Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet
Negyedik fejezet
Ötödik fejezet
Hatodik fejezet
Ötödik fejezet
Gyönyörű volt. El sem mertem hinni hogy ott vagyok. Hihetetlen volt számomra, mintha csak újra gyerek lettem volna.
majd Robert bele rondított a gyönyörködésembe...
-úgy nézel ki mint kisgyerek az édességboltban! -mondta miközben fulladozott a nevetéstől. De igaza volt, tényleg úgy néztem ki. Később, miután kiröhögcsélte magát, volt olyan kedves, és körbe vezetett. Csak tátottam a szám, annyira elvarázsolt az a hely, közben valamit magyarázott de nem figyeltem rá.
-hahó, itt vagy velünk? - kérdezte, miközben integetett az arcom előtt. Nem tehetek róla, egyszerűen nem tudtam rá koncentrálni...
-Hah, igen persze. - mondtam megszeppenve. Már aznap elkeztek kiképezni. Minden nap mentem. És rohadtul élveztem! Mellesleg Robertel is egyre közelebb kerültünk egymáshoz...
Még egy nap elhívott randira...
Nem volt semmi extra, elmentünk moziba, majd este vacsorázni.
És ezt megismételtük többször. Végül össze jöttünk. Mivel neki sokkal közelebb van a háza a NASA-hoz ezért én költöztem hozzá.
Az életem sínen haladt. Nagyon boldog voltam. Pár évvel később kiderült hogy terhes vagyok. boldogabb már nem is lehettem volna! Ameddig várandós voltam, szüneteltetni kellett a kiképzést. Kilenc hónappal később egy csodálatos, egészséges fiam született, William. Robertel csak úgy úsztunk az örömben.
© _Sasuke_my_love_,
книга «Ever».
Коментарі
Упорядкувати
  • За популярністю
  • Спочатку нові
  • По порядку
Показати всі коментарі (1)
Felkelő Nap
Ötödik fejezet
😢❤
Відповісти
2021-07-08 06:54:47
Подобається