Halál
Thea a gépét szorongatva, behúzott nyakkal, enyhén meggörnyedve menekült a fal mellett. Nem ő volt az egyetlen, mindenki a városban igyekezett biztos menedéket találni. A lázadó fegyveres erők most csaptak össze a katonasággal és heves tűzharc alakult ki.
Tudta, hogy sokat kockáztat, amikor az országba jött, de erre tette fel az életét, hogy megmutassa az embereknek mennyi gonoszság, kín, nyomor van a világban, amiről sokan még csak nem is tudnak. Mindezt fényképek segítségével.
És, hogy miért csinálta? Fel akarta nyitni az emberek szemét, hogy lássák nem csak ők vannak. Hátha megváltoznak, jobbak lesznek, megértőbbek általa, legalább néhányan. Tudta, hogy hiú ábránd mégis újra és újra megtette. A képeit pedig mindig jó áron tudta eladni, hisz mindig benne volt a sűrűjében.
Befordult egy mellékutcába és néhány szemeteszacskó mögé leguggolt, bízva abban, hogy még ha be is néz ide valaki, nem fogja meglátni. Sokszor volt már necces helyzetben, de ennyire elkeserítőben és életveszélyesben még soha.
- Meghalni jött ide? - tudakolta egy mély férfihang, mire ijedten összerezzent.
Elkerekedett szemekkel, halálra vártan fordult hátra, ahol egy katonai ruhát viselő alak térdelt és épp ellenőrizte a fegyvereit. Golyóálló mellényén látott néhány pót tárt, talán az egyik tépőzáras zseb épp némi C4-et rejtett. A derekára sokzsebes öv volt csatolva, amiben még ki tudja mi lapult, lehet néhány gránát. Az egyik combjára marokfegyvert, a másikra kést látott szíjazva, és egy kisebbnek a nyele a bakancsból is kikandikált. Aztán a fekete szempár rászegeződött.
- Nos? - tudakolt választ a kérdésére.
- Nem - nyögte ki ijedten.
- Akkor minek? - faggatta tovább a férfi.
Theanak nyelnie kellett, a férfi veszélyes volt és be kellett ismernie, hogy vonzó is. Markáns, férfias vonásai voltak, arcát borosta fedte, a haja pedig alig egy-két millisre borotvált. Széles vállak, erős mellkas és karok, a határozottság és magabiztosság csak úgy sütött róla.
- Képeket csinálni - kapott észbe és válaszolt.
- Képeket? - vágott a férfi szkeptikus arcot.
- Thea Morrison vagyok - mutatkozott be, hátha mond valamit a neve, de semmi reakció.
- D - viszonozta röviden a férfi, majd megtámasztotta a könyökét a térdén és a fegyver felett az utcát pásztázta.
- Mármint a neve? - kérdezett rá néhány pillanattal később.
- Igen.
- Értem - hagyta rá.
Úgy volt vele, hogy biztos valami fedőnév, esetleg zsoldos lehet ez a katona, esetleg titkos alakulat tagja. Akkor lehetnek társai is, akik itt lapulnak, de vajon kinek az oldalán állnak? Kinek a megbízásából vannak itt.
Azt már biztosra vehette, hogy őt nem fogja bántani, mert akkor már rég megtette volna és nem elegyedik szóba vele. Vajon megpróbáljon belőle kiszedni ezt-azt?
- És... és maga miért van itt? - nem bírt a kíváncsiságával.
- Végzem a dolgom - jött a tömör válasz.
- Értem. A dolgát - nem tudta, hogy folytassa a beszélgetést.
- Igen. Embereket ölök - mondta ki kertelés nélkül a férfi.
Thea nem jutott szóhoz. Mégis mit lehet egy ilyen vallomásra mondani? Kérdezze meg, hogy netalántán mesterlövész? Orvgyilkos? Pszichopata mészáros? Bár ezt az utóbbit nem tudta elképzelni róla, mert nem tűnt, gonosznak, rossz embernek. Tényleg csupán olyannak, aki végzi a dolgát és ennyi.
A fegyver elsült kétszer egymás után, mire összerezzent. Két tompa puffanás tudatta vele, hogy akárkik voltak, halottak. Nyelt egyet. Látott már nem is egy halott embert, de még soha nem volt ott, amikor ténylegesen elhagyták az élők világát. Ráadásul ilyen gyorsan. Mert lehet egy betegségben szenvedőt távozni látni más, mint tudni, hogy itt bizony épp megöltek két embert, akármilyen gonoszak is voltak, vagy épp sem.
- Ideje menni! - állt fel a férfi.
Kicsit bambán nézett rá. Ez azt jelenti, hogy menjen vele? De hát biztonságos itt a sikátorban nem? Vagy esetleg tud valamit, amit ő nem. Nyelt egyet, majd remegő térdekkel felállt. Szorította a gépét, hogy el ne hagyja, mert túl sok képet csinált már, hogy most veszítse el.
A férfi megállt a ház sarkánál és kinézett, ő pedig megállt mögötte két lépésre. Aztán egy kézmozdulat jelezte, hogy induljon el. Nyirkos tenyérrel, szapora lélegzetvételek közepette lépett ki az utcára és indult meg a mutatott irányba lassan.
- Szaporábban! - közölte a férfi.
Ott jött mögötte alig egy lépésre és folyamatosan figyelt a férfi mindenfele. Thea már rég elszédült volna, de bizonyára a katonáknak oktatják azt is, hogy pásztázzák a környezetük folyamatosan.
Aztán D hirtelen belépett elé és lövéseket hallott. Ösztönösen húzta magát össze kisebbre és akaratlanul is látta, hogyan zúg le a szemközti tetőről az orvlövész. Mégis, hogy szúrta ki még azelőtt, hogy rájuk lőtt?
- Nem sérült meg?
- Nem - válaszolta elvékonyodott hangon.
- Akkor haladjunk tovább - közölte a férfi.
Ő pedig engedelmeskedett, mert tudta, hogy mellette életben marad és kijut a városból, onnan már csak vissza kell jutnia a fővárosba és hazarepülhet. Minden nála volt, ami ehhez kellett. Már rég megtanulta ezt a leckét, ha nem akart ott ragadni valahol, akkor vigye magával mindig minden iratát.
Újabb lövéseket hallott meg, mire megtorpant és riadtan pillogott körbe. A hátuk mögül érkezett és D viszonozta. Vajon most mit kéne csinálnia? Befutni valami sikátorba? Lekuporodni.
- Mozgás! Ne álljon meg! - morogta hátra a férfi és már lépett is. - Akár futhat is.
Nem kellett kétszer mondania. Először ugyan nehezen akartak a lábai engedelmeskedni, de végül megszaporázta, ha nem is kezdett rohanásba. D pedig követte, csupán néha maradt le három lépésnél többre. Mégis, hogy a manóba tud hátrafelé futni, anélkül, hogy hátranézne?
Egy kaftános, szakállas alak lépett hirtelen ki elé, mire ijedtében felkiáltott. Megfogták a kezét, hogy berángassák egy házba, ő pedig elejtette a fényképezőgépet. Nem jött össze, mert D odapenderült, tussal odacsapott a férfinak, hogy az elesett. És még mielőtt a házban lapuló bármelyik alak reagálni tudott volna, a pisztollyal mindet lelőtte, aztán a gépfegyverbe tárat cserélt.
- Ki kell jutnunk a városból, mielőtt... - csipogás hallatszott, mire előszedett egy telefont. - Rohadt életbe!
- Baj van? - tudakolta a lány.
- Nincs. Megoldom - morogta és közben válaszolt annak, aki írt.
D nem volt boldog, hogy nem jönnek a vadászgépek, amiket W megígért, hogy porrá lövik a házakat és ledobnak néhány nagy tűzerejű rakétát, hogy a földdel tegyék egyenlővé ezt a várost. De hát ez van, egyikük sem mindenható, ugyanakkor az utasítás egyértelmű, ki kell irtani a városban mindenkit. Ránézett a lányra. Aranyos volt és bátor, talán nem lesz baj, ha ő életben marad, úgy sem tartozott ide. Betuszkolta a házba.
- Feküdjön le a földre hassal! - utasította közben, majd kerített egy pokrocot, amit rádobott és nekiállt igazgatni úgy, hogy letakarja a fejét.
- Na, mit akar azzal? És miért kell...
- Itt maradnia? Mert én azt mondom, és ha életben akar maradni, akkor engedelmeskedik! - a lány nyelt egyet. - Tegye le a fejét és bármit hall, észlel még csak véletlenül se emelje fel, még csak a tekintetét se a padlóról. Világos?
- I-igen uram! - nyelt egy nagyot.
Úgy rakta a kezét, hogy a fejét rá tudja támasztani, az orra ne érjen le a földre, de a por szagát így is érezte. A takarót a fejére húzták, majd hallotta, hogy a férfi behúzza maga mögött az ajtót. Ő pedig ott maradt néhány friss hulla társaságában.
D kilépett, majd belerúgott valamibe. Lenézve a lány gépét látta, de úgy tűnt, hogy nem esett neki nagyobb baja, de ha igen, az SD kártyának akkor sem sérülhetett meg ennyitől és nem sírhat Thea a képek elvesztése miatt.
Ideje munkához látni, de ehhez szüksége volt a valódi alakjára, hogy használhassa a hatalmát. Elindult, a levegő vibrálni kezdett körülötte, ahogy megváltozott. A katonai ruhát, éjfekete vértezett vette át, arcáról lefoszlott a hús és csupán csont maradt, a szemgödrökbe pedig mélységés sötétség ült meg. Fekete köpeny terült el hátán, melynek csuklyája a fejét takarta. Rothadó félben lévő kezében pedig megjelent halált hozó kaszája. Utolsónak fakó színű szárnyai jelentek meg. Ő volt minden ember rémálma, a Halál angyala, a Kaszás.
Thea sikítást és kétségbeesett kiáltásokat halott, majd olyan fegyver ropogást, ami eddig nem jellemezte a harcot. Mintha mindenki egyszerre és teljes tűzerővel lőtt volna. A félelme és a fényképészi kíváncsisága küzdött benne, de végül győzött a józan esze. D azt mondta maradjon és még csak fel se nézzen. Ő bizonyára tudta, hogy mi fog következni és nem akarta, hogy bármit lásson belőle, ami talán jobb is, mert így is biztos lesz néhány álmatlan éjszakája, és még sokszor fog felriadni a sikolyok miatt.
Aztán szép lassan csend lett, ő pedig nem tudta mi történt. Talán kifogytak a lőszerből? Elmúlt a vész? Vagy meghalt mindenki? Vajon D is? Meddig kéne várnia, míg megszegheti, amit mondott? És mennyi idő telt el egyáltalán, amióta elment? Úgy döntött, hogy vár még, bár már kezdett nagyon elzsibbadni, és a por is csikizte az orrát, ha így halad, előbb-utóbb tüsszentenie kell.
Nem sokkal később nyílt az ajtó, ő pedig megmerevedett. Mi van, ha nem D jött vissza? Bár rajta kívül senki nem tudja, hogy itt van. És, ha csak túlélőket keresnek? Őt nem fogják észrevenni, hisz le van takarva és hihetik halottnak. Kiszáradt ajkait megnyalta és vacillált mit is kéne csinálnia, aztán elemelkedett a takaró a fejéről.
- Mehetünk - közölte D, mire felemelte a fejét.
Az első amit meglátott a katonai bakancs, majd a férfi térdei, ahogy guggolt előtte és végül a fényképezőgépe, amit elejtett. Porosnak tűnt, meg letört a plusz objektívről egy darab.
- Bocsánat belerúgtam kifelé menet - vallotta be a férfi.
- Nem ügy, ez úgyis csak plusz objektív, majd veszek másikat - azt már nem tette hozzá, hogy nem lesz olcsó, mert így is látta a férfin, hogy kicsit bántja a dolog.
Aztán megpróbálta bekapcsolni, de a képernyő egy villanás, majd a lemerült akku jelzés után elsötétült. Nem értette a dolgot, hisz még bőven volt rajta töltés, aztán rájött. Valószínű, mikor D belerúgott bekapcsolódott és az elmúlt időszakban lemerült. Vajon bekapcsolódott az időzítős mód? Csinált néhány képet? Na majd kideríti, úgy is van nála pót aksi.
- Gondolom szeretne hazamenni?
- Igen.
- Akkor irány a főváros! - azzal egy dzsipre mutatott, ami nem messze állt.
- A cuccom...
- Van bármi, ami létszükséglet onnan?
- Nincs - vallotta be.
- Gondoltam, akkor menjünk!
Nem ellenkezett, beült az anyósülésre a férfi pedig indított. Senkit nem látott míg kiértek. Itt-ott néhány hullát, valakinek az arcára ráfagyott a félelem. Mégis mi történt itt?
- D...
- Higgye el, nem akarja tudni! - közölte tömören a férfi, ő pedig nem erőszakoskodott.
Az út szótlanul telt, D hanyagul vezetett, ő pedig a gépét szorongatta. Annyira szerette volna tudni, hogy csinált e képet és, ha igen miről. Persze lehet kiábrándító módon csak a földről, jó esetbe lehet egy hangya épp elmászott előtte, de az is előfordulhatott, hogy a harcról lesz képe.
Nem akarta kicserélni az akkumulátort D előtt, mert akkor biztos tudni akarná, hogy milyen képek vannak rajta. Márpedig az előbbi hangsúlyból ítélve nem örülne neki, ha kiderülne a történtekre van bármi bizonyítéka.
Négy órás zötyögő utazás után beértek végre a fővárosba, aminek nagyon örült. Ugyan volt a dzsipben víz, de hamar langyossá vált. A férfi a reptér előtt állt meg közvetlenül, neki pedig az első dolga volt, hogy italt vett, meg egy szendvicset, amibe jó nagyot harapott.
- Hova megy? - tudakolta D, miután egy üveg hideg sört egy húzásra leküldött.
A fegyvereket az autóban hagyta, csupán a mellény maradt rajta, de így is veszélyesnek tűnt. Mégse jött oda egy biztonsági se, hogy megállítsa vagy megkérdezze kicsoda. Thea úgy volt vele, hogy talán ismerik, tudják ki ő.
- Vissza Washingtonba - válaszolt miután lenyelte a falatot.
- Ott él? - faggatta tovább a férfi.
- Inkább csak lakom - mosolygott rá.
Hát igen, többet utazott és volt úton, mint amennyi időt abban a lakásban eltöltött. Néha nagyon magányosnak érezte magát az életvitele miatt, de még sose találkozott olyan férfival, aki miatt erről lemondott volna. Kivéve talán D.
Volt benne valami, megfoghatatlan. És hát a kinézet, meg a kisugárzás sem elhanyagolható dolog, neki pedig mindkettőből a jobb jutott ki. Vajon van barátnője, menyasszonya, felesége? Vagy a munkája miatt ő is magányos? Lehetne közöttük bármi?
- És maga? - kérdezett vissza, hogy ne akadjon el a beszélgetés.
- Megyek tovább és végzem a dolgom - volt valami szomorúság a szemében.
- Tudja már hova?
- Még nem, bár... - aztán elhallgatott.
- Bár? - és szuggerálta a szemeivel, hogy folytassa.
- Örülnék egy kis szünetnek.
- Miért nem mondja meg ezt!
A férfi keserédesen felnevetett, majd megcsóválta a fejét. Ennyi elég volt Theanak, hogy tudja nem így működnek az dolgok. Na igen, amikor egyszer úgy döntött, hogy egy hónapig csak lógatja a lábát egy szigeten, koktélt szürcsölve, felháborodtak a kiadók, akik a képeit szokták megvenni, hogy mégis hogyan képzeli ezt? Miből lesz nekik akkor anyaguk?
- Jó utat! - szólalt meg D. - És legközelebb kevésbé veszélyes helyre utazzon képeket készíteni.
Azzal távozott a reptéri étterem irányába. Thea kicsit csalódott volt, reménykedett benne, hogy az a fura érzés kettejük között talán kölcsönös és ha más nem, egy kis kalandra elcsábítja őt D, de hát ez van. Talán jobb is így.
A pultnál megkérdezte mikor megy legközelebb gép, amivel hazajut, majd lefoglalta a helyet és megvette a jegyet. Elképesztő mázlija volt, alig egy óra múlva indult egy, amivel eljut Washingtonba, igaz egyszer át kell szállnia, de nem bánta.
Addig pedig rendbe szedi magát kicsit a mosdóban, meg megnézi a képeket a fényképezőgépen. Felfrissülve ült le egy helyre és szedte elő a második aksit. Némi vacakolás után sikerült kicserélni. Az ütődés miatt nehezen nyílt ki, de nem tört el, így vissza is tudta zárni. A gép pedig hamarosan bekapcsolt.
Az elejéről kezdte el nézni a képeket, és nem igazán volt elégedett. Szegénységben éltek, meg félelembe, de valahogy egyik sem jött vissza a képeken. Pedig gyakran csaptak össze a lázadók és a kormány erői. Hogy a nép kinek az oldalán állt, nem igazán tudta. Aztán eljutott ahhoz a képhez, amit utoljára csinált. Izgatottan hajtotta tovább, hogy vajon még mit fog találni.
D távolodó alakját látta, a következő amit az időzítős automata elsütött azon már csak egy fekete foltszerűség volt a kép szélén. Aztán csak az üres utca, majd egy menekülő alak, a következőn ugyan az, de már holtan a földön fekve. Aztán egy a második képen lévőhöz nagyon hasonlító fekete foltszerűség. A következőtől pedig megfagyott az ereiben a vér. A keze remegni kezdett és örült, hogy ül, mert a lábai biztos nem tartják meg. Minden ereje elhagyta, a hideg veríték pedig kiverte.
- Na megvan a jegye... Ördög és Pokol! - káromkodta el magát D.
Kikapta a lány kezéből a gépet és kitörölte a képet, majd gyorsan átnézte az előtte és utána lévőket, de tudta, hogy elkésett. Thea sokkos állapotban ült ott. Talán nem most, lehet csak egy hét múlva, vagy egy hónap múlva, de meg fog halni. Aki bármilyen módon a Halál angyalnak szemébe néz, annak sorsa megpecsételődött. Pont ezt nem akarta és mégis megtörtént, mindez azért mert ő belerúgott abba a nyavalyás vacakba és bekapcsolódott.
- Thea! - szólt hozzá, miközben megkerülte a padot.
A lány nem nézett rá, csak meredt maga elé, majd a gyengeség miatt nekiállt dőlni. Két erős kar fogta meg, de nagyon nem érzékelte. Mielőtt elvesztette az eszméletét még hallotta a fülébe suttogott szavakat, hazaviszlek.
Thea nem tudta mennyivel később, de egy kórházban ébredt fel, mindenféle gépek vették körbe és csipogtak. Aztán megjelent egy nővérke és kedvesen rámosolygott. Tőle tudta meg, hogy egy férfi, aki a leírás alapján D volt hozta be a kórházba, ami mint kiderül Washingtonban volt, és bízta meg őket, hogy ápolják. A mondat végén már tudta, hogy mit jelent. Meg fog halni. Nem mondta ki a nővérke, de tudta.
Vallásosan nevelték és az is volt, úgy is élt. Ismerte a Bibliát, pontosan tudta kit látott a képen. Az apokalipszis negyedik lovasát, magát a Halált. Nem akart meghalni és eldöntötte küzdeni fog. Akármi baja is van, legyőzi és utána megkeresi D-t.
Nem volt ereje kikelni, még az evés is kimerítőnek bizonyult. Sokat aludt, de minden alkalommal megfogadta, hogy fel fog ébredni. Az orvosok semmi jóval nem biztatták, de ő nem hagyta magát befolyásolni. Volt alkalma többször is átgondolni a történteket és mindig ugyan oda lyukadt ki.
Már egy éve ápolták, és gondoskodtak róla D megbízásának köszönhetően. Csontsoványra lefogyott és már enni sem tudott egyedül, de nem volt hajlandó feladni. Élni akart és a férfit megkeresni, beszélni vele.
D nehéz szívvel lépett be a kórházba, hisz nagyjából egy éve itt hagyta Theat, de nem volt választása. Ördögi szerencsével egy ember megúszta a halálát, így neki kell bevégezni a dolgot. Mindenki sorsa meg van írva és akinek meg kell, az meg is fog halni. A lányé is megvolt, hiába akarta, hogy életben maradjon. Naiv feltételezés volt részéről, hogy talán nem lesz abból baj, ha gondoskodik az életben maradásáról.
Pedig szívesen megismerte volna, azért is ment kaja után hozzá, hátha akad még idejük, ha mást nem beszélgetni. Megtudni miért is fényképez, mi a célja vele. De már erre sosem fog sor kerülni.
Elhaladt a szoba előtt és megtorpant. Ezt kapta a lány. Még mielőtt átgondolhatta volna mit tesz, a keze a kilincshez ért. Egy pillanatig habozott, majd benyitott és belesett. A földbe gyökerezett a lába. Thea feküdt ott, még mindig élt. Lefogyott, a haja elvékonyodott és kifakult, de nem számított, mert még így is felismerte. Vajon a gépek tartották már csak életbe, vagy valami más?
- D? - hallotta meg a gyenge hangot.
Szíve szerint visszavonulót fújt volna. Nem akart a lány szeme elé kerülni, látni rajta a rettegést, ha ránéz. Aztán rászánta magát. Mit számít? Hisz, ha haldoklik, akkor így is, úgy is látni fogja őt. Bement, majd megállt az ágy mellett. Szerette volna azt mondani, hogy sajnálom, de nem jött ki hang a torkán.
- Le foglak győzni - közölte a lány és még akadt ereje, hogy rámosolyogjon.
Meglepetten nézett a szemébe, nem akart hinni a fülének. Legyőzni őt? A Halált? Mégis, hogy jutott ez a lány eszébe? Viszont megmagyarázta, hogy még egy évvel utána is élt. Küzdött, a körülmények ellenére is.
- Nem tudsz - közölte és érezte, hogy nem a megszokott a hangja.
- Meg fogom találni a módját, szóval jobb, ha feladod!
Annyira abszurd volt az egész elszántsága, hogy akaratlanul is elmosolyodott. Nem értette ugyan miért akarja ezt annyira a lány, de el kell ismerni, hogy bátor és erős. Nagyon sok megtermett férfi nem mondhatja ezt el magáról.
- Nem olyan vagy, mint amilyennek az emberek gondolnak. Csak a dolgod végzed. Én tudom - és mosolygott.
D torkát pedig valami megint összeszorította. Szóval ezért csinálja. Miatta. Mert megértette őt és talán az miatt, ami akaratlanul kialakult közöttük mikor a védelmébe vette. Ennek ellenére tudta, hogy nem győzhet Thea, és csupán saját szenvedését hosszabbítja meg, amit ő nem akart. Nem ért ennyit. Tudta mit kell tennie. Odahajolt a lányhoz és megcsókolta a homlokát.
- Győztél, elismerem - suttogta a szavakat.
A lány meglepetten nézett rá, aztán győzedelmesen elmosolyodott. D nehéz szívvel, de viszonozta. Aztán Thea lecsukta a szemét. A gép pittyegett, de már egyre lassabban, majd a kijelző kiállt egyenesre.
Ólomsúlyú léptekkel indult kifelé, hisz ő volt a lány gyilkosa. Nem a kép miatt, amit akaratlanul látott róla, hanem mert elismerte a vereséget és ezzel rávette a lányt, hogy többé ne harcoljon ellene. Ezzel pedig bevégezte a rá szabott feladatot, még ha ebbe az egy esetbe bele is hasadt a szíve.
Orvosok és nővérek rohantak be mellette ő pedig megállt a folyóson, hallotta a szavakat, de nem jutottak el a tudatáig. Eljátszott a gondolattal, hogy többé nem engedelmeskedik. Végeztessék el mással ezt a feladatot.
Egy hang jelezte, hogy megpróbálták újraéleszteni Theat, de tudta, semmi értelme. Aztán megismételték és a pittyegés megismétlődött. Nem! Az kizárt! Aztán újra és újra, lassan, de ritmusosan! Hitetlenkedve lépett vissza a szobába.
Még ellenőriztek ezt-azt orvosok, valamit az infúzióhoz adtak, aztán lassan kiszállingóztak a szobából. Ő pedig állt az ágy végében és nézte a lányt, hallgatta a csipogást, ami a szívverését jelezte.
- Tudom, hogy itt vagy - szólalt meg Thea halkan.
- Igen - ismerte el. - De...
- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie? - fejezte be kérdőn a lány a mondatot.
- Igen.
- Alkut kötöttem D - és lassan kinyitotta a szemét.
A férfi megdöbbenve meredt a szemekbe és tudta, hogy nem látják. A lánynak a fotózás volt az élete és képes volt feladni a látását, cserébe, hogy visszatérhessen és vele lehessen? Érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, ugyanakkor felnevetett.
Thea nem félt tőle, ezt már az előbb is megtapasztalta, ráadásul kiderült, hogy sokat jelent neki. Már jó ideje vágyott arra, hogy ne legyen egyedül, de mégis ki akart volna vele lenni? Végzi a dolgát, keveset lenne együtt bármilyen lányt is választ, annak pedig nem látta értelmét. És most itt volt egy, aki akarja őt, és még csak véletlenül sem tudja megölni, még egyszer, mert vak. Ez abszurd volt.
- Azt mondták veled maradhatok, ameddig akarod - és Thea mosolygott, mintha tudná, hogy milyen gondolatok játszódnak le benne.
- Én halhatatlan vagyok - és felnevetett keserédesen.
- Az nagyon hosszú időnek hangzik.
D pedig ekkor értette meg az előbbi mondat valódi jelentését. Visszaengedték a lányt, és ő megkapta, hogy legyen ereje tovább végezni a dolgát. Tudták ott fenn, hogyan is érez, ezért adták őt neki.
Odalépett és leült az ágyra, majd megfogta a lány kezét, aki ugyan nem látta, de igyekezett felé nézni.
- Vigyázni fogok rád és mindent megadok neked, amit kérsz - ígérte meg.
- Vigyázz, mert a szavadon foglak! - Thea ásított egyet. - Mondtam, hogy megtalálom a módját, hogy legyőzzelek.
- Igen, túljártál az eszemen, de most inkább szedd össze magad, mert nem tudlak sehova se vinni, amíg ezekre a gépekre szorulsz.
- Igen uram! - és D mosolygott. - Amúgy nincs dolgod? Vagy nem azért jöttél?
- De van, hamar végzek és utána visszajövök - ígérte meg.
Egy hónappal később pedig Thea kellően megerősödött, hogy levegyék a gépekről és D hazavihesse. Az első dolga az volt, hogy kézbe vette a fényképezőgépet. A férfi szomorúan nézte, ugyanakkor boldogság is átjárta, hisz legalább élt.
- Arra gondoltam, hogy csak úgy a nagyvilágba is fotózni fogok, hátha sikerül értékelhető képet csinálnom - D-t elképesztette az elszántsága.
- Ha akarod segítek - ajánlotta fel.
- Rendben, elfogadom - mosolygott fel rá és nem tudta megállni, megcsókolta.
Tudta, hogy sokat kockáztat, amikor az országba jött, de erre tette fel az életét, hogy megmutassa az embereknek mennyi gonoszság, kín, nyomor van a világban, amiről sokan még csak nem is tudnak. Mindezt fényképek segítségével.
És, hogy miért csinálta? Fel akarta nyitni az emberek szemét, hogy lássák nem csak ők vannak. Hátha megváltoznak, jobbak lesznek, megértőbbek általa, legalább néhányan. Tudta, hogy hiú ábránd mégis újra és újra megtette. A képeit pedig mindig jó áron tudta eladni, hisz mindig benne volt a sűrűjében.
Befordult egy mellékutcába és néhány szemeteszacskó mögé leguggolt, bízva abban, hogy még ha be is néz ide valaki, nem fogja meglátni. Sokszor volt már necces helyzetben, de ennyire elkeserítőben és életveszélyesben még soha.
- Meghalni jött ide? - tudakolta egy mély férfihang, mire ijedten összerezzent.
Elkerekedett szemekkel, halálra vártan fordult hátra, ahol egy katonai ruhát viselő alak térdelt és épp ellenőrizte a fegyvereit. Golyóálló mellényén látott néhány pót tárt, talán az egyik tépőzáras zseb épp némi C4-et rejtett. A derekára sokzsebes öv volt csatolva, amiben még ki tudja mi lapult, lehet néhány gránát. Az egyik combjára marokfegyvert, a másikra kést látott szíjazva, és egy kisebbnek a nyele a bakancsból is kikandikált. Aztán a fekete szempár rászegeződött.
- Nos? - tudakolt választ a kérdésére.
- Nem - nyögte ki ijedten.
- Akkor minek? - faggatta tovább a férfi.
Theanak nyelnie kellett, a férfi veszélyes volt és be kellett ismernie, hogy vonzó is. Markáns, férfias vonásai voltak, arcát borosta fedte, a haja pedig alig egy-két millisre borotvált. Széles vállak, erős mellkas és karok, a határozottság és magabiztosság csak úgy sütött róla.
- Képeket csinálni - kapott észbe és válaszolt.
- Képeket? - vágott a férfi szkeptikus arcot.
- Thea Morrison vagyok - mutatkozott be, hátha mond valamit a neve, de semmi reakció.
- D - viszonozta röviden a férfi, majd megtámasztotta a könyökét a térdén és a fegyver felett az utcát pásztázta.
- Mármint a neve? - kérdezett rá néhány pillanattal később.
- Igen.
- Értem - hagyta rá.
Úgy volt vele, hogy biztos valami fedőnév, esetleg zsoldos lehet ez a katona, esetleg titkos alakulat tagja. Akkor lehetnek társai is, akik itt lapulnak, de vajon kinek az oldalán állnak? Kinek a megbízásából vannak itt.
Azt már biztosra vehette, hogy őt nem fogja bántani, mert akkor már rég megtette volna és nem elegyedik szóba vele. Vajon megpróbáljon belőle kiszedni ezt-azt?
- És... és maga miért van itt? - nem bírt a kíváncsiságával.
- Végzem a dolgom - jött a tömör válasz.
- Értem. A dolgát - nem tudta, hogy folytassa a beszélgetést.
- Igen. Embereket ölök - mondta ki kertelés nélkül a férfi.
Thea nem jutott szóhoz. Mégis mit lehet egy ilyen vallomásra mondani? Kérdezze meg, hogy netalántán mesterlövész? Orvgyilkos? Pszichopata mészáros? Bár ezt az utóbbit nem tudta elképzelni róla, mert nem tűnt, gonosznak, rossz embernek. Tényleg csupán olyannak, aki végzi a dolgát és ennyi.
A fegyver elsült kétszer egymás után, mire összerezzent. Két tompa puffanás tudatta vele, hogy akárkik voltak, halottak. Nyelt egyet. Látott már nem is egy halott embert, de még soha nem volt ott, amikor ténylegesen elhagyták az élők világát. Ráadásul ilyen gyorsan. Mert lehet egy betegségben szenvedőt távozni látni más, mint tudni, hogy itt bizony épp megöltek két embert, akármilyen gonoszak is voltak, vagy épp sem.
- Ideje menni! - állt fel a férfi.
Kicsit bambán nézett rá. Ez azt jelenti, hogy menjen vele? De hát biztonságos itt a sikátorban nem? Vagy esetleg tud valamit, amit ő nem. Nyelt egyet, majd remegő térdekkel felállt. Szorította a gépét, hogy el ne hagyja, mert túl sok képet csinált már, hogy most veszítse el.
A férfi megállt a ház sarkánál és kinézett, ő pedig megállt mögötte két lépésre. Aztán egy kézmozdulat jelezte, hogy induljon el. Nyirkos tenyérrel, szapora lélegzetvételek közepette lépett ki az utcára és indult meg a mutatott irányba lassan.
- Szaporábban! - közölte a férfi.
Ott jött mögötte alig egy lépésre és folyamatosan figyelt a férfi mindenfele. Thea már rég elszédült volna, de bizonyára a katonáknak oktatják azt is, hogy pásztázzák a környezetük folyamatosan.
Aztán D hirtelen belépett elé és lövéseket hallott. Ösztönösen húzta magát össze kisebbre és akaratlanul is látta, hogyan zúg le a szemközti tetőről az orvlövész. Mégis, hogy szúrta ki még azelőtt, hogy rájuk lőtt?
- Nem sérült meg?
- Nem - válaszolta elvékonyodott hangon.
- Akkor haladjunk tovább - közölte a férfi.
Ő pedig engedelmeskedett, mert tudta, hogy mellette életben marad és kijut a városból, onnan már csak vissza kell jutnia a fővárosba és hazarepülhet. Minden nála volt, ami ehhez kellett. Már rég megtanulta ezt a leckét, ha nem akart ott ragadni valahol, akkor vigye magával mindig minden iratát.
Újabb lövéseket hallott meg, mire megtorpant és riadtan pillogott körbe. A hátuk mögül érkezett és D viszonozta. Vajon most mit kéne csinálnia? Befutni valami sikátorba? Lekuporodni.
- Mozgás! Ne álljon meg! - morogta hátra a férfi és már lépett is. - Akár futhat is.
Nem kellett kétszer mondania. Először ugyan nehezen akartak a lábai engedelmeskedni, de végül megszaporázta, ha nem is kezdett rohanásba. D pedig követte, csupán néha maradt le három lépésnél többre. Mégis, hogy a manóba tud hátrafelé futni, anélkül, hogy hátranézne?
Egy kaftános, szakállas alak lépett hirtelen ki elé, mire ijedtében felkiáltott. Megfogták a kezét, hogy berángassák egy házba, ő pedig elejtette a fényképezőgépet. Nem jött össze, mert D odapenderült, tussal odacsapott a férfinak, hogy az elesett. És még mielőtt a házban lapuló bármelyik alak reagálni tudott volna, a pisztollyal mindet lelőtte, aztán a gépfegyverbe tárat cserélt.
- Ki kell jutnunk a városból, mielőtt... - csipogás hallatszott, mire előszedett egy telefont. - Rohadt életbe!
- Baj van? - tudakolta a lány.
- Nincs. Megoldom - morogta és közben válaszolt annak, aki írt.
D nem volt boldog, hogy nem jönnek a vadászgépek, amiket W megígért, hogy porrá lövik a házakat és ledobnak néhány nagy tűzerejű rakétát, hogy a földdel tegyék egyenlővé ezt a várost. De hát ez van, egyikük sem mindenható, ugyanakkor az utasítás egyértelmű, ki kell irtani a városban mindenkit. Ránézett a lányra. Aranyos volt és bátor, talán nem lesz baj, ha ő életben marad, úgy sem tartozott ide. Betuszkolta a házba.
- Feküdjön le a földre hassal! - utasította közben, majd kerített egy pokrocot, amit rádobott és nekiállt igazgatni úgy, hogy letakarja a fejét.
- Na, mit akar azzal? És miért kell...
- Itt maradnia? Mert én azt mondom, és ha életben akar maradni, akkor engedelmeskedik! - a lány nyelt egyet. - Tegye le a fejét és bármit hall, észlel még csak véletlenül se emelje fel, még csak a tekintetét se a padlóról. Világos?
- I-igen uram! - nyelt egy nagyot.
Úgy rakta a kezét, hogy a fejét rá tudja támasztani, az orra ne érjen le a földre, de a por szagát így is érezte. A takarót a fejére húzták, majd hallotta, hogy a férfi behúzza maga mögött az ajtót. Ő pedig ott maradt néhány friss hulla társaságában.
D kilépett, majd belerúgott valamibe. Lenézve a lány gépét látta, de úgy tűnt, hogy nem esett neki nagyobb baja, de ha igen, az SD kártyának akkor sem sérülhetett meg ennyitől és nem sírhat Thea a képek elvesztése miatt.
Ideje munkához látni, de ehhez szüksége volt a valódi alakjára, hogy használhassa a hatalmát. Elindult, a levegő vibrálni kezdett körülötte, ahogy megváltozott. A katonai ruhát, éjfekete vértezett vette át, arcáról lefoszlott a hús és csupán csont maradt, a szemgödrökbe pedig mélységés sötétség ült meg. Fekete köpeny terült el hátán, melynek csuklyája a fejét takarta. Rothadó félben lévő kezében pedig megjelent halált hozó kaszája. Utolsónak fakó színű szárnyai jelentek meg. Ő volt minden ember rémálma, a Halál angyala, a Kaszás.
Thea sikítást és kétségbeesett kiáltásokat halott, majd olyan fegyver ropogást, ami eddig nem jellemezte a harcot. Mintha mindenki egyszerre és teljes tűzerővel lőtt volna. A félelme és a fényképészi kíváncsisága küzdött benne, de végül győzött a józan esze. D azt mondta maradjon és még csak fel se nézzen. Ő bizonyára tudta, hogy mi fog következni és nem akarta, hogy bármit lásson belőle, ami talán jobb is, mert így is biztos lesz néhány álmatlan éjszakája, és még sokszor fog felriadni a sikolyok miatt.
Aztán szép lassan csend lett, ő pedig nem tudta mi történt. Talán kifogytak a lőszerből? Elmúlt a vész? Vagy meghalt mindenki? Vajon D is? Meddig kéne várnia, míg megszegheti, amit mondott? És mennyi idő telt el egyáltalán, amióta elment? Úgy döntött, hogy vár még, bár már kezdett nagyon elzsibbadni, és a por is csikizte az orrát, ha így halad, előbb-utóbb tüsszentenie kell.
Nem sokkal később nyílt az ajtó, ő pedig megmerevedett. Mi van, ha nem D jött vissza? Bár rajta kívül senki nem tudja, hogy itt van. És, ha csak túlélőket keresnek? Őt nem fogják észrevenni, hisz le van takarva és hihetik halottnak. Kiszáradt ajkait megnyalta és vacillált mit is kéne csinálnia, aztán elemelkedett a takaró a fejéről.
- Mehetünk - közölte D, mire felemelte a fejét.
Az első amit meglátott a katonai bakancs, majd a férfi térdei, ahogy guggolt előtte és végül a fényképezőgépe, amit elejtett. Porosnak tűnt, meg letört a plusz objektívről egy darab.
- Bocsánat belerúgtam kifelé menet - vallotta be a férfi.
- Nem ügy, ez úgyis csak plusz objektív, majd veszek másikat - azt már nem tette hozzá, hogy nem lesz olcsó, mert így is látta a férfin, hogy kicsit bántja a dolog.
Aztán megpróbálta bekapcsolni, de a képernyő egy villanás, majd a lemerült akku jelzés után elsötétült. Nem értette a dolgot, hisz még bőven volt rajta töltés, aztán rájött. Valószínű, mikor D belerúgott bekapcsolódott és az elmúlt időszakban lemerült. Vajon bekapcsolódott az időzítős mód? Csinált néhány képet? Na majd kideríti, úgy is van nála pót aksi.
- Gondolom szeretne hazamenni?
- Igen.
- Akkor irány a főváros! - azzal egy dzsipre mutatott, ami nem messze állt.
- A cuccom...
- Van bármi, ami létszükséglet onnan?
- Nincs - vallotta be.
- Gondoltam, akkor menjünk!
Nem ellenkezett, beült az anyósülésre a férfi pedig indított. Senkit nem látott míg kiértek. Itt-ott néhány hullát, valakinek az arcára ráfagyott a félelem. Mégis mi történt itt?
- D...
- Higgye el, nem akarja tudni! - közölte tömören a férfi, ő pedig nem erőszakoskodott.
Az út szótlanul telt, D hanyagul vezetett, ő pedig a gépét szorongatta. Annyira szerette volna tudni, hogy csinált e képet és, ha igen miről. Persze lehet kiábrándító módon csak a földről, jó esetbe lehet egy hangya épp elmászott előtte, de az is előfordulhatott, hogy a harcról lesz képe.
Nem akarta kicserélni az akkumulátort D előtt, mert akkor biztos tudni akarná, hogy milyen képek vannak rajta. Márpedig az előbbi hangsúlyból ítélve nem örülne neki, ha kiderülne a történtekre van bármi bizonyítéka.
Négy órás zötyögő utazás után beértek végre a fővárosba, aminek nagyon örült. Ugyan volt a dzsipben víz, de hamar langyossá vált. A férfi a reptér előtt állt meg közvetlenül, neki pedig az első dolga volt, hogy italt vett, meg egy szendvicset, amibe jó nagyot harapott.
- Hova megy? - tudakolta D, miután egy üveg hideg sört egy húzásra leküldött.
A fegyvereket az autóban hagyta, csupán a mellény maradt rajta, de így is veszélyesnek tűnt. Mégse jött oda egy biztonsági se, hogy megállítsa vagy megkérdezze kicsoda. Thea úgy volt vele, hogy talán ismerik, tudják ki ő.
- Vissza Washingtonba - válaszolt miután lenyelte a falatot.
- Ott él? - faggatta tovább a férfi.
- Inkább csak lakom - mosolygott rá.
Hát igen, többet utazott és volt úton, mint amennyi időt abban a lakásban eltöltött. Néha nagyon magányosnak érezte magát az életvitele miatt, de még sose találkozott olyan férfival, aki miatt erről lemondott volna. Kivéve talán D.
Volt benne valami, megfoghatatlan. És hát a kinézet, meg a kisugárzás sem elhanyagolható dolog, neki pedig mindkettőből a jobb jutott ki. Vajon van barátnője, menyasszonya, felesége? Vagy a munkája miatt ő is magányos? Lehetne közöttük bármi?
- És maga? - kérdezett vissza, hogy ne akadjon el a beszélgetés.
- Megyek tovább és végzem a dolgom - volt valami szomorúság a szemében.
- Tudja már hova?
- Még nem, bár... - aztán elhallgatott.
- Bár? - és szuggerálta a szemeivel, hogy folytassa.
- Örülnék egy kis szünetnek.
- Miért nem mondja meg ezt!
A férfi keserédesen felnevetett, majd megcsóválta a fejét. Ennyi elég volt Theanak, hogy tudja nem így működnek az dolgok. Na igen, amikor egyszer úgy döntött, hogy egy hónapig csak lógatja a lábát egy szigeten, koktélt szürcsölve, felháborodtak a kiadók, akik a képeit szokták megvenni, hogy mégis hogyan képzeli ezt? Miből lesz nekik akkor anyaguk?
- Jó utat! - szólalt meg D. - És legközelebb kevésbé veszélyes helyre utazzon képeket készíteni.
Azzal távozott a reptéri étterem irányába. Thea kicsit csalódott volt, reménykedett benne, hogy az a fura érzés kettejük között talán kölcsönös és ha más nem, egy kis kalandra elcsábítja őt D, de hát ez van. Talán jobb is így.
A pultnál megkérdezte mikor megy legközelebb gép, amivel hazajut, majd lefoglalta a helyet és megvette a jegyet. Elképesztő mázlija volt, alig egy óra múlva indult egy, amivel eljut Washingtonba, igaz egyszer át kell szállnia, de nem bánta.
Addig pedig rendbe szedi magát kicsit a mosdóban, meg megnézi a képeket a fényképezőgépen. Felfrissülve ült le egy helyre és szedte elő a második aksit. Némi vacakolás után sikerült kicserélni. Az ütődés miatt nehezen nyílt ki, de nem tört el, így vissza is tudta zárni. A gép pedig hamarosan bekapcsolt.
Az elejéről kezdte el nézni a képeket, és nem igazán volt elégedett. Szegénységben éltek, meg félelembe, de valahogy egyik sem jött vissza a képeken. Pedig gyakran csaptak össze a lázadók és a kormány erői. Hogy a nép kinek az oldalán állt, nem igazán tudta. Aztán eljutott ahhoz a képhez, amit utoljára csinált. Izgatottan hajtotta tovább, hogy vajon még mit fog találni.
D távolodó alakját látta, a következő amit az időzítős automata elsütött azon már csak egy fekete foltszerűség volt a kép szélén. Aztán csak az üres utca, majd egy menekülő alak, a következőn ugyan az, de már holtan a földön fekve. Aztán egy a második képen lévőhöz nagyon hasonlító fekete foltszerűség. A következőtől pedig megfagyott az ereiben a vér. A keze remegni kezdett és örült, hogy ül, mert a lábai biztos nem tartják meg. Minden ereje elhagyta, a hideg veríték pedig kiverte.
- Na megvan a jegye... Ördög és Pokol! - káromkodta el magát D.
Kikapta a lány kezéből a gépet és kitörölte a képet, majd gyorsan átnézte az előtte és utána lévőket, de tudta, hogy elkésett. Thea sokkos állapotban ült ott. Talán nem most, lehet csak egy hét múlva, vagy egy hónap múlva, de meg fog halni. Aki bármilyen módon a Halál angyalnak szemébe néz, annak sorsa megpecsételődött. Pont ezt nem akarta és mégis megtörtént, mindez azért mert ő belerúgott abba a nyavalyás vacakba és bekapcsolódott.
- Thea! - szólt hozzá, miközben megkerülte a padot.
A lány nem nézett rá, csak meredt maga elé, majd a gyengeség miatt nekiállt dőlni. Két erős kar fogta meg, de nagyon nem érzékelte. Mielőtt elvesztette az eszméletét még hallotta a fülébe suttogott szavakat, hazaviszlek.
Thea nem tudta mennyivel később, de egy kórházban ébredt fel, mindenféle gépek vették körbe és csipogtak. Aztán megjelent egy nővérke és kedvesen rámosolygott. Tőle tudta meg, hogy egy férfi, aki a leírás alapján D volt hozta be a kórházba, ami mint kiderül Washingtonban volt, és bízta meg őket, hogy ápolják. A mondat végén már tudta, hogy mit jelent. Meg fog halni. Nem mondta ki a nővérke, de tudta.
Vallásosan nevelték és az is volt, úgy is élt. Ismerte a Bibliát, pontosan tudta kit látott a képen. Az apokalipszis negyedik lovasát, magát a Halált. Nem akart meghalni és eldöntötte küzdeni fog. Akármi baja is van, legyőzi és utána megkeresi D-t.
Nem volt ereje kikelni, még az evés is kimerítőnek bizonyult. Sokat aludt, de minden alkalommal megfogadta, hogy fel fog ébredni. Az orvosok semmi jóval nem biztatták, de ő nem hagyta magát befolyásolni. Volt alkalma többször is átgondolni a történteket és mindig ugyan oda lyukadt ki.
Már egy éve ápolták, és gondoskodtak róla D megbízásának köszönhetően. Csontsoványra lefogyott és már enni sem tudott egyedül, de nem volt hajlandó feladni. Élni akart és a férfit megkeresni, beszélni vele.
D nehéz szívvel lépett be a kórházba, hisz nagyjából egy éve itt hagyta Theat, de nem volt választása. Ördögi szerencsével egy ember megúszta a halálát, így neki kell bevégezni a dolgot. Mindenki sorsa meg van írva és akinek meg kell, az meg is fog halni. A lányé is megvolt, hiába akarta, hogy életben maradjon. Naiv feltételezés volt részéről, hogy talán nem lesz abból baj, ha gondoskodik az életben maradásáról.
Pedig szívesen megismerte volna, azért is ment kaja után hozzá, hátha akad még idejük, ha mást nem beszélgetni. Megtudni miért is fényképez, mi a célja vele. De már erre sosem fog sor kerülni.
Elhaladt a szoba előtt és megtorpant. Ezt kapta a lány. Még mielőtt átgondolhatta volna mit tesz, a keze a kilincshez ért. Egy pillanatig habozott, majd benyitott és belesett. A földbe gyökerezett a lába. Thea feküdt ott, még mindig élt. Lefogyott, a haja elvékonyodott és kifakult, de nem számított, mert még így is felismerte. Vajon a gépek tartották már csak életbe, vagy valami más?
- D? - hallotta meg a gyenge hangot.
Szíve szerint visszavonulót fújt volna. Nem akart a lány szeme elé kerülni, látni rajta a rettegést, ha ránéz. Aztán rászánta magát. Mit számít? Hisz, ha haldoklik, akkor így is, úgy is látni fogja őt. Bement, majd megállt az ágy mellett. Szerette volna azt mondani, hogy sajnálom, de nem jött ki hang a torkán.
- Le foglak győzni - közölte a lány és még akadt ereje, hogy rámosolyogjon.
Meglepetten nézett a szemébe, nem akart hinni a fülének. Legyőzni őt? A Halált? Mégis, hogy jutott ez a lány eszébe? Viszont megmagyarázta, hogy még egy évvel utána is élt. Küzdött, a körülmények ellenére is.
- Nem tudsz - közölte és érezte, hogy nem a megszokott a hangja.
- Meg fogom találni a módját, szóval jobb, ha feladod!
Annyira abszurd volt az egész elszántsága, hogy akaratlanul is elmosolyodott. Nem értette ugyan miért akarja ezt annyira a lány, de el kell ismerni, hogy bátor és erős. Nagyon sok megtermett férfi nem mondhatja ezt el magáról.
- Nem olyan vagy, mint amilyennek az emberek gondolnak. Csak a dolgod végzed. Én tudom - és mosolygott.
D torkát pedig valami megint összeszorította. Szóval ezért csinálja. Miatta. Mert megértette őt és talán az miatt, ami akaratlanul kialakult közöttük mikor a védelmébe vette. Ennek ellenére tudta, hogy nem győzhet Thea, és csupán saját szenvedését hosszabbítja meg, amit ő nem akart. Nem ért ennyit. Tudta mit kell tennie. Odahajolt a lányhoz és megcsókolta a homlokát.
- Győztél, elismerem - suttogta a szavakat.
A lány meglepetten nézett rá, aztán győzedelmesen elmosolyodott. D nehéz szívvel, de viszonozta. Aztán Thea lecsukta a szemét. A gép pittyegett, de már egyre lassabban, majd a kijelző kiállt egyenesre.
Ólomsúlyú léptekkel indult kifelé, hisz ő volt a lány gyilkosa. Nem a kép miatt, amit akaratlanul látott róla, hanem mert elismerte a vereséget és ezzel rávette a lányt, hogy többé ne harcoljon ellene. Ezzel pedig bevégezte a rá szabott feladatot, még ha ebbe az egy esetbe bele is hasadt a szíve.
Orvosok és nővérek rohantak be mellette ő pedig megállt a folyóson, hallotta a szavakat, de nem jutottak el a tudatáig. Eljátszott a gondolattal, hogy többé nem engedelmeskedik. Végeztessék el mással ezt a feladatot.
Egy hang jelezte, hogy megpróbálták újraéleszteni Theat, de tudta, semmi értelme. Aztán megismételték és a pittyegés megismétlődött. Nem! Az kizárt! Aztán újra és újra, lassan, de ritmusosan! Hitetlenkedve lépett vissza a szobába.
Még ellenőriztek ezt-azt orvosok, valamit az infúzióhoz adtak, aztán lassan kiszállingóztak a szobából. Ő pedig állt az ágy végében és nézte a lányt, hallgatta a csipogást, ami a szívverését jelezte.
- Tudom, hogy itt vagy - szólalt meg Thea halkan.
- Igen - ismerte el. - De...
- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie? - fejezte be kérdőn a lány a mondatot.
- Igen.
- Alkut kötöttem D - és lassan kinyitotta a szemét.
A férfi megdöbbenve meredt a szemekbe és tudta, hogy nem látják. A lánynak a fotózás volt az élete és képes volt feladni a látását, cserébe, hogy visszatérhessen és vele lehessen? Érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, ugyanakkor felnevetett.
Thea nem félt tőle, ezt már az előbb is megtapasztalta, ráadásul kiderült, hogy sokat jelent neki. Már jó ideje vágyott arra, hogy ne legyen egyedül, de mégis ki akart volna vele lenni? Végzi a dolgát, keveset lenne együtt bármilyen lányt is választ, annak pedig nem látta értelmét. És most itt volt egy, aki akarja őt, és még csak véletlenül sem tudja megölni, még egyszer, mert vak. Ez abszurd volt.
- Azt mondták veled maradhatok, ameddig akarod - és Thea mosolygott, mintha tudná, hogy milyen gondolatok játszódnak le benne.
- Én halhatatlan vagyok - és felnevetett keserédesen.
- Az nagyon hosszú időnek hangzik.
D pedig ekkor értette meg az előbbi mondat valódi jelentését. Visszaengedték a lányt, és ő megkapta, hogy legyen ereje tovább végezni a dolgát. Tudták ott fenn, hogyan is érez, ezért adták őt neki.
Odalépett és leült az ágyra, majd megfogta a lány kezét, aki ugyan nem látta, de igyekezett felé nézni.
- Vigyázni fogok rád és mindent megadok neked, amit kérsz - ígérte meg.
- Vigyázz, mert a szavadon foglak! - Thea ásított egyet. - Mondtam, hogy megtalálom a módját, hogy legyőzzelek.
- Igen, túljártál az eszemen, de most inkább szedd össze magad, mert nem tudlak sehova se vinni, amíg ezekre a gépekre szorulsz.
- Igen uram! - és D mosolygott. - Amúgy nincs dolgod? Vagy nem azért jöttél?
- De van, hamar végzek és utána visszajövök - ígérte meg.
Egy hónappal később pedig Thea kellően megerősödött, hogy levegyék a gépekről és D hazavihesse. Az első dolga az volt, hogy kézbe vette a fényképezőgépet. A férfi szomorúan nézte, ugyanakkor boldogság is átjárta, hisz legalább élt.
- Arra gondoltam, hogy csak úgy a nagyvilágba is fotózni fogok, hátha sikerül értékelhető képet csinálnom - D-t elképesztette az elszántsága.
- Ha akarod segítek - ajánlotta fel.
- Rendben, elfogadom - mosolygott fel rá és nem tudta megállni, megcsókolta.
Коментарі