Kezdetek
Cameron:
Amikor öt évvel ezelőtt megtörtént a csapatunk debütálása, nem gondoltam volna, hogy olyan sikereket fogunk elérni, mint amit véghez vittünk. Nem kellett sok, csupán két év és már elismert előadók lettünk. Egyre nagyobb helyeken adtunk koncertet, napról napra több rajongónk lett és már egy rakat díjat is megnyertünk. Egyetlen baj volt az egésszel: Én.
Sokszor éreztem azt, hogy vissza húzom a többieket, ráadásul a hozzászólások a videóink vagy egy kép alatt mind engem ócsároltak, míg a srácokat szinte istenítették. Ugyanis három elképesztően tehetséges és rendkívül helyes fiúval alkottam egy csapatot, ami miatt úgy éreztem, hogy én vagyok a gyenge láncszem. Mellettük mindenképp.
- Figyelsz te rám, Cam? - csettintgetett előttem ujjaival MinJun a csapat vezetője és legidősebb tagja. Feltűrt ingujja miatt látni lehetett tetoválásait, amiért tini lányok ezrei - hacsak nem több - voltak oda. A rossz fiús külső azonban egy igazi angyalt takart.
- Persze MiJu, csak elbambultam. - ráztam meg kicsit a fejem és haraptam bele az ujjaim közt tartott sült krumpliba, közben eltettem a telefonom.
- Aha, látom. - vetette oda enyhe gúnnyal - Megint a tetű kommenteket olvastad?
- Ne már Cam, azt hittem leszoktál róla. - hajolt előrébb Yejun a csapat második legidősebb tagja. Nyelvével olyan gyorsan pörgette a szavakat, hogy idő sem volt felfogni, már végzett is. Nem hiába volt az egyik legjobb rapper, akit ismertem.
- Megtennéd, hogy nem úgy mondod, mintha valami kártékony szarra lennék kattanva?
- A buzi kommentek is kártékony szarok. - mutatott rá a leaderünk. - Francért olvasod azt a szemetet. - sóhajtott és hátra dőlt a székén.
- Ne velem foglalkozz, inkább edd a hamburgered. Így is elég feltűnőek vagyunk. - csitítgattam.
Éppen egy rendezvényen voltunk, ahol megkaptuk a jelölésért járó díjat és úgy döntöttünk megünnepeljük. A Mekiben, estélyiben és szmokingban. De hát kit érdekelt, boldogok voltunk. Egészen addig míg nem láttam meg a hírt az egyik oldalon, miszerint nyertünk, alatta meg a hozzászólásokat. Mindben gratuláltak és kifejtették, hogy mennyire megérdemelte a csapat, azonban ott voltak a negatívumok is, amik rám irányultak. Tehetségtelennek, csúnyának és kövérnek neveztek, ami rettentően rosszul esett, hiszen én mindent beleadtam, keményen gyakoroltam és diétáztam is.
- Majd akkor hagylak békén, hogyha megetted a bacont is a hamburgerrel együtt. - könyökölt fel az asztalra engem nézve.
Ez nála egy fajta terror volt, hogy evésre kényszerítsen. Mind tisztában voltak a helyzettel és azzal, mennyire kicsi az önbizalmam, mégis MinJun tette a drasztikusabb lépéseket. Többször megzsarolt, hogyha nem eszek, akkor nem fog megölelni, mert elveszek a karjai közt és ehhez hasonló badarságok.
- Bevágtam egy adag krumplit, igazán békén hagyhatnál.
- Az csak három szem volt. - szólalt fel a mellettem ülő, legfiatalabb tag.
- Hiro, ha nem hallgatsz el, esküszöm, hogy egyedül alszol. - sandítottam rá, ami elég volt neki, így csendben meghúzta magát.
Annyira édes volt, nem lehetett neki ellenállni. Imádtam mindhármukat, ők lettek az én családom, mikor debütáltunk.
- Elnézést! - jött egy hang a másik oldalamról. Két lány állt az asztalunknál telefonnal a kezükben. - Nem akartunk zavarni, de nagy rajongóitok vagyunk és láttuk, hogy itt vagytok. Csak egy képet szeretnénk csinálni, hogyha lehet. - a lány arca pírban úszott, a másik meg alig nézett ránk.
- Persze, gyertek csak! - invitálta őket MinJun, a két lány meg szégyenlősen álltak hozzánk. - Nincs semmi a fogaim közt, ugye? - villogtatta ezer wattos mosolyát a hozzá közelebb álló lánynak.
- Ne flörtölj már folyton! - lökte meg vállát Yejun. - Műfogai vannak ám. - nézett a két idegenre.
- YA! Ne hazudozz itt fiam! - kócolta össze a haját, de aztán megigazította, hogy a képen tökéletes legyen. A két lány boldogan köszönte meg a lehetőséget, aztán még aláírást is kaptak.
- Tudom, hogy miket írnak rólad, de ne higgy nekik. - kezdte a csendesebb lány, mikor aláírást adtam neki. - Te egy csodás ember vagy. Gyönyörű és elképesztő a hangod. Nekem te vagy a példaképem és miattad akarok megváltozni, mert te is rengeteget változtál előnyödre. Akik nem kedvelnek, azok nem ismernek igazán és csak féltékenységből pletykálkodnak. Te is és a többiek is tudjátok az igazat, a többi meg nem számít. - fejezte be és mosolyogva hagyott ott teljes sokkban.
*&*&*&*
- Kaptam volna szélütést, amikor kitaláltam, hogy palacsintát csináljak vacsira - morogtam az orrom alatt megnevettetve Hirotot.
A másik két srác a szobájukba vonulva V Live-oltak, megköszönve rajongóinknak a támogatásukat. A maknae inkább passzolva az ismételt szereplést, segített nekem, így sokkal gyorsabban haladtunk a sütögetéssel.
- Mmmh... Akkor, segítesz majd befejezni az irodalom házimat? - lesett rám behúzva nyakát.
Csúnya pillantásokkal illettem a fiút. Nem szerettem, ha lemarad a suliban. Hiro éles eszű gyerek volt, sok mindenben tehetséges és reméltem, viszi is valamire az életben. Elvégre, nem lehet élete végéig idol!
- Még nincs kész a leckéd? - kérdeztem vészjósló hangsúllyal.
- Hozom - sóhajtott szemeit forgatva, majd közös kuckónkba vonult, feltehetően hátizsákjáért.
Újabb palacsinta sült ki, melyet a tányérra helyeztem, aztán másik adaggal töltöttem meg a teflon sütőt. Kicsit frusztrált az ipari mennyiségű édesség, ami még mindig kevés a három éhenkórász számára, de az évek alatt hozzászoktam a hatalmas adagok gyártásához. Hiro visszatért és letelepedett az étkezőasztalhoz. Figyeltem, miként füzetébe körmölni kezd, megoldva a példákat.
- Hiro - óbégatott ki a szobából Yejun - A Team látni szeretne.
A maknae fáradt sóhajt eresztett, megcsóválva fejét. Sokszor sajnáltam őt és megértettem ellenérzéseit a neki szentelt túlzott figyelem miatt. A lányok nem azért rajongtak érte, mert Ő volt Hiroto Akiyama, hanem, mert kísértetiesen hasonlított a BTS maknaejához, Jeon Jungkookhoz. Ez egy igazán furcsa helyzet volt, merthogy Hiro teljesen más személyiség volt, mint Jungkook. Normális neveltetés és keménykezű szülők hiányában ugyanis elég nagypofájú gyerek lett, aki szeretett kedvenc hobbijának hódolni: beszólni mindenkinek. Érthető okból kifolyólag baromira idegesítette és zavarta a szüntelen összehasonlítgatás. Néhány hónapja speciel egy V Live alkalmával, élőben kommentálta a rajongói megjegyzéseket, „nekem kétszer akkora a farkam, mint Jeonnak" szöveggel, amiért tarkón is csapdostam rendesen.
- Ha felkelsz onnan, kapsz egy szuperszonikus seggberúgást - fenyegetőztem a sütéshez használt spatulával.
Hiroto gyerekesen kiöltötte rám a nyelvét, ám mersze nem volt szembeszállni a „majdnem anyjával" és inkább folytatta a leckéjét.
@Chimcsi
Amikor öt évvel ezelőtt megtörtént a csapatunk debütálása, nem gondoltam volna, hogy olyan sikereket fogunk elérni, mint amit véghez vittünk. Nem kellett sok, csupán két év és már elismert előadók lettünk. Egyre nagyobb helyeken adtunk koncertet, napról napra több rajongónk lett és már egy rakat díjat is megnyertünk. Egyetlen baj volt az egésszel: Én.
Sokszor éreztem azt, hogy vissza húzom a többieket, ráadásul a hozzászólások a videóink vagy egy kép alatt mind engem ócsároltak, míg a srácokat szinte istenítették. Ugyanis három elképesztően tehetséges és rendkívül helyes fiúval alkottam egy csapatot, ami miatt úgy éreztem, hogy én vagyok a gyenge láncszem. Mellettük mindenképp.
- Figyelsz te rám, Cam? - csettintgetett előttem ujjaival MinJun a csapat vezetője és legidősebb tagja. Feltűrt ingujja miatt látni lehetett tetoválásait, amiért tini lányok ezrei - hacsak nem több - voltak oda. A rossz fiús külső azonban egy igazi angyalt takart.
- Persze MiJu, csak elbambultam. - ráztam meg kicsit a fejem és haraptam bele az ujjaim közt tartott sült krumpliba, közben eltettem a telefonom.
- Aha, látom. - vetette oda enyhe gúnnyal - Megint a tetű kommenteket olvastad?
- Ne már Cam, azt hittem leszoktál róla. - hajolt előrébb Yejun a csapat második legidősebb tagja. Nyelvével olyan gyorsan pörgette a szavakat, hogy idő sem volt felfogni, már végzett is. Nem hiába volt az egyik legjobb rapper, akit ismertem.
- Megtennéd, hogy nem úgy mondod, mintha valami kártékony szarra lennék kattanva?
- A buzi kommentek is kártékony szarok. - mutatott rá a leaderünk. - Francért olvasod azt a szemetet. - sóhajtott és hátra dőlt a székén.
- Ne velem foglalkozz, inkább edd a hamburgered. Így is elég feltűnőek vagyunk. - csitítgattam.
Éppen egy rendezvényen voltunk, ahol megkaptuk a jelölésért járó díjat és úgy döntöttünk megünnepeljük. A Mekiben, estélyiben és szmokingban. De hát kit érdekelt, boldogok voltunk. Egészen addig míg nem láttam meg a hírt az egyik oldalon, miszerint nyertünk, alatta meg a hozzászólásokat. Mindben gratuláltak és kifejtették, hogy mennyire megérdemelte a csapat, azonban ott voltak a negatívumok is, amik rám irányultak. Tehetségtelennek, csúnyának és kövérnek neveztek, ami rettentően rosszul esett, hiszen én mindent beleadtam, keményen gyakoroltam és diétáztam is.
- Majd akkor hagylak békén, hogyha megetted a bacont is a hamburgerrel együtt. - könyökölt fel az asztalra engem nézve.
Ez nála egy fajta terror volt, hogy evésre kényszerítsen. Mind tisztában voltak a helyzettel és azzal, mennyire kicsi az önbizalmam, mégis MinJun tette a drasztikusabb lépéseket. Többször megzsarolt, hogyha nem eszek, akkor nem fog megölelni, mert elveszek a karjai közt és ehhez hasonló badarságok.
- Bevágtam egy adag krumplit, igazán békén hagyhatnál.
- Az csak három szem volt. - szólalt fel a mellettem ülő, legfiatalabb tag.
- Hiro, ha nem hallgatsz el, esküszöm, hogy egyedül alszol. - sandítottam rá, ami elég volt neki, így csendben meghúzta magát.
Annyira édes volt, nem lehetett neki ellenállni. Imádtam mindhármukat, ők lettek az én családom, mikor debütáltunk.
- Elnézést! - jött egy hang a másik oldalamról. Két lány állt az asztalunknál telefonnal a kezükben. - Nem akartunk zavarni, de nagy rajongóitok vagyunk és láttuk, hogy itt vagytok. Csak egy képet szeretnénk csinálni, hogyha lehet. - a lány arca pírban úszott, a másik meg alig nézett ránk.
- Persze, gyertek csak! - invitálta őket MinJun, a két lány meg szégyenlősen álltak hozzánk. - Nincs semmi a fogaim közt, ugye? - villogtatta ezer wattos mosolyát a hozzá közelebb álló lánynak.
- Ne flörtölj már folyton! - lökte meg vállát Yejun. - Műfogai vannak ám. - nézett a két idegenre.
- YA! Ne hazudozz itt fiam! - kócolta össze a haját, de aztán megigazította, hogy a képen tökéletes legyen. A két lány boldogan köszönte meg a lehetőséget, aztán még aláírást is kaptak.
- Tudom, hogy miket írnak rólad, de ne higgy nekik. - kezdte a csendesebb lány, mikor aláírást adtam neki. - Te egy csodás ember vagy. Gyönyörű és elképesztő a hangod. Nekem te vagy a példaképem és miattad akarok megváltozni, mert te is rengeteget változtál előnyödre. Akik nem kedvelnek, azok nem ismernek igazán és csak féltékenységből pletykálkodnak. Te is és a többiek is tudjátok az igazat, a többi meg nem számít. - fejezte be és mosolyogva hagyott ott teljes sokkban.
*&*&*&*
- Kaptam volna szélütést, amikor kitaláltam, hogy palacsintát csináljak vacsira - morogtam az orrom alatt megnevettetve Hirotot.
A másik két srác a szobájukba vonulva V Live-oltak, megköszönve rajongóinknak a támogatásukat. A maknae inkább passzolva az ismételt szereplést, segített nekem, így sokkal gyorsabban haladtunk a sütögetéssel.
- Mmmh... Akkor, segítesz majd befejezni az irodalom házimat? - lesett rám behúzva nyakát.
Csúnya pillantásokkal illettem a fiút. Nem szerettem, ha lemarad a suliban. Hiro éles eszű gyerek volt, sok mindenben tehetséges és reméltem, viszi is valamire az életben. Elvégre, nem lehet élete végéig idol!
- Még nincs kész a leckéd? - kérdeztem vészjósló hangsúllyal.
- Hozom - sóhajtott szemeit forgatva, majd közös kuckónkba vonult, feltehetően hátizsákjáért.
Újabb palacsinta sült ki, melyet a tányérra helyeztem, aztán másik adaggal töltöttem meg a teflon sütőt. Kicsit frusztrált az ipari mennyiségű édesség, ami még mindig kevés a három éhenkórász számára, de az évek alatt hozzászoktam a hatalmas adagok gyártásához. Hiro visszatért és letelepedett az étkezőasztalhoz. Figyeltem, miként füzetébe körmölni kezd, megoldva a példákat.
- Hiro - óbégatott ki a szobából Yejun - A Team látni szeretne.
A maknae fáradt sóhajt eresztett, megcsóválva fejét. Sokszor sajnáltam őt és megértettem ellenérzéseit a neki szentelt túlzott figyelem miatt. A lányok nem azért rajongtak érte, mert Ő volt Hiroto Akiyama, hanem, mert kísértetiesen hasonlított a BTS maknaejához, Jeon Jungkookhoz. Ez egy igazán furcsa helyzet volt, merthogy Hiro teljesen más személyiség volt, mint Jungkook. Normális neveltetés és keménykezű szülők hiányában ugyanis elég nagypofájú gyerek lett, aki szeretett kedvenc hobbijának hódolni: beszólni mindenkinek. Érthető okból kifolyólag baromira idegesítette és zavarta a szüntelen összehasonlítgatás. Néhány hónapja speciel egy V Live alkalmával, élőben kommentálta a rajongói megjegyzéseket, „nekem kétszer akkora a farkam, mint Jeonnak" szöveggel, amiért tarkón is csapdostam rendesen.
- Ha felkelsz onnan, kapsz egy szuperszonikus seggberúgást - fenyegetőztem a sütéshez használt spatulával.
Hiroto gyerekesen kiöltötte rám a nyelvét, ám mersze nem volt szembeszállni a „majdnem anyjával" és inkább folytatta a leckéjét.
@Chimcsi
Коментарі