Szereplők
0. rész A sárkány képző
2/1 A legenda utáni idők
2/2 1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész
6. rész
7. rész
8. rész
9. rész
10. rész
0. rész A sárkány képző
Régen amikor még a fény- és sötétség sárkányok egymás ellen harcoltak. Egy fény sárkány aki a jövőbe látott. Egy nap mikor a harcok megoldását akarta megtudni kicsit többet tudott meg, mint amennyit akart. És ebből egy legenda lett a jövő sárkányainak. De a harcok nem akartak csillapodni és a legenda majdnem elpusztult, de még idejében megmentette a jós és elrejtette. Viszont a harcok közben pár katona megtalálta az elrejtett tekercset. És kihirdették a tartalmát, aminek következtében a harcok végre megszűntek. És pont időben, mert már a többi természetfeletti is közbe akart lépni. És hogy megmutassák, hogy mostmár teljesen befejezték a harcokat és viszályokat építettek a fény- és sötétség sárkányok együtt egy iskolát a kis sárkányoknak, ahol megtanítják, hogy kell az erejüket uralni. De nem minden sárkány volt tényleg sárkány, mert nem jelentek meg a képességei, így kiszolgáltatottak  voltak, mert így a termeszfelettiek világában nem kaptak munkát. Ezért úgy döntöttek a bölcsek, hogy minden sárkány költözön át az emberek világába, de attól még dolgozhatnak a természetfelettiek világában lévő munkahelyükön. És figyeljék a gyerekeiket és, ha valamelyik is közéjük tartozik azokat a sárkány jeleket mutatókat küldjék el a sárkány képzőbe.
© Lily122915,
книга «A sárkány képző».
2/1 A legenda utáni idők
Коментарі