és amint kaphatott az alkalmon nekemrontott. Nem kellett nekem sem több visszatámadtam. De éreztem rajta valamit. Már nem alfa volt és nem is béta, éreztem volna a szagán. Omega lett a nagy zsarnokból.... nagyon nagy szégyen lehet számára. De nem koptatom rajta a gondolataim, meg sem érdemli. Üvöltött egyet mire ez előhozta a szemét. Kéken világított az északában, míg az enyém pirossá izzott a zöld színű, emberi íriszeimből.
Vad harc bontakozott ki köztünk amibe senki sem avatkozott bele. Mindenki tekintetét magamon éreztem, a lelkembe láthattak. Egyszer csak Hell feladta és ledermedve várta a halálát. Várhatta is, elharaptam a torkát. Nem szeretek ölni, de nagyon sokszor már megkeresítette az életemet ez a szemétláda. Túl sok ismerősöm halt meg miatta, a falkája ugyan elhagyta, de semmiből nem áll toborozni magunknak új falkát. Hirtelen megjelent a kedvenc bétám... Ki fogom csinálni azt aki démonná változtatott, erre kanimamérget is vehet sisakvirággal!
Hátulról rámugrott, mire ott haraptam ahol csak értem. Nem tetszett neki, de az, ahogy engem harapott... amikor elmenekült és én visszaváltottam emberré és még lila foltokhoz hasonlóan látszódott a nyakamon minden. De békített a tudat, hogy annyi év után végre megkapta a magáét. Körbenéztem magam körül és újra farkasként elfutottam a falkámhoz.
Még látjuk egymást, Hell. Ne félj, várok rád.
04.06.2020
6
0