Egy testőr munkája nem csak nappal tart, főleg akkor nem ha Feitan mellett van. Pár hete az egyik kismadaram csiripelte, hogy bizony a herceg ellen merénylet készül, ami magában is aggodalommal töltött el, de hogy Feitan öccsei, Harry és William készül elkövetni nagyon felzaklatott. Nyílt titok volt, hogy a két herceg pályázik a trónra, de ehhez félre kellett állítaniuk a mi gőgös hercegünket.



Tehát így kötöttem ki éjjel kettőkor a szellőzőben. Bár egész éjjel mást sem csinálok, mint ezt a két tökkelütöttet figyelem. Persze a királyi párt erről nem értesítettem, ugyanis elég komoly vád lenne, főleg úgy, hogy semmi kézzel fogható bizonyítékom nincsen. Már két és fél órája a szellőzőben feküdtem amikor felkaptam a fejem, ugyanis érdekes dolog ütötte meg a fülem.





–Feitant muszáj megölnünk? Mégis csak a testvérünk és lelkiismereti furdalásom van, hogy kiszúrunk vele— William herceg hangja érezhetően bizonytalan volt.



–Mit akarsz? Kérjük meg, hogy mondjon le a trónról? Valószínűleg szembe röhögne minket. Egyébként is már el van intézve minden. A két emberrel megbeszéltem a dolgokat és a pilótát is lefizettem. Nem futamodhatunk meg most.



Két nap múlva indulunk Feitan nagybátyjához, Christopher grófot, hogy hivatalosan is meghívja a születésnapjára. Két napom van kitalálni mégis mikor és hogyan akarnak megtámadni minket. Emellett egy menekülő tervet sem ártana kitalálni. Elkúsztam Feitan szobájáig és berúgtam a szellőzőajtót. Ilyedten kapta fel a fejét az ágyról és ilyedtségtől a kifejezése átváltott gúnyossá.



–Mi az Dustin, veled takaríttatják a szellőzőt?—ekkor döntöttem el azt, hogy jobb ha hallgatok. Nem kell, hogy fölöslegesen aggodalmaskodjon.

.....

-Feitan! Megtiltom, hogy felszállj a gépre!- ordítottam közben pedig sietős léptekkel loholtam utána.

Már napok óta feszült volt, és minden rezdülésre csattant. Oknélküli kiabálások, hisztik, embereket szidott meg ok nélkül de eddig mindig megkímélt engem de most megállt és szembe fordult velem:

-Te csak egy testőr vagy. Semmi jogod, hogy megtilts nekem dolgokat, végezd a dolgodat és mennyj, szimatolj valami baj után. Megkell látogatnom  Christopher nagybácsiékat koronázás előtt- szavait késként döfte a szívemben. ,,Te csak egy testőr vagy˛˛ csengett a fülemben. Sarkon fordultam, hogy eltűnjek. A szobám felé haladva több embert löktem fel mint eddig bármikor. Fogalmam sincs most miért húztam fel magam ennyire, mikor máskor is volt, hogy olyan dolgokkal dobálózott amikkel nem kellett volna.

-Dustin! Gyere vissza!- hallottam hangját. Ellesz egyedül is amíg elkészítem a dolgokat.

A szobámba beérve eluralkodott rajtam a düh. ,,Te csak egy testőr vagy˛˛.  Ha csak testőr vagyok akkor úgy is teszek. Fegyvereket rejtettem el a ruhámban és egy kevés pénzt ha esetleg menekülnünk kell a felszállás előtt vagy után. Még utoljára végignéztem a szobámban és becsuktam az ajtót. Elindultam a hosszú folyósón. Ketten előttem rejtőzködnek ketten pedig gyors léptekkel igyekeznek utánam. Nem képzett fejvadászok, ahhoz túl hangosak. Már készültem elővenni a zsebkésemet amikor oldalról behúztak egyet. Az orromból a meleg vér egy kicsit elkezdett folyni. Aki megütött hátra fogta a két kezem és várta a társait.

-Először téged aztán a herceget intézzük el- mondta az egyik maszkos ember aki felém közeledett

Nálam itt pattant el a húr. Pár rúgással elintéztem a fogva tartómat, előrántottam a késem és a maradék négy embert is elintéztem.

-Örség! Segítség!- hallottam meg egy szobalány hangját. Ezt követően az őrség sietős léptekkel összegyűjtötte az 5 embert aki megpróbált megölni és elvitték őket.

- Hol van a herceg?- kérdeztem a szobalánytól

- Önre vár a könyvtárban. Ő küldött, hogy keressem meg önt- mondta az orromra pillantva de én mit sem törődve vele elindultam a herceghez.

A könyvtárba belépve a herceg fogadott amint épp a könyveket vizslatja.

-Ne merészelj  még egyszer egyedül hagy...— de itt meglátott és abbahagyta a beszédet— Mi történt veled?—kérdezte és a kezét az arcomra tette. Kezei melegek és puhák voltak, közben megcsapott a levendula illata.

–Azt tettem amit testőrként tennem kell— már olyan régóta vagyok Feitan mellett, hogy néha elfelejtem, hogy a vonal nem tűnhet el ami elválaszt minket.

-De nem kell összeveresd magad miattam- mondta egyszerre aggódóan és dühösen.

- Az a feladatom, hogy kockáztassam az életem. Mert én csak egy testőr vagyok- mondtam ridegen és ahogy kimondtam meg is bántam. Hátat fordítottam Feitannak és elindultam  kijárat felé— Indulnunk kell.

Útközben megmostam az arcom a vértöl aztán elindultam a felszállópályához abban a reményben, hogy nem indultak el. Meglepődve tapasztaltam, hogy a herceggel összefutottunk az ajtóban. Sem én sem ő nem szólaltunk meg.


- Végre, hogy ideértél. Mi tartott ennyi ideig?- kérdezte William.



- Akkor és addig maradok ameddig akarok. Ha ellenedre van térj vissza a kastélyba. Anyának biztos elkell a segítség a díszítésben- mondta Feitan



Felszálltunk a repülővel. Fogalmam sincs mikor készülnek ránk támadni de nem volt szó arról, hogy két plusz utasunk is lesz. Nagy darab emberek ültek a hercegek mellett. Az ablakon kinézve már nem láttam szárazföldet. Hirtelen az egyik ember kést rántott elő és megakarta sebezni Feitant de hamarabb oda értem mint ő így az én vállam sebezte meg.



-Ugorj ki!- ordítottam Feitannak



- De...



- Semmi de! Most az egyszer csináld azt amit mondok!- mondtam neki. Nem ellenkezett. Amíg az ajtóval bajlódott addig lefoglaltam az embereket. Amikor láttam, hogy sikerült kinyitnia az ajtót, kilöktem rajta és utána ugrottam.



A zuhanás érzete transzba ejtette kissé a testem. Az adrenalin egyféle jó érzést keltett bennem mindig, ahogy most is, de amint tudatosult bennem a helyzet már annyira nem volt nagy az öröm.

A víz mintha beton lenne úgy csapódtam bele. Sokáig lesüllyedtem benne, minden porcikám fájt. Égett.

A felszínre csak másodperceken belül jutottam fel. Azonban rajtam kívül más nem volt.



– Feitan? – Kiáltottam el magam miközben a víz felszínén tartottam magam. – Te szerencsétlen! – Eszembe jutott hogy egy szóval sem említette hogy tudna úszni. Hogy lehet valaki ilyen nyomorék?

A víz alá vetettem magam. A szemeim nyitva tartottam. Kerestem. Hosszú lebegő szőke tincseket láttam meg, azonnal lefelé kezdtem úszni mire sikerült elkapnom a haj tulajdonosának a kezét. Magamhoz húztam és felfelé eveztem a kezeimmel, míg nagy levegőt nem vehettem. A herceget a mellkasomnak szorítottam. – Idióta vagy! – Szidtam meg miközben ő a kezeim közt köhögött. – Miért nem szóltál!?



– Dustin... – Kapaszkodott bele a vállaimba. A fejét a mellkasomba temette. Hosszú derékig érő szőke hajáról eltűnt a hajgumi így a haj belepte a testét és a bőrére, ahogy az enyémre is rátapadt.



– Az idegeimre mész! És ha nem úszok utánad akkor mi van? Annyira tudod hogy húzz fel!



– Bízom benned... Úgyis megmentsz mindig. – Tette át a karjait a nyakamon.



– És most mégis mit csináljak? Nem foglak sokáig elbírni... Magamat is nehezen tartom fent a vízen.



-Ott... – Mutatott kelet felé. – Miközben zuhantam. Mintha szárazföldet láttam volna.



– Nem csak golyóztak a szemeid hülye gyerek? – Durván beszéltem vele, mégis óvva fontam köré a karjaim. Tíz éve vele vagyok. Már gyermekként megbíztak testőri munkával. Nem tudnám tétlenül nézni ahogy meghal.

Fogalmam sincs mióta úszhattam, de minden egyes karlendítéskor mintha leszakadtak volna a kezeim.

Amikor végre elérkeztünk a szigetre lihegve hullottam a homokba. Ami valljuk be nem segített a sebemen, amit az előbb áztattam ki sósvízzel.

–Dustin jól vagy?—Feitan fölém hajolt és vizes haja pedig az arcomba hullott.

–Persze te idióta, szólj ha kipihented magad és indulunk—feltápászkodtam és indultam volna el de a kezemnél fogva visszarántott a földre. Az ingéből letépett egy darabot és bekötözte a sebem.

Hallkan megköszöntem és elkezdtem felmérni a helyzetet. Összesen kilenc sziget jöhet szóba. Ha le szűkítem a kört az idő és az irány függvényében csak kettő marad. Elindultam befele a fák közé Feitan pedig követett, viszont egyszer csak beszélgetés ütötte meg a fülem. Lerántottam a hercegemet a homokba.

-Shhh..... Maradj itt- közelebb kúsztam a hangforráshoz és meglepve láttam, hogy asztalok sorakoznak körülöttük ledig emberek. Mint egy piacon. Visszamentem Feitanhoz- Ide figyelj, azonnal menny vissza oda ahol partra értünk.

–De én is akarom látni mi van ott.

–Körbe nézek, hogy biztonságos-e neked és ha igen visszamegyek érted—megvártam míg elindul és én is útnak indultam.

-Elnézést- szólítottam meg egy idegen embert- hajótörést szenvedtem a tengeren, és a hullámok erre a szigetre sodortak. Meg tudja mondani mégis merre vagyok?

- Igen igen. Elég veszélyesek a hullámok. Szerencsés volt, hogy túlélte. Ez a sziget a Raymond királyi család tulajdonában áll. Tudja ez egy kis halász falu. Innen viszik a kastélyba a halakat.

Én pedig visszaindultam Feitanhoz.
Útközben megtaláltam a lábnyomait a homokban. Ahogy haladtam ugyanazon az úton mint ő még több lábnyom csatlakozott hozzá később pedig dulakodás nyomat véltem felfedezni. Azonnal ram tört a pánik. Követtem a nyomokat amíg egy barlanghoz nem értem. Belülről hangok szűrődtek ki.
-....Aztán pedig elszórakozunk veled- már csak a végét csíptem el de épp elég volt ez is.

-Amíg az én tulajdonomban van te nem nyúlsz hozzá- léptem be a barlangba ami közepén egy tűz égett körülötte pedig három nagydarab ember. Feitan pedig megkötözve feküdt a fal mellett.

Előrántottam két kést és egy szempillantás alatt elintéztem mindet.

-Már nem azért de, hogy lehet, hogy magadra hagylak két percre és azonnal elrabolnak?- eloldoztam és csak akkor vettem észre, hogy a szája is bevan tömve mikor kiszedte belőle a rongyot.

-Ez is a te hibád. Ha nem hagytál volna egyedül, nem raboltak volna el- mondta dühösen.

–Ha nem lennél ilyen szerencsétlen lehet, hogy nekem is könnyebb dolgom lenne. Gyere, indulunk.

–Mégis hova, és hol vagyunk?—érdeklődve jött utánam.

–Azon a szigeten vagyunk, ahonnan szállítják az országba a halat. Van itt egy ismerősöm, hozzá megyünk—már rettenetesen fájt a kezem, viszont a tudat, hogy ha most elvesztem az eszméletem Feitan valószínűleg meghal, erőt adott. Végig vonultunk a falun, amíg egy nagyobb házhoz nem értünk ott pedig bekopogtam.

Hallottam cipője egyre hangosabb kopogását és végül kinyílott az ajtó. Arcára előbb boldogság majd pedig aggodalom ült ki meglátva a poros és sebes kinézetemet. Majd átsiklott a tekintete a hercegünkre és megcsóválta a fejét.

–Egyszer az életben látogatnál meg úgy, hogy nincs semmi bajod. Gyertek be.

Besétáltunk a házba. Megcsapott a tea füvek szaga. Bárki aki ránézett Lucyra azt gondolta hogy egy gyerek. Alig volt 150 centi. Vörös haja a derekáig ért, a zöld szemeivel pedig tudott olyan halálosan nézni, hogy a lelkedik hatol. Jó lelkű egy lány volt de gyógyszerészhez hívően rendszeresen fenyegetett azzal, hogy mérget tesz a teádban.

Sürgött forgott körülöttem, végül pedig egy tálcával a kezében érkezett. Egy csésze teát letett Feitan elé, aztán pedig követelte, annak magyarázatát, hogy még is mi történt, szóval nagy vonalakban elmondtuk. Legugolt elém és elkezdte kigombolni az ingem, de Feitan felháborodott hangja miatt abba kellett hagynia.

–Mond, mégis mit készülsz tenni a testőrömmel?

–Szerinted mégis mit akarok tenni? Megakarom erőszakolni és beakarom zárni a pincébe—Lucy hangja csöpögött a gúnytól és folytatta a munkáját.

–Hogy mersz ilyen hangon beszélni velem? Én a herceged vagyok.

–Mind tudjuk, hogy ha Dustin nem lenne már rég halott lenne, őfelsége. Javaslom előbb gondolkodjon mielőtt beszél, ugyanis elég jártas vagyok a méreg keverésben—a csésze tea felé bökött amit Feitan olyan jóízűen kortyolgatott, de ennek hallatán kissé elbizonytalanodott.

Pár perc után, amit megjegyzek végig káromkodtam, ugyanis annyira fájt ahogy kitisztította a sebet, lefürödtünk és a átöltöztünk.

–Mond, Lucy. Tudnál nekünk intézni egy fuvart? Holnap reggelig vissza akarok érni.

–Szó sem lehet róla, hogy távozz. Lázas vagy és a karod sem tudod még mozgatni—felháborodva mondogatta az olyan dolgokat amik nem igazán érdekeltek.

–De ezt az idiótát haza kell vinnem—mutattam Feitanra—és nincs időm pihenni.

–A herceget hazavitetem pár emberemmel de neked...

–Dustin nélkül nem megyek sehova.

Feitan:

Miután kijelentettem, hogy Dustinnal maradok nem igazán történt semmi. Az ágya mellett ülök és azt figyelem ahogy békésen alszik, közben pedig a hajával játszadozom.

–Tudod—nem vettem észre ahogy Lucy bejött, így ilyedtemben kikaptam a kezem Dustin hajából—most, ahogy őt figyeled nem is vagy annyira kiálhatatlan.

–Köszi, te sem tűnsz olyan boszinak—nem mondhattam meg neki, hogy azért mert erősen fűznek hozzá az érzelmeim, úgyhogy inkább egy csípősebb bókot küldtem a házi sárkány felé.

–Igazán kedves vagy—egy kissebb fintor futott át az arcán, de folytatta—de remélem tudod, hogy te herceg vagy, ő pedig a testőröd. Ha az nem lenne elég a legnagyobb gond, hogy mind a ketten férfiak vagytok. És egy ilyen kiállhatatlan emberrel...biztosan várja már, hogy betöltsd a tizennyolcat és lerázzon.

Elment. Itt hagyott a gondolataimmal. Pár óráig töprengtem ezen de aztán elhatároztam, hogy nem fog érdekelni. Megszerzem magamnak Dustint.