Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet
Negyedik fejezet
Első fejezet
- Tisa kellj fel! - rázta meg már nem először a lányt Nial, aki végre nekiállt kinyitni a szemét.

Úgy pillogott fel, mint aki nincs magánál és a srác elgondolkodott azon, hogy lehet nem is aludt, hanem eszméletlenül feküdt egész eddig és ezért nem tudott életet verni bele. De lassan a szempár ráfókuszált bár még mindig kicsit tompának tűnt.

- Hagyj aludni Nial! - ellenkezett erőtlenül és újra lecsukta a szemét.

- Azt már nem! - rázta meg újra gyengéden a lányt. - Megígértük a srácoknak, hogy kirándulni visszük őket, emlékszel?

Nial a katonaságnál szolgált tisztként, a szabad hétvégéin pedig a problémásabb árvaházi gyerekekkel foglalkozott azért, ahogy ő fogalmazott, hogy rendes felnőttek legyenek belőlük. Saját költségen szervezett nekik programot és a mostani háromnaposra egy kirándulást ígért, pontosabban sátrazást az erdőben.

- Te ígérted meg, nem én - motyogta a lány és erőtlenül megpróbálta eltolni a srácot.

Ez nagyjából annyiból állt, hogy esetlenül az arcára tette a kezét és igyekezett távolabb nyomni magától, miközben azon volt, hogy beforduljon a fal felé, hogy tovább aludhasson. Nagyjából annyit ért el, hogy majdnem sikerült kinyomnia Nial szemét és egy igen furcsa pózba csavarodnia a keze között.

- Te meg azt, hogy érdekes történeteket mesélsz nekik - emlékeztette és elhúzta a fejét, mert a szemeire még szüksége volt.

Tisa régészként dolgozott a Történelmi Múzeumba, akkor találkozott vele először, amikor a srácokat elvitte oda, hátha megszeretteti velük a történelmet. Nem igazán jött össze, sőt Jack, a légproblémásabb még el is tekergett, és mikor megtalálta, éppen a lánnyal beszélgetett, aki egy kard történetét mesélte úgy, hogy a fiú szájtátva bámulta. Rá is hasonló hatást gyakorolt csak teljesen más okból.

Az alig százhatvanöt centis, filigrán alkatú lányból sugárzott valami, ami megragadta. Érzékelhető volt, hogy nem átlagos, ami későbbi, véletlen találkozgatásuk alkalmával ki is derült. Tisa úgy cserélgette a haj- és szemszínét, mint más a bugyiját. Most épp elképesztő lila színben pompázott derékig érő haja, amiben néhány tincs fekete volt.

Talán Nial most először látta a valódi szemszínét, ami olyan világos kék volt, mint a jég, már-már áttetszőnek hatott. Látott már tőle minden félét, sötétebb kéket, zöld különböző árnyalatait, egyszer még ilyen pirosast is, amihez éjfekete hajkoronát párosított. Ez valamikor halloween környékén lehetett.

Nagyjából fél éve ismerte annak a találkozásnak köszönhetően és azóta igyekezett a lányt lenyűgözni, ami nem bizonyult könnyű feladatnak. Érzékelhetően volt valami közöttük, de Nial jóval többre vágyott, mint arra, hogy a lány vész esetére odaadja neki a lakáskulcsát, amivel most is bejutott.

Mégis milyen vész érhetné Tisat? Kedves, mosolygós volt, humoros, olyan, akit mindenki szeret. És ahhoz képest, hogy micsoda tudással rendelkezett, egyáltalán nem lehetett nagyképűnek, vagy beképzeltnek nevezni. Nial kizártnak tartotta, hogy valaki ne kedvelné és netán ártani akarna neki.

Azt előbb el tudta képzelni, hogy a Múzeum hirtelen elküldi valami lelet megszerzéséért, esetleg, hogy elkísérjen egy kölcsön adott darabot. Nem mintha Tisanak lett volna háziállata, amit etetni kellene, még nagyon növények se voltak a lakásban. Helyette könyvek tömkelege, többségében történelmi, de ezen nagyon nem tudott meglepődni.

- Tisa, szedd össze magad! - és drasztikus lépésre szánta el magát.

Kitakarta a lányt, akin csupán egy bugyi és egy kinyúlt póló volt, így megcsodálhatta a lábait és nem is hagyta ki a lehetőséget. Bár az már bebizonyosodott, hogy Tisa nem épp szégyellős és nem könnyű zavarba hozni.

A hóna alá nyúlt és úgy döntött, hogy talpra állítja és ha kell elcipeli a fürdőig, ahol némi víz segítségével ráveszi az ébredésre. A legtöbb ember ilyenkor akaratlan ellenállásba kezd és felébredve megáll a saját lábán, de Tisa igazi rongybabának minősült. Keze, lába lógott lefelé, mint akiben nincs semmi élet és Nial kénytelen volt a teljes súlyát tartani, nem mintha nagyobb gondot okozott volna.

Száznyolcvan centi magasságához, százhúsz kiló izom és csont párosult, amit nem csak annak köszönhetett, hogy katona volt, hanem mert az mellett még bizony tett is a jó erőnlétért. Minden reggelt futással kezdett és még a leghosszabb nap végén is vette a fáradtságot arra, hogy lemenjen a kondiba és üsse egy kicsit a homokzsákot, sőt ha akadt ellenfélnek való, akkor szívesen lépett a ringbe is. MMA-t, azaz kevert harcművészetet űzött, ami tartalmazott elemeket a boxból, a dzsúdóból és a karatéból is.

Ennek a tudásának nagy hasznát vette a munkája során. Volt néhány bevetésen ahol szükségesnek is bizonyult, főleg abban a három évben, amit kiküldetésben töltött külföldön. Szerette amit csinált, de alig várta, hogy az aláírt időszak leteljen és a pályája legdurvább időszakaként tekint vissza rá. De, ha visszamehetne az időbe se változtatta volna meg a döntését.

Betöltötte a harmincötöt és úgy döntött, hogy talán ideje lenne megnősülnie és családot alapítania, de egyáltalán nem bizonyult könnyűnek. Aztán találkozott Tisaval és céllá vált, hogy megszerezze a lány szívét és vele élje le az életét. És nem az a típus, aki fel szokta adni a terveit.

- Állítom direkt csinálod ezt velem - morogta miközben a fürdő felé vonszolta a lányt.

Beérve megtámasztotta magán és fél kézzel fogta, miközben megnyitotta a csapot, hogy némi hideg vízzel ébredésre bírja. Ennek legalább meg lett a hatása, mert Tisa végre életjelet adott és nekiállt tiltakozni, így letette, bár nem engedte el, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogyha imbolyogva is, de talpon marad.

- Felébredtél? - hajolt le hozzá.

- Nem - motyogta és megdörgölte a szemét. - Utállak.

- Talán időben le kellett volna feküdni - korholta meg gyengéden, tudva, hogy a lány bagoly típus.

- Ennek ahhoz semmi köze - tiltakozott erőtlenül és ásított egyet.

- Aha. Szedd össze magad, addig csinálok neked egy szendvicset. És siess, különben elkésünk - tette még hozzá kifelé menet.

A lány még valamit motyogott, de nem értette, bár sejtette, hogy rá vonatkozik, hogy miért verte ki ilyen korán reggel az ágyból és, hogy nyugodtan indulhattak volna sokkal később is. Nial nem értett egyet vele. Ő minél több időt akart a srácoknak adni, hogy élvezhessék a kirándulást.

Amikor kinyitotta a hűtőt összeráncolta a homlokát, mert nem igazán talált benne semmit. Margarin, egy joghurt, két szem tojás. De semmi sajt vagy felvágott. Kinyitogatta a szekrényeket, de még csak egy szelet száraz kenyeret sem talált, nemhogy bármi ehetőt. Ehhez képest az ő konyhájában kánaán volt étel terén.

Pár perccel később a lány, egy nagyobb hátizsákot szorongatva előkerült, amin Nial meg is lepődött, hogy ilyen gyorsan kész lett. De a fésülködés minden bizonyára elmaradt, mert elég borzasnak tűnt. Tisa a hűtőhöz ment és kivette azt az egy szem joghurtot.

- Ha csak ennyit szánsz reggelire, akkor már nem is csodálkozom, hogy miért vagy ilyen vékony. Esetleg ennyire rosszul fizet a múzeum? - nézett rá kérdőn.

- Elég ez - jött a kitérő válasz. - És nem fizet rosszul, különben nem tudnék miből ennyi könyvet venni.

- Az ég szerelmére, könyvekkel nem lehet jóllakni - aztán fintorgott, ugyanis fura szag csapta meg, amikor a lány kinyitotta a joghurtot. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy azt megeszed.

- Hát... kicsit fura a szaga - ismerte el és beletette a kanalat.

- Na azt már nem. Ez romlott, nem fogom végignézni, ahogyan megeszed - vette ki a kezéből.

- Naa - méltatlankodott, de nem tett semmit, amikor a srác a mosogatóba öntötte és vízzel a csatornába küldte az egészet.

- Gyere! - fogta meg kezét és húzta maga után - Menet közbe veszek neked reggelit.

Beültek a kocsiba, ahol a lány zombi módjára bámult maga elé és egy szót sem szólt. Nial egy mekinél vett neki reggelinek valót, amiből egy dupla sajtos toastot elrágcsált Tisa és itt ki is fújt nála az étkezés. Hiába próbálta rávenni, hogy egye meg a másikat is, meg a krumplit, de a lány csak a fejét rázta és folytatta a bambulást. Így rá maradt a dolog, tudva, hogy később már úgy sem lesz jó.

Az árvaháznál, a kapuban már toporogva várták őket a gyerekek egy felügyelő jelenlétében. Nial vidáman szállt ki és köszöntötte őket, majd kinyitotta a kisbusz hátsó ajtaját és beszállásra buzdította őket. A hátizsákba gyömöszölt váltás ruhás csomagokat mindenki maga mellé, vagy a lába alá tette le. Semmi mást nem kellett hozniuk, mert Nial biztosította a katonai sátrakat, az üstöt és minden mást, ami a táborozáshoz elengedhetetlen volt.

- Indulhatunk? - szállt be és a tükörből a srácokra nézett.

- Igen! - jött egységesen a lelkes válasz.

Nial Tisa felé fordult, aki viszont csak előrehajolt és a műszerfalra támasztotta a karját, majd arra hajtotta a fejét és behunyta a szemét. Aludni akart, nem pedig egy csapatnyi zsibongó gyerekkel táborozni menni.

A srác megcsóválta a fejét, de tudta, hogy majd megbékél, és amúgy is sejtette, hogy a hangzavar hamar elül és a közel négyórás út alatt a gyerekek is elbóbiskolnak még, így a lány is szundikálhat egy keveset.

Azt csak remélhette, hogy ez a hétvége végre jó alkalom lesz, hogy lenyűgözze a lányt és kicsit közelebb kerüljön a célja megvalósításához. Beindította a motort és elindultak.
© Kate Syrana,
книга «Atlantis».
Коментарі
Упорядкувати
  • За популярністю
  • Спочатку нові
  • По порядку
Показати всі коментарі (1)
Hama32
Első fejezet
Úristen, Nial borzasztóan édes ahogy probálkozik, nem értem Tisat, hogy ezt miért nem veszi észre, de nagyon reménykedem, hogy erre is fény derül! ❤ Megfogtál, már most, szóval a történet végéig le se fogsz tudni kaparni magadról!:DDD
Відповісти
2019-05-16 18:16:11
Подобається