Az üzenet
Az üzenet
Egy lány, aki nagyjából teljesen el van szigetelve a külvilágtól, egyszer csak üzenetet kap egy ismeretlentől. Nem veszi komolyan, azt hiszi valamelyik nyomorék volt ismerőse szórakozik vele. Pedig komolyan kéne vennie..

Üdv! Rose Benward a nevem. Van egy saját házam, amit véletlenül sem én fizetek. Ugyan 18 évesen, hogyan tudnék egy teljes házat finanszírozni, ha nincs elég pénzem hozzá? Sehogy. De hogy akkor hogyan? Úgy, hogy apám megvette nekem. Ez mellett, minden hónapban küld egy bizonyos pénzösszeget, amiből ki tudom fizetni a magántanáromat. Igen, minden szokásos tini örül, ha messziről elkerülheti a tanulást. Ám, én nem vagyok szokásos. Én egy véletlen gyerek vagyok, akinek az anyja lelépett 12 éves korában és akinek az apja csak valahonnan a távoli Ázsiából küldi a pénzt, amiből megélhet. Gondolhattok amit akartok. Lehetek én az elkényeztetett picsa, aki ráadásul antiszociális is. Vagy lehetek az a lány, aki próbál kilépni a komfortzónájából és próbál munkát szerezni. Valószínűleg az elsőre gondoltatok. Pedig nem így van. Az egy tény, hogy apám pénzéből élek. De az meg egy másik, hogy voltam már állásinterjún, de sehova nem vettek fel. Amint meghallották, hogy magántanuló vagyok, a szemükben egy életképtelen antiszociálisnak lettem elítélve. Hiába kezdtem volna magyarázni a helyzetem, ők nem hallgattak végig. Tehát csak egyszerűen böktem a csőrüket. Muszáj volt ezt elfogadnom. De ez nem azt jelenti, hogy feladom a keresgélést. Továbbra is próbálok kitartóan munkát szerezni. Csak úgy kissé nehéz, ha majdnem mindenhol a fejemhez vágják, hogy életképtelen. Sokszor már szinte el is hiszem.

Most viszont éppen egy újságot olvasok. Durva, hogy két külön oldalt kapott egy bizonyos "zaklató". Ennyi a fontosabb rész róla:

KÖZÖTTÜNK JÁRKÁL A ZAKLATÓ

Egy Mark Horen nevű zaklató szaladgál valahol közöttünk. Eddig a legprofibb hackereknek is csak ennyit sikerült megtudni róla. Áldozatai eddig huszonéves lányok voltak, akik általában mind barna hajjal rendelkeztek. Vigyázzanak magukra, ugyanis bármikor feltörhetik a gépüket vagy mobiltelefonjukat. Ha bármi gyanúsat észlelnek, kérjük forduljanak először a rendőrséghez. Ha bármi többet megtudunk, jelentkezünk.

******

Na fasza. Egyre több a rémhír. Már az emberek azt sem tudják miben higgyenek. Nem rég még egy sorozatgyilkos mászkált a környéken. Őt lecsukták, de megszökött. Ezek után nem is cicóztak többet vele, ugyanis felakasztották. Manapság nagyon ritka, sőt, szinte soha nem fordul elő olyan, hogy kivégeznek egy embert.Mindig adnak egy második esélyt. De neki mégis ez lett a sorsa. Most vajon mi lesz ezzel a zaklatóval? Senki sem tudja, csak ő maga.


Miközben ezeken elmélkedtem, rájöttem, hogy már nem is figyelek az újságra. Szimplán meguntam, mert mint mondtam, csak a rémhíreket tudom olvasni. Nekem pedig ehhez egyáltalán nincs kedvem. A magántanárom egy órája már elment, úgyhogy szabad vagyok. Valamint azt mondta, hogy három hétig távol lesz, mivel kiutazik a családjához Magyarországra. De jó is neki, hogy van családja.. Egyébként azt hallottam arról az országról, hogy szép hely. Ha sok pénzem lesz, kiakarok majd oda is jutni. De ez még sok idő lesz. Addig nem akarok sehova sem menni, amíg a saját talpamra nem állok. Amíg a tanárom távol lesz, addig is lesz időm munkát keresni. Nekem lassan már bármilyen munka megfelel, csak fizessenek eleget. Bár szerintem akik már egy jó ideje munkát keresnek, ugyanígy vannak.  

Szépen elhelyezkedtem a fotelemben és keresgélni kezdtem. Nagyjából már majdnem minden állást átnéztem amit feldobott a Google. Ám egyen most mégis megakadt a szemem. Egy recepciós állás az egész. Amit elvárnak az mindössze ennyi:

-Minimum középfokú szakirányú végzettség

-Legalább egy idegennyelv ismerete

-Rugalmasság,pontosság, jó kommunikációs és tárgyalási képesség

Nem hiszitek el, de igenis minden meg van hozzá, hogy felvegyenek. Most azt a taktikát fogom alkalmazni, hogy hazudok a családi hátteremről. Tudom, hogy nem szép dolog és ezzel átverek minden ott dolgozót, de nem tehetek mást. Ha elmondom az igazságot, nem fogadnak el és keresgélhetek újra az állások között. Érzem, hogy ez most sikerülni fog. Gyorsan kitöltöttem a rólam szóló nyilatkozatot, majd elküldtem és izgulva vártam. Délután hét óra van, úgyhogy most kell elindulnom, hogy lefussam a napi öt kilométert.  Mivel nekem nem volt semmilyen testnevelés órám, ezért a futással akadályoztam meg, hogy elkanászodjak testsúlyok terén. Ennek köszönhetően, rendesen megtartom az ötven kilómat. Általában este kilenc körül szoktam hazaérni. Gyorsan felkaptam magamra az futócuccom, magamhoz vettem a kulacsom amit megtöltöttem vízzel és előkerestem a vezeték nélküli fülhallgatómat amit a telefonomhoz csatlakoztattam. A gázsprayemet is magamhoz kaptam, hátha most akarna valaki megerőszakolni. Végül a fülembe helyeztem a fülhallgatómat  és elindítottam a bátorító, de egyben nyugtató zenéimet. Az ajtót bezártam, majd magam mögött hagytam a házam. 

------------------------------------------

Lassan már fél órája futok, de most muszáj picit megállnom. Egyhuzamban megittam a vizes palackom felét, amit utána a táskámba csúsztattam vissza. A táskám alatt ne egy hatalmas hátizsákot képzeljetek el. Azzal egyáltalán nem lehet futni. Szerintem ti is ismeritek a futótáskákat. Ha nincs meg, akkor keressetek rá. Na most egy ilyennel szoktam futni. De visszatérve, 2,5 kilométer már meg van, úgyhogy ideje visszafordulni. 

-----------------------------------------

Hazaérve ledobtam a táskámat és az izzadságtól csöpögő testemet pedig elmentem megmosni. Miután végeztem, előkerestem valami lenge pizsamát és felvettem. A telefonomat a fotelben hagytam így nem volt alkalmam megtekinteni az üzenetemet.. 

1 új üzenet: Ismeretlen

© Dark Queen,
книга «A kedves zaklatóm..».
Коментарі
Упорядкувати
  • За популярністю
  • Спочатку нові
  • По порядку
Показати всі коментарі (2)
Magic_Witch
Az üzenet
Remélem hozod a folytatást!😀
Відповісти
2021-02-17 14:25:39
1
Secret
Az üzenet
@Magic_Witch támogatom
Відповісти
2021-06-07 19:12:46
1